Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-518

428. 518. országos ülés 1914- márczius 6-án, pénteken. és gonosz terveiknek izolált •működéséért. (He­lyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezen általános néhány szó után méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a kérdésnek tényleges tárgyalására (Halljuk! Halljuk! jóbbfelóí.) és ebben bizonyos mértékben szintén Miháli Tiva­dar képviselő ur felszólalásából induljak ki, aki azt mondotta, hogy a román nemzetnek és a magyar nemzetnek egy bizonyos érdekközösséget kell keresnie és a két nemzetnek, mint egyenlő tárgyaló félnek kell egymással megállapodnia. (Mozgás.) Ezen ponton szeretnék a mi nemzetiségi kérdésünkről általánosságban bizonyos disztink­cziókat elmondani és megtenni, amelyeket a kér­dés szempontjából igen fontosaknak és kívána­tosaknak tartok. (Halljuk ! Halljuk l jobbfelől.) Nemzetiségi kérdés mindig volt Európában mindenütt és különösen a XIX. század folyamán erősbödött ez. Azonban igen nagy különbséget kell tennünk azon nemzetiségi kérdések között, amelyek oly teriileteken fejlődtek ki, ahol nagy nemzeti egységek erőszak, hódítás vagy felosztás folytán szűntek meg, ahol nemzeti egységek bom­lottak fel alkotó részeikre, de amely területeken él tovább ugyanaz a nemzeti eszme és az olyan nemzetiségi kérdés között, amely ilyen nemzeti egységgel, ilyen történelmi múlttal, ilyen törté­nelmi jogfolytonossággal nem rendelkezik. (Ugy van ! jobbfelől.) Az olasz, aki a század 50-es éveiben Panná­ban, vagy Ferrarában osztrák helyőrséget látott, az ír, aki Limeriekben vagy Dublinban arra gon­dolt, hogy itt néhány évszázaddal ezelőtt még egy nagy, erős ír nemzeti állam volt, a lengyel, aki Gnesenben és Posenben maga előtt látja egy közel évezredes lengyel nemzeti múlt minden hagyományát, vagy — hogy a Balkán-államokra térjek rá — a szerb, a bolgár, az albán, akiknek nemzeti államát a török hódoltság előrenyomulása szüntette meg, ahol néhány évszázadon belül nagy önálló nemzeti államok szűntek meg egy henger módjára rajtuk keresztül menő erőszakos, külső hatás következtében, ezeknek nemzeti kér­dése nézetem szerint egészen más elbírálás alá esik és ha ezen területeken van nemzetiségi moz­galom, annak törvényei, iránya, tendencziája tel­jesen más, mint a mi nemzetiségi kérdésünké. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Az a nemzetiségi kérdés, amely egy megszüntetett nemzeti egység jogfolytonosságát akarja helyreállítani, az meg­határozott programmra tekint vissza a múltból és meghatározott programmal rendelkezik a jö­vőre nézve. (Ugy van! jobbfelől.) De vájjon minő nemzeti egységre tekinthet vissza a mi nemzeti­ségi kérdésünket képviselő, különböző, akár ro­mán, akár szláv csoport ? A Szvatopluk és a Decebál-féle inkább legendák, mint történelmi tények igazán nem képezhetik ennek a kérdésnek azt a nagy — hogy ugy mondjam — tudományosan és legalább érzésben megalapozott hátterét, ame­lyet akár egy lengyel, ÍT, olasz, albán, szerb vagy bolgár jogosan képviselhet. (Ugy van ! jobbfelől.) Ezen a területen ezer esztendő óta nemzeti állam állott fenn. Es ha ezen nemzeti állam ezen hosszú idő tartama alatt ismerte a nemzetiségi kérdést, azt bizonyos mértékben mint nyelvkérdést tekin­tette, de sem mint nemzeti kérdést, sem mint politikai kérdést, sem mint a fejlődés kérdését nem ismerte. Hiszen még azon mozgalmaknak sem, amelyek a XVIII. században Hóra és Kloska neve alatt történtek, amelyeket egy nagy gazdasági elkeseredés következményének lehet csak tekin­teni, sem volt abban az értelemben nemzeti ten­dencziája, amint ezt ma utólag konstruálni akar­ja­Egy hang (a közéfen) : Szemünkre hányják ! Farkas Pál: Bocsánatot kérek, épen nem hányjuk a szemükre és én a leglojálisabban kije­lentem, hogy a Hóra és Kloska lázadásban nem lá­tok egyebet, mint egy zendülést, mint egy paraszt­lázadást és azoknak az uraknak, akik ezt talán szemükre hányják, méltóztassék azt mondani, hogy fáradjanak át Romániába és nézzék meg, — én ott voltam a szintéren — hogy hat esztendő­vel ezelőtt a Hóra és Kloska parasztlázadásnak minden borzalma végigvonult Románián is, ahol a román parasztok hihetőleg azért, mert oly rend­kívül jó dolguk van, hihetőleg azért, mert a hatá­ron túl annyira jól érzik magukat, hihetőleg azért, mert gazdasági, szocziális és kulturális élvezetek­nek és előnyöknek oly nagy tömegében részesülnek, a legvadabb középkori fanatizmussal lázadtak fel; a bojárokat a legkegyetlenebbül legyilkolták, a szá­jukba tömték azt a földet, amelylyel szerintük sohasem tudtak betelni. És akik ennek a kérdésnek a törvényeit ott a hely színén vizsgálták, azok látták, hogy amennyire minden ilyen lázadás, minden ilyen zendülés, minden ilyen gyilkolás és gyújtogatás szomorú, sajnálatos és utálatos, annyira nem egészen indokolatlan ez akkor, midőn a román parasztok gazdasági helyzetét vizsgáljuk, midőn a román nagybirtoknak a román parasztok­kal szemben tanúsított rendkívül kizsákmányoló magatartását látjuk. Ott van az igazi kizsákmá­nyolás, amelyről annyit beszélünk; (Ugy van! jobbfelől.) ott van az igazi osztályuralom, amelyről annyit beszélünk. Amikor látjuk napjainkban, hogy a román parasztok a román bojárok ellen cselekszik ugyan­ezen dolgokat, akkor a Hóra és Kloska-lázadások perét sem akarjuk ugyan az igen tisztelt román nemzetiségi párt kontójára irni, de azt sem enged­jük meg, hogy az mint a történelemben szereplő nemzeti mozgalom állittassék oda. Sőt — még idáig is el mernék menni — az 1848-iki szomorú erdélyi eseményeket is csak igen kis részben írha­tom egy feltámadt nemzeti öntudatnak és igen nagy részben kell irnom a gazdasági és szocziális elkeseredésnek a rovására. Hogy a vezetők, akik talán mást akartak, akik talán nem ugy képzelték a dolgot, nemzetiségi propagandát csináltak, az kétségtelen. De hogy azok a szerencsétlen emberek, — szerencsétlenek, mert hiszen állati munkát kel-

Next

/
Thumbnails
Contents