Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-502

32 502. országos ülés Í9Í4 január 28-án, szerdán, a közgazdasági, a költségekre vonatkozó készültség inferioritása szülőoka lesz majd a háborúban elszenvedendő vereségnek, még mielőtt a fizikai döntés bekövetkezett volna. Ezért az illető urak helyesebbnek tartanák, hogy a szervezkedés szűk keretek közé szorittassék, hogy igy azután a polgári szükségletek kielégitésére is jusson valamelyes dotáczió vagy legalább alamizsna. Az ellenzéki képviselő urak részéről elhangzott ezen panasz nem áll egyedül; hallható ez a panasz a földtekének minden olyan államában, ahol erős katonaságot kell fentartani avégből, hogy az állam érdekeit akár támadólag, akár védőleg megoltalmazzák. Ezt a panaszt a történelem tanúsága szerint már pár ezer év óta halljuk és hallani fogjuk a jövőben is ; hallani fogják utódaink is talán még sok száz éven át és pedig mindaddig, mig az embereknek meg lesz az a rossz szokásuk, az a rossz természetük, hogy verekednek, perlekednek egymással és hogy az önzés uralma kedvéért készek és nem átallják egymást erkölcsileg, anyagilag, fizikailag tönkretenni, (ügy van ! ügy van !) kz az instrumentum, az a katonaság, amely az állam érdekeit megóvni van hivatva, a számjegyek nézőpontjából csakugyan drága ; az csakugyan sokba kerül. A katonaság drágaságának oka azonban a dolog lényegében, természetében rejlik. Az állam a maga akaratát ellenfelével szemben csak győzelmes háború révén érvényesítheti. Ehhez szükséges, hogy katonasága erősebb legyen, mint az ellenfélé, az erre irányuló törekvés pedig visszahatást, kölcsönhatást, versengést, felfelé való hezitálást idéz elő, aminek kifejezése a tömérdek pénzáldozat. Azonban még az olyan államok is, amelyek megdönthetetlen viszonyaiknál, tehát népesedési viszonyaiknál, pénzügyi helyzetüknél, közgazdasági állapotaiknál fogva kevésbé versenyképesek, még ezek is kénytelenek a megdönthetetlen viszonyok által vont határon belül, de a legszélsőbb pontig fejleszteni hadseregeiket, ami természetesen szintén sok pénzt nyel el. Egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy mai nyomorúságos közgazdasági helyzetünkben, amely helvzet, amely depresszió tulajdonképen rajtunk kivül álló okokból keletkezett, a lelkeket bizonyos pesszimizmus fogja el és a sötétlátás a legsötétebb látássá sülyed, kivált akkor, midőn épen ebben a nyomorúságos időben kell létszámemeléssel és nagy költségekkel előállanunk. (ügy van! ügy van!) Nem csodálkozom a tömegnek e bajok közepette beálló kishitüségén, mert hiszen ez a tömeg-pszichológiához tartozik és ezen változtatni nem lehet. Azonban itt a törvényhozás termében, ahol meggondoltságnak, nyugodt fontolgatásnak, észnek kell uralkodnia, kishitüségnek nincs helye, (ügy van!) Mi abban a helyzetben vagyunk, t. ház, hogy megítélhetjük azt, hogy ezen gazdasági depresszió csak múló baj, hogy közgazdasági állapotaink széles mederben meg vannak alapozva, hogy vitalitással rendelkezünk és hogy kormányaink ugy a múltban, mint a jelenben is és a jövőben is, mindig meg fogják tudni óvni az államháztartás egyensúlyát (ügy van!) s meg fogják tudni adni a szükséges eszközöket az állami életnek ugy az egyik faktorának, mint a másik faktorának. E mellett a perspektiva mellett kell nekem foglalkoznom azzal az állítással, hogy a hadvezetőség a maga követelésének felállításánál nem veszi tekintetbe az államháztartás egyensúlyát, nem veszi tekintetbe a polgári ágazatok szükségleteit. Természetes dolog, nekem nem lehet feladatom az, hogy iskolai bölcseségek előadásában tetszeleg jek magamnak és hosszú elméleti fejtegetésbe bocsájtkozzam e tekintetben, hogy a hadsereg miként szervezendő s hogy a hadsereg szervezetének méretei milyenek legyenek. Én csak röviden utalok arra, hogy a hadseregnek szervezete kell hogy alkalmazkodjék azon államok hadseregeihez, amelyek ellenünk felléphetnek, vagy amelyek ellen nekünk kell fellépnünk ; másodsorban tekintetet kell vetnie a hadsereg-szervezőnek az állam belügyi viszonyaira. Példaként vagy illusztrálásul fel akarom emliteni, hogyha példának okáért körülöttünk nagy, gazdag, hatalmas, népes államok vannak, amelyek ezen körülmények következtében hadseregeiket nagygyá tették s ezek a hadseregek dúsan el vannak látva minden szükséglettel, jeles fegyverzettel, amelynek tisztjei, altisztjei és legénysége a jó fizetés révén a megelégedettség szellemétől vannak áthatva, akkor nekünk, hogyha a győzelemre nézve sanszokat akarunk kapni, ezeknél erősebb hadsereget kellene alkotnunk; ha azonban megdönthetetlen viszonyaink ezt nem engedik meg, de még azt sem, hogy ezekhez megközelítő sereget alkossunk, akkor a megdönthetetlen viszonyok által vont határok között kell mozognunk, de épen tekintettel az ellenfél hadseregeire — amint már az elébb jeleztem — a legszélsőbb határig kell mennünk és pedig azért kell nekünk "a megengedett határok között a legszélsőbb pontig elmennünk, mert hiszen az érdekazonosság és érdekellentétek világában a legtöbb esetben szövetségesekre fogunk bukkanni, amely szövetségesekkel egyetemben a harezot az erősebb ellenfél ellen fel tudjuk venni. (Helyeslés.) De nemcsak ezért kell nekünk az én felfogásom szerint a megengedett határok között a legszélsőbb pontig elmennünk, de azért is, mert megtörténhetik az is, hogy magunkra hagyatottan kell nekünk a harezot egy erősebb ellenséggel felvennünk s ebben az esetben az a katona, aki tudja, hogy az ország a legvégsőig ment a fejlesztés körül, felvülanyozva és hatványozott erővel fogja nehéz körülmények között is feladatát teljesíteni. (Ugy van ! ügy van !) Kisebb versenyképességünk tehát reményvesztettekké nem tehet bennünket és soha sem szolgálhat okul arra, hogy a »laseiate ogni speranza« kiáltással a fanatizmus karjaiba vessük magunkat. (Élénk helyeslés.) Szóval, mindenkor szem előtt tartandó az, hogy a hadseregnek a relatív maximuma, nem pedig a relatív minimuma adandó, még pedig azért, hogy megálljuk helyünket és politikai individualitásun-