Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

434 öl8. országos ülés 19U minden lelkismereti furdalás nélkül szavazott a herczeg halálára. A történelem tanulságai élnek a múltban és élnek a jelenben. Én ezt a kérdést, amelyet én a mi napi politikánknak személyeskedéséből szerettem volna kivenni, próbáltam oly módon beállítani, hogy lássam azokat a külső és belső összefüggéseket, amelyek ennek a kérdésnek a megítélését, ennek a kérdésnek az objektív tár­gyalását, ennek a kérdésnek a nyugodt mélta­tását lehetségessé teszik. Én őszintén sajnálom, ha 'akár csak egy közbevetett megjegyzésem által azt a lojális hangot, amelyet mindvégig meg akartam tartani, elvétettem volna, mert én ugy tartom, hogy vannak kérdések, ame­lyek a felekezetek, pártok, osztályérdekek, gaz­dasági érdekek kérdései, de vaunak kérdések, amelyek a nemzeti fejlődés számos kérdését ölelik fel, amelyekben csak teljes lojalitással, teljes objektivitással, kölcsönös megbecsüléssel és kölcsönös megértéssel lehet eredményre jutni. (Helyeslés a jobboldalon.) Magyarországon évtizedek óta kétféle poli­tika folyik. Azt merném mondani — és ez me­gint nem akar sértés lenni — sokak által ön­tudatlanul, folyt egy destruktív politika és folyt egy konstruktív politika. A t. ellenzék azt fogja mondani, hogy mi folytattuk az utóbbit. Mi a magunk becsületes meggyőződésével tudjuk és hiszszük, hogy az ellentéte az igaz. Mindegy. A közöttünk fennálló vitát el fogják dönteni azok, akik utánunk jönnek. (Zaj a baloldalon. Hall­juk! Halljuk! a jobboldalon.) A ministerelnök ur pedig az ország ezentri­petális erőinek szervezésében lépésről-lépésre előrehaladva, a nemzetiségi megbeszélésekkel is ugyanazt a nagy czélt óhajtja szolgálni, amely­nek konczepcziója előttem tiszta és világos: erő­síteni mindazt, ami a jövő fejlődést biztosítja. Bizalommal személye, bizalommal politikája iránt, Jakabffy Elemér képviselőtársam határozati ja­vaslatát elfogadom. (Hosszantartó élénk helyes­lés, éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. képviselő urak! Szólásra következik? Szepesházy Imre jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Két irányban kell a t. ház elnézését igénybevennem. Az egyik az, hogy, bár nem jelentékeny, de mégis huzamosabb idő óta tartó gyengélkedésem folytán nem rendelkezem a szólás fizikai esz­közeinek teljességével ós így talán kevésbbé fogom,magam megértetni tudni, mint rendesen. A másik, ami szintén ebből folyik, az, hogy épen gyengélkedésem miatt még a mai napon kénytelen vagyok Budapestről elutazni és igy abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy nem vehetek részt a további vitában, nem hall­hatom azokat a felszólalásokat, amelyek az enyémmel szemben fognak érvényesülni, azokat márczius b-án, pénteken. a védekezéseket, amelyek az én felszólalásomban esetleg foglalt, csak politikai természetű táma­dásokkal szemben felhangzanak. Mind a két kö­rülmény engem arra késztet, illetőleg megerősít abban, ami különben is föltett szándékom lett volna, hogy ezt a kérdést, melyet ma tárgya­lunk, lehetőleg izoláljam és kivonjam abból az izzó légkörből, amelyben ami feldúlt parlamenti viszonyaink különben forognak és hogy a lehető legnagyobb és legridegebb tárgyilagossággal ipar­kodjam ebben a tekintetben nézeteimet előadni. (Halljuk! Halljuk!) Ez a tárgyilagosságra való törekvés késztet talán arra is, hogy ne foglalkozzam behatóan az előttem szólott igen t. képviselőtársamnak általam is nagy élvezettel hallott elmésségeivel, melyeknek a jelenlegi tárgygyal való összefüg­gését — és ez alkalmasint az én gyarlóságom következménye — nem igen tudtam megtalálni, (Felkiáltások balfelöl: Más sem tudta!) me­lyekre azonban egynémely észrevétellel mégis tartozom neki. T. képviselőtársamnak talán nem ez volt a szándóka, de, ha beszédével behatóan akarnánk foglalkozni, az eredmény az lenne, hogy mellék­vágányra tereltetnék a kérdés (Ügy van! bal­felöl.) és igy én inkább magamon hagyom szá­radni azt, hogy Scotus Viatorral, a XX. század­dal és Jászi Oszkárral körülbelül identikus állásponton állok, (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Azt igazán nem mondotta!) mondom, inkább magamon hagyom ezt száradni; t. kéjyviselő­társam nem is akarta ezt mondani, hanem in­kább rá akart mutatni arra, hogy milyen sajá­tos viszonyok azok, ahol ilyen ellenkező világ­nézeteket és jDolitikai felfogásokat képviselő emberek egy dobogón találkoznak. (Ugy van! jobbfelöl.) Hát igenis, t. képviselőház, ez egy igen sajátságos helyzet. Ez egy olyan helyzet, amely csak akkor áll elő, midőn feldúlt, midőn természetellenes, midőn a dolgok rendes fejlődé­sét megakasztó viszonyok vannak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezek a viszonyok létesültek, midőn alkot­mányunk alapelveit, midőn a jognak uralmát megtámadták, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső­baloldalon. Zaj jobbfelöl.) midőn itt a közélet­nek olyan jelenségeit, amelyekkel szemben más, mint az abszolút elitélésnek álláspontja nincs megengedve, a toleranczia álláspontjául tárgyal­nak. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ilyen állapotok mellett — és ezeket nem mi idéztük elő — természetes, hogy akik ezek ellen küzdenek, akik első feladatukul tűzték ki maguknak az alkot­mány teljességének és sérthetetlenségének hely­reállítását, a közélet ezen betegségeinek gyógyí­tását és ezen gyógyított viszony fentartása alap­jainak lerakását, természetes, hogy azok talál­kozhatnak a pódiumon akkor is, midőn egy­mással homlokegyenest ellenkező világnézleteket képviselnek (Igaz! Ugy van! bal felől.) és ebből

Next

/
Thumbnails
Contents