Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
444 518. országos ülés 191í márczius 6-án, pénteken. Ennek a latitiidnek megengedését, nem titkolom, akkori munkatársaim közül — nem Tóth János t. barátomra czélzok, akivel minden részletben is egyetértően működtem — de a ministeriumnak nagyérdemű munkásai közül, akiknek véleményét szívesen meghallgattam, többen nem látták jó szemmel, kis palotaforradalmakkal kellett ott nekem megküzdenem, melyeknek forrását én mélyen respektáltam, de magamnak mégis ezt a latitüdöt fentartottam. és ezzel éltem és kívánnám, hogy a kormányzat ezzel éljen, esetről esetre, Itt ugyanis igen különbözőek a helyzetek, aszerint, amint az iskolát megelőzőleg óvoda van-e vagy nincs; nagyon különböző a helyzet aszerint, amint a magyarsággal vegyest lakik a nem magyarajku közönség vagy izoláltan lakik önmagában; és végre nagyon különköző a helyzet a különböző fajok szerint. A t. ministerelnök ur felemiitette a németséget. Tény az, hogy a hazai németség körében volt a legtöbb panasz az állami iskoláknak rideg magyarnyelvüsóge ellen, pedig ott van a legjobb akarat a magyar állami követelmények iránt. Miért? Mert tudvalevő, hogy a német faj, egyéb kiváló nagy tulajdonságai mellett, nem bir azzal a tulajdonsággal általánosságban véve, hogy idegen nyelveket könnyen elsajátítson; a latin, a szláv nyelvcsaládból való anyanyelvvel birok általában véve idegen nyelvet sokkal könnyebben sajátítanak el, mint a németek, ugy hogy kevesebb jóakarattal is könnyebben értek el eredményt, mint a németek. S ezért én azt az intézkedést szintén már megtettem, amelylyel a t. ministerelnök ur mostan mint engedménynyel hozakodik elő, mert nekem is jelentették, amit neki az ő barátai igen helyesen jelentenek a délvidéki németség köréből, hogy az ottan mutatkozó, túl nem becsülendő, de nagyon nem is lekicsinylendő germanisztikus mozgalmaknak egyik főrugója az elégedetlenség az állami iskolákkal szemben. Egyáltalában a közoktatásügyi kormányzat az előző időkben, amelynek sok érdemét én is elismerem, e tekintetben ott szerintem elhibázta a dolgot. Ott, azon a vidéken egyáltalán kár volt az állami iskoláknak az a forszirozása, ahol a felekezeti iskolák hazafiság szempontjából kifogástalanok voltak. Még nagyobb hiba volt, hogy mintha bizonyos előszeretettel iparkodtak volna oda az állami iskolákhoz oly tanitókat tenni, akik egy szót sem tudnak németül, ami természetesen annak a fajnak körében, amelynek nehezebben megy az idegen nyelv elsajátítása, kellemetlenül hatott. Nekem igen nagy fáradságomba és nehézségembe került, de lehetőségig keresztül vittem e helyzetben a tanítói személyzet kicserélését — a lehetőségig mondom, mert természetesen a tanítónak érdekeire is kellett tekintettel lennem, aki saját hibáján kivül, de hibás politikából, odahelyeztetett. Öntudatosan iparkodtam tehát arra, hogy a tanitókat kicseréljem és oly tanitókat helyezzek lehetőleg mindenüvé, akik a nép anyanyelvét értik. A németség körében elrendeltem, hogy a vallásoktatáson kivül, amelyre még visszatérek, négy heti óra az anyanyelv oktatására fordittassék. Később azután, szintén panaszok és nehézségek folytán, egyelőre Arad megyében elrendeltem, hogy a román iskolákban a vallásoktatáson kivül heti két óra fordittassék az anyanyelvre, épen tekintettel a nagyobb könnyebbségre, melylyel ott a növendékek az idegen nyelvet elsajátítsák. Voltak és vannak, akik e tekintetben túlságos engedékenységgel vádoltak. Én egész nyugodt lelkiismerettel ezt tartom a helyes és követendő útnak, mert nem ellenszenvet, hanem rokonszenvet kell az állami oktatás iránt terjeszteni, jóindulattal, jóakarattal meg kell könnyíteni a belejutást a magyar gondolkozásba, a magyar érzésbe, sőt a magyar nyelv elsajátításába is. (Altalános helyeslés.) Ezeket tehát azért mondom el, mert nem lehet az én kormányzatomat a nem magyarajkuak igényeivel szemben rosszakarattal, túlságos sovinizmussal és intranzigens keménységgel vádolni. Mielőtt áttérnék a vallásoktatás kérdésére, még néhány szót mondok a nem magyar nyelvű tanításról az állami iskolákban. Megmondtam, hogy ezt a kérdést esetről esetre a helyi szükség szerint kell eldönteni, mert fenn kell tartani, hogy a nem magyar tanítási nyelvnek, mint kisegítő nyelvnek az állami iskolákba való bevezetése nem mint elvi követelmény, hanem csak, mint czélszerüségi, pedagógiai eszköz engedendő meg. Ez jutott kifejezésre abban az álláspontomban, hogy a konstatált szükség ós igény szerint ne egyformán járjunk el, egyenlően igen, de az egyenlőség a teljesítményhez, a szükséghez való arányosításban áll, nem az egyformaságban. Áttérve a vallásoktatásra, a t. ministerelnök ur a vallásoktatást az állami iskolákban az anyanyelven akarja megengedni. Itt először egy kérdésem volna hozzá, mert nem egészen világos előadásából, vájjon ezt az elvet a középiskolára is akarja-e kiterjeszteni. Gr. Tisza István ministerelnök (igenlően int). Gr. Apponyi Albert: Akkor nem értünk egyet. Gr. Tisza István ministerelnök: Gondoltam. Gr. Apponyi Albert: Az elemi iskolákban igen, de a középiskolákra nézve nem tudok egyetérteni, mert a középiskolában ennek semmiféle gyakorlati szükségessége nincs. Dámján Vazul: Nem szükséges a vallás ? (Nagy zaj a hal- és a szélsöbáloldalon.) Gr. Apponyi Albert: A'középiskolában alkalmazandónak tartom azt, ami Berzeviczy Albert törvényjavaslatában az elemi iskolákra nézve volt, hogy t. i. a vallásoktatás magyar nyelven adandó elő, de a liturgikus magyarázat a liturgia nyelvén is adható elő. (Mozgás.)
