Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-523

523. országos ülés Wlí márczius í8-án, szerdán. 125 rendjére tűzze ki a mai ülés napirendjét. Méltóztatnak ehhez a javaslathoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatkép mondom ki. Következik a honvédelmi minister ur válasza, Rakovszky István képviselő urnak a képviselőházi őrség ügyében előterjesztett interpellácziójára. Hazai Samu honvédelmi minister: T. ház! Amint méltóztatik tudni, Lovászy Márton t. képviselő ur egy interpellácziót intézend hozzám . . . (Felkiáltások balfelöl: Rakovszky !) Lovászy Márton t. képviselő ur ma még egy interpellácziót intézend (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Fog!) hozzám. Amennyiben ez rokontárgyu azzal, amelyet Rakovszky István t. képviselő ur mondott el, méltóztassék nekem megengedni, hogy válaszomat majd egyszerre adhassam meg. (Helyeslés.) Elnök: így tehát következnék Preszly Elemér képviselő ur interpellácziója a ministerelnök és belügyminister mhoz a debreczeni merénylet tárgyában. Preszly Elemér képviselő ur azonban az elnökség utján azt kéri a háztól, hogy interpelláczióját elhalaszthassa. Gondolom, a t. ház a halasztásra az engedélyt megadja. (Helyeslés.) Ily értelemben mondom ki a határozatot. Következik Lovászy Márton képviselő ur interpellácziója a honvédelmi minister úrhoz a hadsereg tisztikara és a polgárság közti viszony tárgyában. (Halljuk! Halljuk !) Lovászy Márton: T. ház ! Én azt hiszem, hogy az igen t. honvédelmi minister ur némileg tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy az én interpelláczióm kongruens azzal, amelyet Rakovszky István t. barátom előterjesztett. Közöttünk csak a kiinduló pont lehet közös, de az én általam most előterjesztendő interpelláczió más tárgyakról akar szólni. Ha megengedi a t. ház, a minister ur válasza előtt elő fogom terjeszteni interpellácziómat. (Halljuk ! Halljuk!) Rendes körülmények között nem tartanám helyénlevőnek azt, hogy elintézett vagy elintézetlen lovaigas ügyeket, vagy pedig egy társadalmi egyesületnek és testületnek belső ügyeit itt szóvá tegyük, vagy csak érintsük is és ha mégis kénytelen vagyok ilyen ügyet érinteni, — természetesen csak addig a határig, ameddig az a tárgyhoz tartozik — teszem ezt annál a kényszeritő körülménynél fogva, hogy itt egy magasabb érdeket látok ezeknek az eseményeknek a kapcsán veszélyeztetve. Én azt hiszem, hogy a hadsereg és a polgárság közötti jó viszony fentartása tekintetében pártkülönbség fenn nem állhat, pártkülönbség nem lehet; ugy hogy ebben a tekintetben mi is, akik a hadsereg jelenlegi szervezetével semmiképen megelégedve nem vagyunk és annak megváltoztatására minden törvényes és alkotmányos eszközt fel akarunk használni, a magunk részéről is a legnagyobb súlyt helyezzük a hadsereg és különösen a hadsereg tisztikara és a polgárság közötti jó viszonyra. (Ügy van ! a bal- és a szélsőbálóldalon.) Vezet bennünket egyrészt az, hogy a hadsereg tisztikara iránt a legmelegebb rokonszenvvel és tisztelettel viseltetünk, (Ugy van! balfelől.) az iránt a tisztikar iránt, amely az ő kötelességét hiven teljesiti. . . Rakovszky István : Csapatainál! Lovászy Márton: ... másrészt pedig különösen az, hogy hiszen a nemzet biztonsága és védelme szempontjából a harmóniát a hadsereg és polgárság között igen lényeges és életbevágó dolognak tartjuk, (ügy van! balfelől.) Azt hiszem, hogy ez az egész világon igy van, de különösen fontos ez nálunk, ahol — amint tudjuk — a hadsereget a nemzettől mélyreható különbségek választják el. Hogy ez kétszeresen fontos nálunk, arra nézve egyenesen hivatkozom a ministerelnök urnak a minap elmondott beszédére, aki ebben a tárgyban a következőket mondotta (olvassa) : »Itt ugyanazt látjuk, amit számtalan más vonatkozásban, amit látunk pl. a katonai kérdésekben is. A katonai kemény és sokszor brutális eljárás vált ki elégedetlenséget egyes nemzeti társadalmakban is. Láthattuk nemrég, hogy egy nagy egységes nemzet társadalmi és politikai életében ilyen jelenségek minő mélyreható elégedetlenség és izgalom forrását képezték. De ott az megmarad a maga objektiv minőségében a katonai fegyelemnek és a polgári felfogásnak összeütközése gyanánt. Minálunk az a fatális körülmény, hogy mi nemzeti hadsereggel nem birhatunk« . . . Kún Béla: Éljen az önálló magyar hadsereg ! Lovászy Márton : . . . »minden ilyen kérdést egyúttal bizonyos nemzeti éllel is ruház fel, itt már mindenütt az idegen szoldateszkának a magyar nemzet ellen irányuló erőszakoskodását látják benne sokan.» Teljesen igazat adok a ministerelnök urnak, hogy, ha mindenütt a világon kötelessége a kormányzatnak a hadsereg és a polgárság közötti jóviszony fölött őrködni, különösen és kétszeresen kötelessége ez nálunk, ahol ez könnyen félremagyaráztatik és ahol a hadsereg és a polgári társadalom közötti különbségek épen ezen nemzeti vonatkozásoknál fogva még könnyebben kiélesülhetnek. Nagyon örvendetes is volna ez a nyilatkozat, amelyet hallottunk, ha azt látnók, hogy a kormányzat köréből ennek a felfogásnak konzekvencziáit is igyekeznek levonni és csakugyan gondosan őrködnének afölött, hogy a hadsereg és a polgárság közötti viszony semmi módon meg ne zavartassék. Amikor azonban mi — amint arra röv'den rá fogok mutatni — ezzel épen ellenkező tendencziát látunk, amikor azt látjuk, hogy épen felülről igyekszenek megzavarni ezt a jóviszonyt a polgárság és hadsereg között, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbálóldalon.) akkor mi ebben a nyilatkozatban, amelyet az imént felolvastam, csak ujabb bizonyitékát látjuk annak, hogy a mi kormányzatunk szellemében az egész vonalon a hipokrizis nyerte el a maga uralmát. (Ugy van ! balfelől. Zaj a jobboldalon.) A kiindulási pont természetesen mi lehetne más, mint a palotaőrség, az a szerencsétlen eszme,