Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

518. országos ülés 191b márczius 6-án, pénteken. 445 Berzeviczy Albert (tagadólag int. Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Nem emlékszik!) Gr. Apponyi Albert: Visszatérek majd erre, fel fogom olvasni az illető passzust. Konstatálom, hogy ezt oly konczessziónak tartom, amely semmiféle, sem kegyeleti, sem gyakorlati szempontból indokolva nincs. A népoktatás terén máskép áll a dolog. És itt a t. ministerelnök előadásából azt következtethetné valaki, mintha én zavartam volna meg azt az előbb létezett állapotot, mely szerint a vallásoktatás anyanyelven volt adható. Juriga Nándor: Ugy van! (Zaj balfelöl.) Gr. Tisza István ministerelnök: Kincs ugy! Én nem is mondtam ! Gr. Apponyi Albert: Hát nincs ugy! de a dolog mégis ugy áll, hogy a jogállapot az én ministerségem alatt az volt, hogy a törvények erről nem szóltak. Wlassics Gyula minister urnak volt egy rendelete, mely követelte, hogy az állami iskolákban a vallásoktatás is magyarnyelven adassék elő. (Helyeslés balfelöl.) Berzeviczy Albert t. képviselőtársamnak törvényjavaslatában pedig a vallásoktatás nyelve az állami iskolára nézve következőkép volt rendezve. (Zaj.) Bocsánatot kérek, ezt fel kell olvasnom. mert nagyon fontos, hogy szóról szóra idézzem. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »13. §. Az állami ellemi népiskolában minden kötelezett tantárgy magyar tannyelven tanitandó, a hit- és erkölcstan tanításánál azonban a magyar tannyelv mellett az illető egyházi főhatóság kívánatára a szertartási nyelv használata is meg van engedve.« Berzeviczy Albert: Nem igy van ! (Olvassa) : »Az egyházi főhatóság kívánatára tannyelvül a gyermek anyanyelve is használható.« Ez a törvényjavaslat szövege. Másodkézből méltóztatott meríteni. Gr. Apponyi Albert: Kérem, akkor jó. Én ezt a népoktatási ankét gyűjteményéből vettem és ugy látszik, a benyújtásig módosíttatott. Eszerint ugyanazon a területen állunk, mert én kiadtam egy rendeletet, sok panasz folytán, még pedig erre nekem az indítékot egy főpap egy felvidéki római katholikus püsj>ök adta, kinek hazafisága iránt legkisebb kétség sem lehet. Damián Vazul: Igen, igen, annak hatása volt. (Zaj a baloldalon.) Holló Lajos: Még itt is milyen türelmesek! (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert: Bocsánatot kérek a t. képviselőtársamnak jogos érzékenységeért, de az a körülmény, hogy valaki római katholikus püspök, őt még nem diszkvalifikálja előttem arra, hogyha valami jogos kívánságot ad elő, azt tekintetbe vegyem. (Helyeslés.) Dámján Vazul: A görög keleti kongresszus részéről is kapott beadványt. (Zaj jobbfelöl.) Elnök: Ne méltóztassék folytonosan közbeszólni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: A görögkeleti kongresszus részéről nem kaptam ilyen beadványt, különben azt is ép oly jóindulattal és tárgyilagossággal mórlegeltem volna. (Tetszés.) Akkor mit rendeltem el? Elrendeltem, hogy az állami iskolákban a vallásoktatás a gyermek anyanyelvén történhetik, de kikötöttem azt, hogy a felső három tanfolyamban, mikor a gyermek már bizonyos pontig tud magyarul, a legfőbb hittétel és a szokásos imák magyar nyelven is adassanak elő a gyermeknek. Miért tettem ezt? Nem szekatúrából, hanem egyszerűen abból az igen helyes pedagógiai szempontból, hogy egy olyan iskolában, melyben minden tantárgyat magyarul adnak elő, ha egyedül a vallásoktatásból zárják ki hermeticze a magyar nyelvet, az kell, hogy a gyermeknek lelkületében annak a nyelvnek bizonyos erkölcsi inferioritása benyomását keltse. Tisztán ezt a benyomást akartam ellensúlyozni, annak a benyomásnak keletkezését akartam ellensúlyozni, hogy a magyar nyelv egy profán dolog, mely nem méltó arra, hogy a legszentebb imában használtassák és akartam ezt a legfőbb hitelvi tételeknél, a legszokásosabb imáknál, mondjuk pl. keresztény felekezeteknél a Miatyánknál. Ennyi volt az egész. Én állítom, hogy aki ez ellen kifogást tesz, azt más indok nem vezetheti, mint a magyarnyelv elleni ellenszenv, a magyar nyelv elleni demonstrálás. (Ugy van! a baloldalon.) Mert bocsánatot kérek, teljesen jogosnak tartom azt a kívánságot, hogy a gyermek vallásoktatása azon a nyelven történjék, amelyet a legjobban ért, amelylyel szivéhez a legjobban hozzá lehet férni. De azt a kívánságot, amely a magyar nyelvet a lelki világból ki akarja zárni s ezért ribilliót csinál, jogosnak el nem ismerhetem, ezt mással, mint a magyar nyelv elleni ellenszenvvel megmagyarázni nem tudom. (Ugy van! a baloldalon.) Menjünk most már végig, miután a magam konczejiczióját tőlem telhető világossággal igyekeztem a képviselőház elé állítani. Ámbár a törvény végrehajtása az én kormányzatom alatt messze nem juthatott, mert kormányzatom még az átmeneti időbe esett, a végrehajtás — amint kénytelen leszek rámutatni — bizony kissé meghibbant erélyében annak ellenére, hogy a tanfelügyelői ankét, amelyet Zichy minister tartott, a hatást már is igen figyelemreméltónak és nevezetesnek jelezte. Már most az 1907 : XXVII. t.-czikkel szemben mit tesz a ministerelnök ur? Az általános revíziót visszautasítja, azonban bizonyos megnyugtató nyilatkozatokat tesz és utal ennek a törvénynek már megtörtént revíziójára, t. i. az 1913 : XVI. t.-ezikkre, amely, mint bátor leszek rámutatni, az 1907 : XXVII. t.-czikknek nemcsak a tanítói fizetésre vonatkozó, hanem egyéb — nem sok, de némely — intézkedését igenis hatályon kivül helyezi, vagy módosítja.