Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-523

523. országos ülés 191A teljes kontaktusban voltam e tekintetben a kormány padjain ülő vezérférfiakkal, szívesen emlékezem vissza — majd beszélek még róla — Berzeviczy Albert akkori közoktatásügyi ministernek az 1904-ik évi ankéten ma is fülembe csengőleg elmondott beszédére, amelyben közmegelégedésre lett kifejtve az elődök hagyományai nyomán a magyar politikai nemzetnek alkotmány- és nemzetfentartó ereje és ki lett fejtve a nemzetiségi politikában az a magasztos elv, bogy a nemzetiségi törvény nem adott jogot testületeknek, különösen nem politikai testületeknek, hanem individuumok jogsegélyére és azok megélhetésének biztosítására. Én voltam, vagyok és maradok annak a hive, hogy ez a politikai magyar nemzet amellett, hogy az államalkotó politikai nemzet, amióta Magyarország fennáll, sohasem ismert politikai nemzeti különbséget, mert itt mindig csak egyetlenegy magyar nemzet létezett, nem ugy, mint Erdélyben, három nemzet; sőt Erdély uniója óta Erdélyre nézve is megszűnt a nemzeti különválás és Magyarország és Erdély együtt képeznek egy nemzeti egységet és jogazonosságot. Hát, t. képviselőház, ezen politikai magatartásunknak és kiindulási pontunknak természetes folyománya Magyarországon, ahol jogegyenlőség van, hogy a nemzetiségi, faji, nyelvi különbség soha nem képezett és ma sem képez határvonalat a tekintetben, hogy az államélet összes területein mindenki boldogulhasson, bárminő nyelvet beszél, bármely fajhoz tartozzék is. Itt van a magyar nemzet politikai érettségének, nagy liberalitásának és igazán nagy történelmi múltjának valóságos revelácziója ; aki azt megérti, hogy a magyar nemzet mindig tudta, hogy egész jövendője attól függ, hogy itt, a négy folyam határain belül a magyar nemzet lehet egyedül politikai nemzet és államalkotó tényező és másrészt megoszszon mindenkivel minden jogot, amelyet ember számára az Isten ajándékozott. (Éljenzés és taps a baloldalon.) A magyar történelem lapjai végesvégig ezt az eszmét hirdetik és dicsőitik, és ezeknek az uraknak, "akik itt fellázadnak ezen gondolat ellen, meg kellene fontolniok, hogy ha magyar állampolgári mi nőségben bármely jogot követelni akarnak, azt ebben a hazában, amelyet nem ők szereztek, hanem amelyet a magyar nemzet szerzett vérével, csak ugy érvényesíthetik, ha a magyar nemzet politikai múltja és államalkotó ereje előtt tisztelettel meghajolnak és annak védelmére kelnek. (Igaz ! Ugy van I Taps a szélsöbaloldalon.) T. uraim ! Ezek az urak azonban, kikkel nekünk és önöknek is dolgunk van, nem ebbe a táborba tartoznak, és én — ne vegye tőlem zokon senki, semmi sértegetés nem szándékom — mély sajnálattal láttam, és hozzáteszem azt is : először láttam, hogy a ministerelnök ur hozzáfogott egy kérdés megoldásához, amelynek történelmi hátterét nem ismeri eléggé. Én tehát hozzá is szólni akarok és remélem, meggyőzöm őt arról, hogy ezen az utón nem szabad neki tovább • mennie, ha nem akarja veszélyeztetni a magyar állani márczius 18-án, szerdán. 101 nemzeti jövendőjét. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mert soha senki nem tett kifogást az ellen, hogy egy ministerelnök egy állampolgárral vagy állampolgárokkal, tartóz'ak légyen azok bármely fajhoz vagy nemzetiséghez, szóba álljon, hogy panaszaikat meghallgassa. Ez a ministerelnöknek kötelessége is. De amiről mi beszélünk, az egészen más. Itt a kiindulási pont az volt, hogy a ministerelnök ur elkezdett tárgyalni. Kivel ? Nem a nemzetiségieknek Magyarországon nem is létezhető testületével és megbízottaival, mert ami létezik — majd rá fogok mutatni — az törvény ellenére, tilalom ellenére létezik : hanem szóba állott a román kongresszus által törvénytelenül, törvénybe ütköző módon, illegálisan és a nemzeti állameszme ellen választott komité megbizottaival, akik nem is parlamenti emberek, hanem a parlamenten kivül álló tényezők, tehát nyilvánvalóan olyanokkal állott szóba, akik ennek a román nemzeti párt komitéjának hivatalos képviseletében tárgyaltak vele. (Ügy van! balfelől.) Már most, t. képviselőház, maga ez a tény, ez az autorizáczió, hogy ő ezeket autorizálta, már maga ez a tény megbomlasztotta ezen a területen a magyar társadalom eddig egységes álláspontját. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Még pedig, t. uraim, nem a mi álláspontunkat csupán, mert amivel az önök ministerelnöke hadba száll, az pártjuk történelmi múltja. (Ugy van! balfelől.) A ministerelnök ur hadba szállott Hieronymi Károly hagyatékával. . . Sághy Gyula : Tisza Kálmánéval is ! Polónyi Géza: ... tehát nem velünk, mert hisz azt nem mi, az ellenzék, állapítottuk meg — majd rámutatok mindjárt, — hogy ez kihágás és nemzeti törvényekbe ütköző dolog. Ezt Hieronymi Károly, az önök táborából való belügyminister állapította meg, és most, t. uraim, egyszerre mégis kezdődik egy polémia és folyik velünk e téren a verseny, mintha mi csináltuk volna ezt a dolgot, a t. ministerelnök ur pedig simán azt mondja, hogy kérem az ilyenféle dolgok, ez a kihágási rendelet alkalmas lehet arra, hogy olcsó mártírokat neveljünk, (Ugy van! balfelől.) de nem alkalmas arra, — mondja a ministerelnök ur, — hogy általa a nemzet érdekeit hűségesen szolgáljuk. Hát, t. ministerelnök ur, mit csinált ön akkor, mikor Hieronymi ezt a rendeletet kibocsátotta ? Miért nem mondta meg akkor Hieronyminek, hogy ez csak arra való, hogy olcsó mártírokat neveljünk ? Miért támogatta bizalmával, miért várt egész mostanáig, inig Czernin Bukarestben ezen nyilatkozatokat tette, miért várt eddig ? (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) T. képviselőház! Mielőtt bemutatnám ezen urak szereplését a történelem világítása mellett, visszamegyek kissé a régebbi időkre is. Mert tisztában kell lennünk uraim azzal, hogy amikor a ministerelnök ur a román nemzeti pártnak, a komiténak tagjaival szóba állott, kikkel állott szóba ? Azt mondják, hogy nincs itt irredentizmus, mert