Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-518
518. országos ülés Wíí márczius 6-án, pénteken. 429 lett végezniök — akik Abrudbányán vagy Zalatnán vagy Nagyenyeden garázdálkodtak, hogy azok abban a pillanatban nemzeti küzdelmet véltek folytathatni, azt én, engedelmet kérek, nem hiszem. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, hogy az épen olyan nagy tömeg instinktus kifolyása volt, mint amely megnyüatkozott EZ utolsó évben Gyurgyevóban, Pelreomenban vagy Dohban és odaát, a határokon túl, egyebütt. És épen azért, mert így nézem a kérdést, nem vagyok hajlandó egy nemzeti mozgalom jogfolytonosságát abban az értelemben elismerni, hogy ezt a t. nemzetiségi párt részéről esztendők óta halljuk, ahogy ezt a t. nemzetiségi párt egy bizonyos paritásba akarja hozni a magyar nemzeti fejlődéssel, amely két egyenrangú szuverén módjára óhajtana velünk tárgyalni és egyezni. Az a vád emeltetett az utolsó hónapokban épen ezen párt és épen az ezen pártot vezető ministerelnök ur ellen, hogy azon tárgyalások vagy azon megbeszélések által, amelyeket ő román nemzetiségi párt igen tisztelt tagjaival folytat, ő ezeket a nemzetiségi küzdelmeket a nemzetiségi propagandát erősítette, támogatta, sőt olvastunk egy igen előkelő alkotmánypárti képviselőnek tollából, a debreczeni merényletet követő napon, egy czikket, amelyben arról a pokolgépről azt irta, hogy ime, a ministerelnök ur tárgyalásaira a titkos kéz válaszolt. Egy hang (jobbfelől) : Mezőssy Béla volt! Farkas Pál: Azt hiszem, t. ház, hogy ha az igen tisztelt képviselő ur ma, midőn az első izgalom elmúlt, azt a czikkét elolvassa, talán maga is revizió alá fogja venni ezt a felfogását. (Felkiáltások jobbfelől : Ki volt az ?) Mezőssy Béla irta. De legyen szabad ennek a kérdésnek bizonyos szélesebb körére kiterjeszkedni és keresni azt, hogy az utolsó esztendőkben milyen oldalról történik tényleg szisztematikus kisérlet, ha ugy tetszik, izgatás arra, hogy a mi nemzetiségi mozgalmaink élességben és intenzivitásban erősödjenek és más oldalról, hol vannak azon körök, melyek azok és milyen eszközökkel csinálták ? Ugyanazok, akik ezen támogatást a magukévá tették, akik ezen érdekeket a maguk részéről megerősítették és aláhúzták, akik ezen tendeneziával szolidaritást vállaltak. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! Az utolsó években, körülbelül 10—12 év óta egy mindinkább erősödő és mindjobban megnyilatkozó szimptoma volt az, hogy a magyar nemzetiségi kérdésekbe külföldi szaktekintélyeket, külföldi tudósokat, külföldi publiczistákat vittek bele. Akkor, amikor erről a kérdésről beszélünk, lehetetlen fel nem ismernünk, hogy angol részről az utolsó tiz évben egy egészen konzekvens, egészen szisztematikus, sajtó- és publiczisztikai agitáczió folyt, (Ugy van! a jobboldalon.) amely ott revükben, könyvekben, folyóiratokban és előadásokban a magyar nemzetiségi kérdésre, amint mondani szokás, Európa figyelmét rá akarja terelni. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Ezen a téren talán a legjobban világitom meg a kérdést, ha egy nevet említek, amelyet mindenki ismer, (Halljuk! Halljuk!) Scotus Viator nevét, amelyet azt hiszem, hogy a házban már mindenki, mint a magyar elnyomott nemzetiségek barátját, védőjét és képviselőjét ismert meg. Rá fogok majd térni azután erre a szerepre is, először azonban Scotus Viatornak és az angol közvéleménynek általános tentendcziájával szeretnék teljesen tisztába jönni. Az utolsó két században a kontinensen mindenütt az az angol részről nagyon ügyesen, nagy körültekintéssel és nagy apparátussal fentartott legenda terjedt el, hogy a kontinens elnyomott nemzetiségei Angliában természetes barátjukat nemes képviselőjüket, őrzőjüket és védőjüket találják, amely megszólal mindannyiszor, valahányszor a kontinens államaiban a nemzetiségek részéről küzdelem folyik, megszólal a gyengék javára és az erősek ellen, megszólal az egyetemes igazság, a humanizmus, a törvénytisztelet és az emberszeretet nevében. (Az elnöki széket gróf Lázár István foglalja el.) Magyarországon ezek a tradicziók azért erősebbek, mint bárhol másutt, mert hiszen a múlt század közepén a magyar emigráczió is Angliában találta meg a maga biztos helyét; hiszen mindnyájunknak élénk emlékezetében vannak azok az idők, amikor lengyel, olasz és magyar száműzöttek Angliában találtak refugiumot, amikor az angol közszabadságok védelme alatt Mazzini, Kossuth és mások titkos szervezeteket tudtak fentartani a maguk nemzetének felszabadulása érdekében Ez a kontinentális legenda Angliának egész szerepét kétszázad óta ebbe az irányba állitotta be, s magam is tanultam még olyan történelmi kézikönyvekből, amelyek végigmenve a XVIII. század történetén, ugy állítják fel Anglia szerepét, hogy mikor Mária Teréziát megtámadta az európai koaliczió, mikor Mária Terézia, a szegény elhagyott magyar királyné egyedül volt, akkor mindenütt ellenségek támadták meg s egyetlenegy hatalom védte, egyetlenegy hatalom állott melléje, s ez Anglia volt. Az idő fordult. Néhány esztendő múlva a Sziléziát elrabló porosz királyt támadja meg egy uj európai koaliczió, amely Sziléziát el akarta tőle venni és mikor egész európa fegyverkezik II. Frigyes ellen, az elhagyott, szerencsétlen, szegény porosz király mellett megint egyetlenegy hatalom áU ott, amely a maga hatalmával és tekintélyével támogatja, s ez a lovagias Anglia, amely nem tudja nézni, hogy a kontinensen az erősebbek a gyengébbeket megtámadják. Aki Angliának két évszázados poltikáját ismeri, az igen könnyen jő tisztába azzal, hogy miért támogatta Anglia előbb Mária Teréziát és később Nagy Frigyest, miért volt a magyar emigráczió barátja és miért küldi most Scotus Viatort a magyar nemzetiségi területekre. Angliát, t. ház, a kontinentális politika sohasem érdekelte. Angliát mindig és minden
