Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

52í. országos ülés lillb márczius 19-én, csütörtökön. 169 beletalálhatja magát az amerikai gyár viszonyaiba, ahol bizonyos munkát kell elvégeznie, de nem fogja magát beletalálni más gazdasági viszonyokba. Hallét" István: Hát amit addig csinált, azt már nem tudja folytatni? Ugron Zoltán: Ha kívánja, gazdasági előadást is tartok. Kétféle gazdálkodás van: értelmi és gyakorlati. Az értelmi, az sántit, mert hiába tudom én, hogy mi a[teoria, ha teóriával dolgozom, amig annak a vidéknek gazdasági sajátosságaival tisztába nem jövök, isen nagyot és sokat botlom. A népnek gazdasági tudása teljesen tapasztalati, de az nem egyéni tapasztalat. Egy faluban egy ember nem tudja, hogy mikor kell vetni, egy ember nem tudja, mikor menjen kaszálni, hanem egyszerre megindul az egész falu és megy kaszálni. Már most, aki telepes lesz, olyan ember, aki gazda nem volt, hanem napszámos, akinek nem kellett saját inicziativájából vetni, szántani vagy takarmányt csinálni, hanem másnak a rendeletére csinálta mindezt, az ilyen embernél a gazdálkodás sántítani fog idegen vidéken. Ez a nagy hátránya a telepességnek. Már most kérdés az, hogy az állami segítség kiparirozza-e ezt, vagy nem ? A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem. A telepítési ankét akkori hivatalos adatai azt mondták, hogy 100,000 embert telepitettek Magyarországon, abból 70,000 ember prosperált, megjegyzendő, hogy a legnagyobb állami segítség mellett, ellenben 30,000 ember migráló lett. Megkérdeztem a földmivelésügyi ministeriumot, tudja-e, hogy mi az a migráló ember? Mert valaki vagy cseléd, vagy nagy napszámos, az existenczia, de egy kidobott telepest soha komoly munkához visszavezetni nem lehet, az mindig migrálni fog, koldus lesz. Én a magyar fajt sokkal jobban szeretem, mint, hogy 70,000 embert némileg biztos existencziához juttassak, 30 ezret kidobjak a semmiségbe. Még ha 70,000 nemzeti missiót teljesít is. A magyar fajnak nem barátja, aki ezt akarja. Nem akarom ezt bővebben tárgyalni, csak annyit jegyzek meg, hogy én már 1890-ben ugy nyilatkoztam, hogy a telepítésnek azok a formái, hogy önálló magyar községeket hozzon létre, csütörtököt fog mondani. Ezzel semmiesetre nem adtam fel a magyar birtokpolitikát, sőt 1890 után két évre a pozsonyi gazdagyülésen újból önálló brosúrával jelentem meg, amelyben magyar birtok- és hitelpolitikát kértem és kérésemet körülbelül olyan alakban formuláztam, mint a milyenben az jelenleg megvalósult elkésve az altruista bankban, természetesen nem akkora keretekben, mint ahogy azt akkor kontempláltam. De nem kívánok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni, sőt ha t. képviselőtársam ki nem csiholja belőlem, nem is foglalkoztam volna vele ilyen sokáig. Haller István: Nagyon érdekes volt! KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIII. KÖTET. Ugron Zoltán: Hanem igenis, most már foglalkozni akarok azzal a kérdéssel, hogy a magyar birtokosnak milyen volt a helyzete Erdélyben és itt reflektálni kívánok Pop Csicsó t. képviselő ur ez irányú fejtegetésére. Azt mondta a képviselő ur és azt igen helyesen mondotta, hogy dolgozzanak az erdélyi gazdák és birtokosok és ne űzzenek luxust; és beszélt egy erdélyi birtokossal, aki úgyszólván utolsó mindenét tette bele a reprezentáczióba, amidőn O felsége előtt díszruhában megjelent. Gyengédtelenségnek tartom a képviselő úrtól, hogy ezt felhozta és szükségesnek tartom ezt neki tudomására hozni. Gyengédtelenségnek tartom, mert hiszen mindig fájdalmas az, ha valaki lefelé megy és engem sohasem fogott el öröm, ha egy talán kevésbbé vagyonos románt — már a régi viszonyokat véve tekintetbe, amikor még nem voltak vagyonos románok — koldulni láttam és én sohasem hánytam volna ezt a szemérc. Mi Erdélyben reprezentácziós nemzet voltunk és ha valaki ezer éven át megszokta a reprezentácziót, ugy hogy az utolsó ambiczióját is ebbe helyezi, az nem épen olyan nagyon megrovandó. Haller István: Oh persze, csak reprezentáljanak tovább! Ugron Zoltán: Csak figyelmeztetni akarom t. képviselőtársamat, hogy az a ruha az ő gombjaival ezer esztendőn át fejlődött arra a grófra, akire ő czélzott és lesz még idő, amikor mi a román középosztályban is mutathatunk erre példákat . . . Pop Csicsó István: Sajnos! Ugron Zoltán; . . mert még csak ötven esztendő telt el a felszabadulás óta mig morino pálinka járta és már sok oláh birtokost láttam pezsgő mellett. Tehát vice et versa. Én elismeréssel adózom nekik, hogy felküzdötték magukat, de nem őket illeti a kritika joga, hogy az erdélyi magyarság miért megy tönkre. Annak igen mély okai vannak. De nézzünk szemébe a dolognak. Az erdélyi magyarság nem is ment annyira tönkre, mint más helyt, ahol sok közép- és kisbirtok van. Példát hozhatok fel Horvátországból. Ott Zagoria volt a nemesek hazája; Zagoriában volt a legtöbb nemesi birtok és körülbelül hasonló viszonyok mint Erdélyben, t. i. kevés és nem nagyon jó allodiális föld, ellenben igen sok jobbágy. És az a horvát nemesség a jobbágyság elvesztését oly gyengén tudta állani, hogy alig néhány állotta ki vagyonban. Semmiesetre sem lehet összehasonlítani a jobbágybirtokot és a nemesi birtokot Zagoriában s olyan kedvező arányt kihozni, amilyen még ma van az erdélyi nemesség és a jobbágyság között, de nem egyedül azért, mert magyarok, hanem mert annak oka a viszonyokban rejlik. A másik, amit erre megjegyezni kívánok, hogy Zagoriában ós általában Horvátországban, ha elveszett is a jobbágyság, kedvezőbb volt a helyzet, mert ők be voltak kapcsolva a forgalomba, ellenben 22