Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-524

162 ,524-. országos ülés Í9H márczius Í9-én, csütörtökön nyelve tulajdonkép az 1868. évi népoktatási törvény rendelkezéseivel ellentétben áll«. Ezt a rendelkezést pedig kihagyta azért, monda a t. ministerelnök ur, hogy magának bizonyos latitüdöt tartson fel e szabályok alól való kivételek engedélyezésére. Ezt a latitüdöt a t. minister ur helyesli és hangsúlyozza »ebben egyet értünk« és mindjárt egy utóbbi felszólalásában (márczius 13-án) nyomban rámondja: »De azt hiszem, ennek helyes módja az volt, amelyet mi kontempláltunk a Berzeviczy-féle javaslatban és sajnálom, nagyon sajnálom, hopy gróf Apponyi Albert t. képviselő ur nem használta fel ezt a legflagránsabb sérelmet, nem orvosolta, hogy törvényünkből ezt a rendelkezést ki nem küszöbölte.* Már pedig ha eme 1907. évi törvény a mai állásponton fenmarad, akkor ez a nemzetiségi felekezeti iskoláknak a halálát jelenti, mert a nyelvi egységre és a népiskolák államosítására van irányítva és a ministerelnök ur kijelentése szerint semmiféle állami intézményben más nyelvnek nincsen helye a magyaron kívül. Már pedig a ministerelnök ur tudva van, hogy hive az államosításnak. 11—12 év előtt, gondolom gondnoki állásában egy református egyházmegyei gyűlésen azt kérte, hogy menjenek bele abba, hogy az iskolákat államosítsák, hiszen reájuk nézve az állam beavatkozása úgyis csak akadémikus jellegű. Az egyházmegye nem ment bele. Egyébként nem szükséges példákat idézni, hiszen az a tény, hogy semmit sem akar változtatni a törvénynek a nyelvi egységre, illetőleg az államosításra vonatkozó részein, magával hozza ugyebár, hogy az iskolák államosítása mellett foglal állást. T. ház! En mondtam, hogy ezen törvény tehát arra irányul, hogy a nemzetiségieket iskolájuktól megfoszsza. Ezt a törvénynek csak néhány rendelkezésével akarom igazolni és pedig az, hogy a magyar nyelvben minden iskolában, tekintet nélkül arra, hogy állami-e vagy államilag segélyezve van-e, vagy nem olyan eredményt kell elérni, a magyar nyelvben, hogy már a negyedik osztály végeztével a tanulók gondolataikat magyar nyelven, beszédben és Írásban érthetően kifejezni tudják. Ha ezt nem érik el, ez ok arra, hogy az iskolát becsukják, ok arra, hogy az iskolasegélyt elvonják. Már pedig most, amikor a tanítók fizetése emelkedett, ez lehetetlen, kivéve nagyon kivétele* esetekben, hogy az iskola fentartassék. Azután e törvény rendelkezései még az egyházi autonómiát is nagyon sértik, mert ott, ahol az állam segélylyel járul hozzá, a tanítók elhelyezése nem mint előbb kizárólag az egyháztól, hanem a kormány beleegyezésétől is függ, tehát a választási iratokat fel kell terjeszteni tudomásulvétel, úgyszólván helybenhagyás végett. Tgy az az állítás, hogy a szép autonómia sértetlenül megtartatik, sérelmet szenved az állam ilyen beavatkozása által. Hogy a törvénynek szelleme és betűje ez, azt mi nagyon is bebizonyítottuk a törvény tárgyalása alkalmával, amidőn meglehetős, sőt terjedelmes, nem tagadom, az obstrukczióhoz közel álló fejtegetéssel járultunk a vitához. Bebizonyítottuk azt is, amit sokszor és ez alkalommal is vádképen hoztak fel, hogy bizony Romániában nem ugy járnak el az iskola terén a magyarokkal szemben, mint itt velünk szemben az állam. Bebizonyítottuk azt, hogy igenis Romániában a felekezeti és társulati iskolák felett fenntartóik rendelkeznek minden beavatkozás nélkül. Nem tartom helyén, hogy ezt most hírlapi közleményekkel igazoljam, amint tették az ellenzék szónokai, midőn a vádat emelték. Emellett figyelembe kell venni, hogy a viszonyok nem kongruensek. Mi itt sem bevándoroltak nem vagyunk, se nem hódítottak meg bennünket, hanem mi itt voltunk, amikor a magyarok bejöttek, szervezve fejedelmünk, Gyula alatt és hiába igyekezett t. Polónyi képviselőtársam az ő Róthy- és Rössler-féle teóriáival és történelmi fejtegetéseivel egyebet bizonyítani, mi ezt Magyarország egy híres történetírójával, aki az akkori tudományos társulatnak elnöke volt, Horváth Mihály történetével bizonyítottuk, akinek munkájából czitátumokat, idézeteket olvastunk fel. Ez a munka különösen IV- Béla névtelen jegyzőjének történelmi kutforrásain alapszik, aki a honfoglalás történelmének leírása körül oly nagy érdemeket szerzett, hogy emlékét a legutóbbi időben azzal örökítették meg, hogy szobrot állítottak neki, sőt érdemei elismeréséül a millenniumi ünnepek alkalmával 0 felsége is szobrot emeltetett számára. Mint már előbb is mondtam, világos, hogy az iskolai törvény a nemzetiségek megsemmisítését czélozza és hiába hangoztatják, hogy a nemzetiségek kultúrájukban nincsenek megtámadva, nincsenek feltartóztatva, mert ennek éppen az ellenkezője áll; ha a nemzetiségiektől elvonják az iskolát, ha kiküszöbölik az oktatásból az anyanyelvet, bizonyos, hogy ezáltal végét vetik a nemzeti kultúrának is. T. ház! Csak egy általános megjegyzésem van még a t. minister urnak Ajjponyi Albert gróf beszédére adott válaszával kapcsolatban. A t. minister ur, Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam beszédére reflektálva, aggodalmának adott kifejezést azt illetőleg, hogy ha egészen demokratikus alapokra helyezkedünk, ez végzetes következményekkel járhat az .országra és ezért állást kell foglalni a radikalizmus ellen. Ezt több példával, de különösen azzal akarja igazolni, hogy rámutat a-Lajtán-tuli viszonyokra, állapotokra és utal azokra a nemzetiségi ellentétekre, amelyeket az általános szavazati jog megteremtése még jobban kiélesitett, hogy továbbá radikalizmus a parlamentarizmus csődjét és a közélet nívójának sülyedését idézné elő. Ami a mostani állapotot illeti, az természetes, mert átmeneti állapotban vagyunk. He