Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

166 524. országos ülés 191k márczias 19-én, csütörtökön. mai együtt ott ültem a képviselő ur mellett, mikor ő beszélt és hallottam beszédének azt a három külön fejezetét, amelyek közül az egyikbea bizonyos megrovással foglalkozott a telepítéssel, a másik részében beszédének a székely akczióval, végül a harmadik, önálló részében beszédének hamarosan nem jut eszembe, hogy mivel s hallottam mindazt, amit Pop Cs. t. képviselőtársam mondott. Polónyi Géza képviselő ur ezt a három részletét az ő beszédének egybefogta és kihozott belőle egy olyan eredményt, amelyet én, ha Pop Cs. képviselő ur tette volna ezt, bizonyosan nem hallgattam volna megjegyzés nélkül végig, s ezért tiszta meggyőződésem, hogy ebben a kérdésben — különösen ami a székelységről való nyilatkozatot illeti — ferdités történt. Egy annyi rutinnal biró parlamenti szónok, mint Polónyi Géza igen t. képviselőtársam, megtehetné azt, hogy itt olcsó sikerekre ne vadászszék, s amikor mi komolyan tárgyalunk a képviselőházban egy komoly kérdést, amikor mindenikünknek örülnünk kell azon, hogy ez a tárgyalás bizonyos objektív alapon folyik, akkor ne kicsinyelje le egy nemzetiségi képviselőtársát azzal, hogy annak beszédét ós az abban felhozott érveket froczlizásnak nevezi. (Ugy van! jobbfelöl.) Froczliztak ők ketten egy tárgyaláson Eötvös Károlylyal, rátaláltak egymásra, és én ugy tudom, hogy ebben a versenyben nem Polónyi Géza t. képviselőtársam vitte el a pálmát. (Derültség jobbfelöl.) Őszintén, mert könyv volt a kezében, okmányból czitálta, hogy a szászok elrománosodnak. A szász vidékről való "képviselőtársaim ezt kétségbevonták, de közbül van valahol az igazság. Ahol a szászok tényleg községet alkottak egyházzal, iskolával, ott szó .sincs róla, hogy elrománosodás lenne. De van egy másik történelmi tény. A török, tatár és más beütések, közben németek is, Castaldo, Basta stb. vezetése alatt, egyes szász községeket kiraboltak, elnéptelenítettek, kiöltek, s az olyan helyen maradt 4—5 család. És mert a szászok akkor sem voltak szaporák, — hogy a birtokokat értékesítsék, bizonyos szerződések alapján oláh telepeseket hoztak azokba a községekbe, s megtörtént tény, hogy ott volt szász templom, és 4—5 (i—10 család pap és iskola nélkül, s később, mikor az oláhok abban a községben megszaporodtak, azok a szászok elvesztek. ISÍekem tiszta meggyőződésem, hogy ha Pápa városába valahonnan telepesekül hoznának románokat, azok a románok is elmagyarosodnának. A szászban sem lehet az a szívósság, hogy ha ő oly elenyésző kisebbségbe kerül, megtartsa nemzetiségét. Tekintettel arra, hogy itt a szászok kérdésébe belenyúltak, felhasználom az alkalmat, hogy előttem szóló t. képviselőtársaim beszédére reflektáljak, kiket szász kerületekben választottak meg. Az ő hangjuk lojális, panaszaikat igen elegáns formában ós teljesen közjogunknak megfelelően adják elő, de figyelmeztetem őket arra, hogy ahol ők számbeli többségben vannak, szeretik ezt emlegetni és ahol meg tudják akadályozni, a magyar nyelv külső megjelenését, megteszik. Én kérem őket, hogy ne tegyék, mert hiszen ez bizonyos tekintetben gyengítésükre vezet. Mint ilyent hozom fel azt, hogy Brassó városában, ahol valamikor német utczatáblák voltak, az oláh többség bevándorlása után nagynehezen felvették az oláh utczaneveket is, ugyanakkor azonban vonakodtak felvenni a magyart. Én tudom, hogy a szászok törvényes alapon állank, az elemi iskolákról szóló törvényt igyekeztek teljességében véghajtani, de mivel ez a törvény nem gondoskodott arról, hogy a magyar felírás kiterjedjen a középiskolákra is, Medgyesen pl. az uj gimnáziumra nem tették fel a magyar felírást, pedig tekintélyes államsegélyt kértek és kaptak. Igaz, a törvény szerint erre nem kötelesek, de én az ilyen kisebb súrlódásokat is szeretném szász testvéreinkkel megszüntetni és ezért az őszinteség hangján a nemzetiségi vita mai stádiumában sem átallottam ezt felhozni. Beszédemben tulajdonképpen először is az előttem szólt képviselő ur szavaira kellett volna reflektálnom, erre azonban valami sok reflekszióm nem lehet, mert beszédének nagy része ugy néz ki, mint választások után az ellenzéki sérelmek felsorolása. Magam is voltam ellenzéki, tudjuk, hogy olyankor mindent felsorolunk, sokszor igazunk is van, de magát az igazságot megtalálni nem tudjuk; történtek sikaneriák, az bizonyos, de hogy azok csakugyan ugy történtek, arról jótállani nem lehet. Rövidíti beszédemet az is, hogy a közgazdasági kérdésekkel, az erdélyi magyarság helyzetével akarván foglalkozni, igen szép beszédben és igen gyakorlati szempontból szólott az 1848 után történtekről gróf Bánffy Miklós t. barátom. Ajánlom mindenkinek, hogyha nem hallgatta meg, vagy nem olvasta el, olvassa el az ő beszédét mert az erdélyi magyarság 1848 utáni történetének gróf Bánffy Miklós igen alapos ismerője, aki igen helyesen mutatott rá azokra a rugókra, melyek a nemzetiségi eltolódásoknál szerepet játszottak. Ugyancsak mentésit sok téma 'érintésétől Vertán Endre t. képviselőtársam beszéde, kinek alaphangulatával, következéseivel abszolúte nem értek egyet, de hogy ő ott a magyarság helyzetét jól ismeri, határozottan kilátszik belőle. Eljutottam voltaképen a dolog meritumához, Miháli igen t. képviselőtársam felszólalása kapcsán. Désy Zoltán igen t. képviselőtársam kérte, hogy használjunk precziz kifejezéseket. Én ezt a kérelmet pozitív formában megteszem. Tudjuk, hogy mi erdélyiek sokszor nem mondunk »erdélyi részeket«. Hiszen ez egy régi fogalom, amelyet az ember közönségesen beszéd közben akárhányszor rövidítve használ. De mégis, mikor igen t. képviselőtársam egy párt megbi-