Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
454 518. országos ülés 19íí márczius fí-án, pénteken. szóval sem emlékezett meg. Ezt most igy beállítva és Romániának megnövekedett hatalmi állását tekintve, nincs a világon az az ember, aki kombinálni tud, aki nem hozza összeköttetésbe ezt a két dolgot : t. i. azt, hogy visszanyerjük megint a Romániával elvesztett jjozieziót és : a ministerelnök ur román poziezióját. A t. ministerelnök ur azt mondja, hogy a kettő között nincsen összefüggés. Az ő szándékában talán nincs, de engedelmet kérek, hiba olyan akcziót vinni, amelyet az egész világ lehetetlen, hogy máskép fogjon fel, mint olyan módon, amely azután ezen magyarázat mellett egyenesen lealázó az osztrák-magyar monarchiára és az egész magyar nemzetre nézve, (ügy van! ügy van! balfelöl.) Romániában körülbelül 174.000 magyarajku román állampolgár létezik. Nem magyar állampolgár, hanem magyarajku román állampolgár. Arról már lehullott a lepel, hogy azokkal szemben az eljárás micsoda. Nemcsak hogy azoknak — nem akartam beszédemet túlhosszura nyújtani, tehát nem idéztem (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) — magyar iskolájuk legyen, arról szólani, sőt álmodni sem lehet, . . . Juriga Nándor: Nem helyes! Gr. Apponyi Albert: ... de még templomukban sem használhatják a magyar nyelvet. Kötjük-e mi Romániához való viszonyunkat ahhoz a feltételhez ? Megengedné-e a monarchiához képest kis Románia csak azt a látszatot is, mintha ő a maga politikai barátságát áruba bocsátaná azért, hogy a román állampolgárok magyarajku részével szemben milyen eljárást követ ? Mi pedig magunkra vonjuk ezt a látszatot. Ha csak látszat is, de ezt a látszatot kerülni kell. Ez a látszat önmagában annyit árt, amennyit ártana a dolog valódisága, sőt a dolog valódisága legalább bizonyos gyümölcsöt teremne, a látszat pedig még csak gyümölcsöt sem terem, még el sem éri a czélt. (Ugy van ! balfdöl.) Az is bizonyos, hogy Ausztriában mindig inkább és inkább előtérbe nyomulnak azok a hangok, mind hangosabbá válik az az iskola, amely czéljául tűzte ki Magyarországnak nemzetiségi szétdarabolását és a szétdarabolt Magyarországnak az összbirodalomba való beolvasztását. Ha azok, akik ezt az irányt Ausztriában propagálják, azt hiszik, hogy ők ezzel a dinasztiának szolgálatot tesznek, hát akkor a legvégzetesebb, a legrettentőbb tévedésben vannak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldahn.) Nekem az a hitem, hogy a dinasztiának és az Ausztriából és Magyarországból kialakult osztrákmagyar nagyhatalomnak egyik élő érdeke, hogy azt az egyetlen, egy évezredes történetből kialakult organikus egységet, amely van, fentartsa, hogy azt megszilárdítsa, hogy azt megerősítse. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) De, sajnos, ez az igazság a Lajtán tul nincs elterjedve és — kogy Scotus Viatorról most én is mondjak pár szót — nem az a baj, hogy Jászi Oszkár a »Huszadik Százada-bán Scotus Viator-ról egy Magyarországon teljesen elszigetelt külön véleményt ir. Az a baj, amit én tudok, hogy Scotus Viator néven író angol iró igen befolyásos osztrák pártokkal és körökkel állandó összeköttetésben van, tőlük .támogatást nyer, velük egyetértőleg jár le, azoknak szócsöve. Ez igy van. (Mozgás.) Mikor ilyen áramlatok fenyegetnek minket onnan, mikor ilyen áramlatok látszanak ránk nyomást gyakorolni, akkor szerintem rendkívül elhibázott minden, még önönmagában helyes — ha helyes volna — tevékenység is, amely kvázi a meghajlást, a meggyengülést jelentené ezen áramlatokkal szemben. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A t. ministerelnök ur talán azt hiszi, hogy bizonyos pontig való engedés, bizonyos kérdések méregfogának kihúzása által ezen áramlatokból, amelyeket neki épen ugy ismernie kell, sőt talán' jobban, mint nekem, az ezekből eredő veszélyt kiparirozzuk. Ö talán azt mondhatja, épen mert ilyen veszélyek vannak, épen azért iparkodjunk a belső konszolidácziót elérni, iparkodjunk itt minden viszályt megszüntetni, iparkodjunk itt egyetértést teremteni. Tökéletesen helyes volna, ha azt nem olyan eszközökkel teremtené, amelyek egy etapot jelentenek azon az utón, amelyen ezen az áramlatok egy senki által itt el nem fogadható végezel felé akarnak haladni. Engedelmet kérek, ha kölcsönös kötelezettségek vállalása alapján kompacziszczens félnek, politikai hatalmi faktornak konstruáljuk az egyes nemzetiségeket, akkor, bizonyára nem szándékosan, de tényleg, egy lépést tettünk azon az utón, amely közjogi egyéniségekké fogja őket holnap nyilvánítani, elejébe mentünk ennek a proczeszszusnak, könnyítettük ezt a proczesszust, azt a gondolatot ébresztettük azokban a tényezőkben, amelyek osztrák részről ilyen irányba tolnak minket, azt a gondolatot ébresztettük bennük, ami pedig bizonyára hamis, hogy vannak itt Magyarországon, akik bele akarnak menni az oly irányzatokba, vannak, akik őket támogatni akarják. (Ügy van ! balfelől.) T. képviselőház ! Ezeknek a látszatoknak előidézése, ezekkel az áramlatokkal szemben való minden meghajlás, ezeknek az ideáljához való minden közeledés a nemzetnek meggyengülése, eltekintve minden egyéb faktortól, amely a nemzet gyengeségét idézi elő. Mélyen tisztelt képviselőház ! En épen azért, mert nem maradhatok itt a vita végéig, tartózkodni akarok minden aggressziv elemtől beszédemben, megakarok maradni a tárgyilagos bírálat terén. De a tárgyilagos bírálat is elmondatja velem, hogy azok a jelenségek, azok a metódusok, amelyek a joguralom szilárdságába vetett hitet megtörték, amelyek bizonyos feltétlenül elitélendő jelenségekkel szemben bizonyos tolerancziát mutattak, a magyar állampolgárok ezreire, politikai joguk szabad gyakorlására kifejtett az a nyomás, az önállóság szellemének az a rendszeres kiirtása, amely ebben relik: ez gyengíti egy nemzetet. Pillanatnyilag szolgálhat politika érdekeket, de
