Képviselőházi napló, 1910. XXIII. kötet • 1914. márczius 13–április 21.

Ülésnapok - 1910-523

oTd. országos ülés 1014 Polónyi Géza: Na már most a mi reglamáink, házszabályaink szerint egy és ugyanazon ülésszakban egy és ugyanazon tárgyban tulajdonképen kétféle határozat nem keletkezhetnék. Mit olvasok azonban ? Előttem fekszik egy határozati javaslat ugyanazon párt részéről, amely már nem vette tudomásul a választ — mert hiszen az ellenzék nem is volt jelen — és ebben a határozati javaslatban az első dolog az, hogy vegye tudomásul a ház azt a választ, amelyre ugyanazon pártnak határozata és szavazata szerint már kimondatott, hogy nem vétetik tudomásul a válasz. (Derültség jobbfelől.) De még klasszikusabb az ellenzék szereplése. Mert ez a paradoxon folyik tovább. (Halljuk I Halljuk! balfelől.) Ahány t. barátom befejezi a beszédét, mind azzal fejezi be : Kérem, én nem veszem tudomásul a választ. Hát ez pleonazmus ; hiszen ez már megtörtént; ezt a ház már megtette : nem vette tudomásul a választ. (Folytonos derültség jobbfelől.) Tehát mi volna a teendő ? Az, hogy a parlamentáris formák szerint akkor, amikor a ház nyilvánvalólag politikai bizalmatlanság okából egy választ nem vesz tudomásul (Ellentmondások jobbfelől.) — kérem, én nem mondtam, hogy ebben az esetben igy van, én a helyzet paradox voltáról beszélek — ismétlem, normális felfogás szerint egy válasz tudomásul nem vétele azt jelenti, hogy az politikai bizalmatlanság okából történt, és ennek folytán annak konzekveneziája az, hogy az érdemleges tárgyaláson konkrét javaslatokkal kell előállani, amelyekben törvényhozási intézkedés, törvényalkotás, avagy kormányzati intézkedés követeltetik. (ügy van ! balfelől.) Itt azuán módja van a többségnek reparálni az esetleg félreértett határozatot, de valami konkrét szubsztrátumnak kell lenni. Itt azonban vitatkozunk de lata lege szubsztrátum nélkül csak azért, hogy a t. ministerelnök urnak mód és alkalom kinálkozzék annak demonstrálására, hogy akármilyen módon járt is cl a nemzetiségi kérdés nagy komplexumában, ő meg fogja mutatni, hogy neki milyen nagy bizalmat szavaz a pártja, amely már egyszer nem vette tudomásul válaszát. Ilyen helyzetben nekem a mondottak után ugyebár gondolkoznom kellene afölött, hogy magam tegyek megfelelő konkrét propozicziót, amely az érdemleges vitának alapjául és konkrét tárgyául szolgáljon ? Igen ám, csakhogy engem meg feszélyez a politikai helyzet abban, hogy az adott viszonyok között bármiféle érdemleges javaslattal előáll jak (Ugy van ! a baloldalon.) azzal a párttal szemben, amely már is el van tökélve arra, hogy akármilyen választ ad is a t. ministerelnök ur, azt tudomásul fogja venni és mindenféle érdemleges intézkedést meg fog tagadni. Nem is szólók a politikai bizalmatlanságnak azon mérhetetlen okairól, amelyek előttem is indokolják azt, hogy mi a jelenlegi politikai helyzetben teljesen tartózkodjunk attól, hogy felüljünk egy olyan vitának, amelynél a t. többség azonmárczius 18-án, szerdán. 95 kivül, hogy u. n. érvekkel áll elő, számit még arra ;

s, hogy ha máskép nem megy, hát egy kis palotaőrségi segitséggel a bizalmat mégis csak ki fogja magának eszközölni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. Mozgás jobbfelöl. Elnök csenget). Kún Béla : Ahhoz szoktak folyamodni, ha máskép nem boldogulnak ! (Zaj a baloldalon.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztasanak közbeszólni. Polónyi Géza: Ha azután előállanék azzal, hogy ezt az eljárást a maga megérdemelt módja szerint bélyegezze m meg, akkor természetesen első sorban én húznám a rövidebbet, mert egyszerűen megvonják tőlem a szót. Ezek előrebocsátása után megpróbálok megmérkőzni a mindenesetre nehéz s eléggé hálátlan feladattal azáltal, hogy először is a t. képviselőházat és magát a nemzetet is figyelmeztessem és bevezessem abba a miliőbe, amelyben ez a kérdés most a nemzet szine előtt áll. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Ezen felsorolandó dolgoknak egyik-másik részével beszédem fonalán behatóbban is szándékozom foglalkozni, de megszívlelésre ajánlom, hogy azokat is, amelyeket részletezni nem fogok, méltóztassanak megfigyelésük tárgyává tenni és afelett dönteni, hogy nincs-e igazam akkor, amidőn abból a szempontból indulok ki, hogy Magyarországot e kérdésnek vitatása ezidőszerint oly végzetes pillanatban éri, amelyben, ha a nemzet elhibázza a ráváró feladat helyes megoldását, történelmileg megkezdi a nemzeti disszolucziónak azon korszakát, (Igaz I Ugy van ! a baloldalon.) amely feltétlenül a magyar faj megsemmisülésére, a magyar nemzeti állam eltemetésére vezet. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Sághy Gyula : Máris ezen az utón vagyunk ! Polónyi Géza: Már maga egyik eredménye ennek a vitának, mélyen elszomorító jelenség. (Halljuk ! Halljuk !) Eddig hosszú évtizedek óta, mondjuk, amióta a nemzetiségi kérdés Magyarország törvényhozásának kapuján bekopogtatott, — ami Istennek hála, még nem olyan nagyon régi dolog, mert Erdélytől eltekintve, ahol már a 48-as esztendőkben, sőt a 17. század végén kezdődtek ezek a nemzetiségi harcok — spsczialiter Magyarországon az erdélyi unió óta és után tényleg csak 1881 óta datálódik a nemzetiségi mozgalomnak a története. Azelőtt is van történelme, — ez kizárólag Erdélyre és az erdélyi fejedelemségekre vonatkozik —- de azon korszak alatt, amióta ez a nemzetiségi kérdés a törvényhozást foglalkoztatja, én tagja voltam a magyar törvényhozásnak és igy autopsia alapján magam beszélhetek arról, hogy milyen érzelmek között tárgyaltatott eddig a nemzetiségi kérdés Magyarországon. Voltak köztünk, t. képviselőház, igen sokszor viharos, szenvedélyes, elkeseredett viták, de egyáltalában nem emlékszem 1881 óta olyan korszakra, aminőt ma kell konstatálnom, hogy a nemzetiségi kérdésben kormánypárti többség és ellenzék állottak volna egymással szemközt. (Igaz 1 Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy a