Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-525

188 525. országos ülés 1914 nak a magyarság között ilyen vezéremberek, mindaddig békéről közöttünk szó nem lehet, mert mi is emberek vagyunk. És ha Polónyi urnak az a tradicziója, hogy az oláh pópát el kell páholni és ebbe neki öröme telik, akkor a mi tradicziónk meg az, hogy mi is emlékezzünk arra, mit szenvedett a mi népünk ezer éven át az átkozott jobbágyság idején. Egy hang (a középen) : A jobbágyság egyforma volt! Vajda Sándor : Tessék elolvasni Acsády Ignácznak a jobbágyságra vonatkozó müvét és meg fog róla győződni t. képviselőtársam, hogy igenis, nehéz volt a jobbágyok helyzete Magyarországon is, de valóságos gyermekjáték volt ahhoz képest, amit az erdélyi románságnak kellett szenvednie. Hogy áttérjek már most a ministerelnök ur által kilátásba helyezett konczessziókra, mindenekelőtt röviden akarom vázolni a tényállást. A közoktatásügy terén a fő engedmények azok, hogy a felekezeti iskolákban nagyobb latitüdöt fog engedni Apponyi törvényének a magyarázása és végrehajtása körül, az állami iskolákban pedig megengedné, hogy a nem magyar nyelvűek is érvényesüljenek, mint kisegitő nyelvek, mindaddig, amig — ez nagyon tág fogalom — a gyermekek eléggé fogják birni a magyarnyelvet ahhoz, hogy ezután magyar nyelven folytathassák tanulmányaikat. Köszönjük szépen az ilyen konczessziót. Mert a mi a felekezeti iskolákra vonatkozik, azok a naiv románok, akik illúziókban ringatják magukat fájdalmas csalódásra ébredhetnek, ha egyszerre csak máról-holnapra elfogadtatik s szentesittetik egy törvényjavaslat, amely egész egyszerűen államosítja az összes iskolákat. Akkor azután mit nyertünk azáltal, hogy felekezeti iskoláinkban szabadabban mozoghatunk ? (Az elnöki széket gróf Lázár István foglalja el.) Nem ismerhetjük el azt, hogy az állam minket ne segitsen közoktatási téren, csak magyar iskolákat segélyezzen, csak magyar iskolákat tartson fenn. Hiszen ha mi egyenjogú polgárok vagyunk, ha el van ismerve nyelvünk azon joga, hogy mint kisegitő nyelv szerepeljen, akkor el kell ismertessék az a jogunk is, hogy a mi gyermekeink saját anyanyelvükön művelődhessenek. Nagyon szép elveket fejtett itt ki az ellenzék részéről Désy Zoltán képviselő ur és ép ugy az igen t. ministerelnök ur is, hogy tudniillik ami a kultúrát illeti, nekik mindegy, hogy milyen nyelven, hogyan fejlődik kultúrában ez a nép, csak fejlődjék a kultúra, mert, amint Désy Zoltán képviselő ur nagyon helyesen megjegyezte, neki magasabb állami szempontból mindegy az, hogy vájjon az a román azt hiszi-e, hogy az a kultúra specziálisan az övé, mert ő nagyon jól tudja, én is tudom és minden román vezérember tisztában van azzal, hogy ez a kultúra utóvégre mégis ennek az államnak a hasznára válik. Hát akkor, ha ezt az elvet elfogadják a vezér 'árczius 20-án, pénteken. urak, ugy ellenzéki, mint kormányrészen, akkor, azt hiszem, mégis eljön olyan idő, amikor belátják, hogy állami szükség, hogy megadassák a nem magyar gyereknek az a lehetőség, hogy az első elemitől egészen fel az egyetemig saját anyanyelvén művelődhessék, és pedig állami intézetekben. Mert t. ház, hiábavaló, ha nekik magyar kultúrát akarnak adni. És Tisza István gróf, amikor engedélyezi azt, hogy a nem magyar nyelveket is tanulják az állami iskolákban, mint kisegitő nyelvet, akkor nem a román nép érdekeit tartja szem előtt, hanem akkor is a magyarosításra gondol, mert intelligens tanitók eddig is megtették a tanfelügyelő tudta nélkül, hogy a gyerekek anyanyelvét is használták kisegitő nyelvként és ez által sokkalta nagyobb eredményeket értek cl még a magyar nyelvben is. Ami pedig a magyar kultúrát illeti, az is zsenge, mint a román kultúra ; de ha nem a magyar, hanem a franczia, vagy a német vagy az angol kultúráról volna is szó, hiába akarják nekünk azt az idegen kultúrát nyújtani. Igaz, hogy a mi román kultúránk még fejlődésben van, gyermekkorát éli, de nagyon szépen manifesztálódik és ez a kultúra nekünk drágább, mint akármelyik más idegen kultúra, mert ez a mi lelki életünk kifejezője és csak ez tükrözi vissza érzelmi világunkat. Ami azt a konczessziót illeti, hogy quasi mint görögpótló tantárgy taníttassanak a nemzetiségi nyelvek a középiskolákban, ez nagyon is szegény, hitvány, nagyon is keveset érő konczesszió, mert ha mi már egyszer egyenjogú polgárok vagyunk, akkor elvárhatjuk, hogy a mi anyanyelveink, a mi legdrágább kincsünk, szintén egyenjoguaknak ismertessenek el ősi hazánkban és ne csak mint holmi görögpótló nyelvek taníttassanak. És amikor a ministerelnök ur — meg vagyok győződve, minden lenéző szándék nélkül — ezt a konczessziót említi, akkor előáll a Magyar Tudományos Akadémia t. elnöke és azt mondja, hogy ez is igen sok. Voltak idők, amikor más felfogáson volt Magyarország. Volt idő, amikor a gimnáziumok kérdésében sem volt ilyen fukar a felfogás, mint most a ministerelnök uré, aki kijelenti, a vallásés közoktatásügyi minister úrral egyetértve, hogy szerencsétlenségnek tartja és nem tartja indikáltnak, hogy több nem magyar gimnázium létesüljön, de mégis megteszik ezt a nagy konczessziót, hogy esetleg másfél gimnáziumot biztosítanak a románoknak, illetőleg, hogy a kormány ezt megfontolás tárgyává fogja tenni." Hát, t. ház, ezért borzasztóan támadták gról Tisza Istvánt ellenzéki részről és a sajtó részéről, amit már most szükségesnek tartok aláhúzni. Ha ezzel parallel meggondoljuk, hogy milyen volt e kérdésben Deák Ferencz álláspontja, hát nagyon érdekes eredményekre jutunk. Tudniillik Deák Ferencz 1872 január 23-án a képviselőházban a következőket mondta (ohassa) : »Legyen bár az országban 300 gimnázium, legyen bár annyi, hogy minden hatodik mértföldre találtassák egy.