Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-515

3S8 515. országos ülés 1914 márczias 3-án, kedden. közgazdasági érdek várt volna ezekre a milliókra. (TJqy van! balról.) Csak röviden mutatok rá költségvetésünk egy pár tételére, amelyek megnagyobbítása nagy érdek lenne, de melyeknél a takarékosság, jóformán fösvénység nem engedi meg, hogy ezen a téren a resszort-ministerek a jelenlegi állapotnál továbbmekessenek. Itt van pl. az iparfejlesztés. Erre az 1913. évi költségvetésben 8 millió koronát fordítunk; ebből a gépipar 4 és félmilliót, a kisipar mindössze 580.000 koronát, a háziipar 196.000 koronát és az egész ipari programúinak végrehajtására 1923-ig le van kötve összesen 30 millió korona, melyből a gépiparnak jut 26 millió, a kisiparnak 2,600.000 és a háziiparnak 816.000 korona. Már most, ha a mélyen t. kereskedelmi minister ur, aki a kereskedelmi és ipari érdekeknek legfőbb képviselője itt a házban, szubvenczionálni akar hajóstársaságokat, hogy ezzel a kivitelt megkönnyítse, akkor nagyon természetes, bogy mielőtt a tetőt feltenné a házra, először az alapot, a falakat kell megteremteni; először kell ipart teremteni és csak azután kell szubvenczionálni hajókat, melyek ipari feleslegünket a külföldre 'vigyék. De akkor nem olyan bánásmódban kell részesíteni az ipart, hogy a fejlesztésére fordított összeg összesen csak 8 millió koronát tegyen ki, mig négy hajóstársaság 11 milliót kapjon. Ismétlem, először teremtsük meg iparunkat, mert ha ezen már túlvagyunk, akkor még mindig nincs szükségünk nagy hajózási vállalatokra, amelyek ezt elszállítsák a nagy világpiaezra, mert ha a magyar nemzetnek akar az az ipar szolgálatot tenni, akkor elsősorban az osztrák ipari importtól kell bennünket megszabadítania, amely 1500 millió koronát jelent évente. Ezt kell először lecsökkenteni, és ha így külkereskedelmi mérlegünket az ipar fejlesztésével sikerült aktívvá tennünk, és ha már nem 251 millió koronára fog rúgni annak évenként való passzivitása, csak akkor lesz az ideje annak, hogy gondoskodjunk arról, hogy az az ipar, amely a belszükségleteket már ki tudja elégíteni, amely már feleslegeket mutat fel, meg- találja az utat arra, hogy kijusson a világpiaezra. Akkor azt fogjuk mondani, hogy attól az ipartól, amely Magyarországon nagyranőtt, amely az adófizetők fillérei által is segítve nagygyá lett és a magyar közgazdasági életnek számottevő tényezője, a magyar állam terheinek egyik legfőbb viselője lett, akkor azt fogjuk mondani: most már nem sajnálunk semmiféle áldozatot arra, hogy ennek az ipari termelésnek további fokozhatása szempontjából megkeressük a világpiaezokat és ami szükséges áldozat, azt erre a czélra szívesen meghozzuk. De előbb, mielőtt számottevő ijjarunk van, amely kivitelre csakugyan rá van utalva, mert itthon már nem tud boldogulni, mert önzsirjába fullad, a mig ez az ipar nincs meg, addig nem lehet semmifélekép ezt a szempontot elfogadni és nem indokolt az ipari kivitel czéljára 200 milliós ajándékokat adni hajóstársaságok számára. És ha ez az ipar csakug3ran fejlődésképes, mint ahogy hiszem, hogy az, ha csakugyan tud kivitelre is dolgozni : hiszen itt vannak legközelebbi szomszédaink, itt van a Balkán, ahová nem szükséges szubvenczionált tengeri hajójárat, hogy oda eljussanak iparczikkeink. Csináljon az az iparczikk Szerbiában, Bulgáriában, Romániában, Albániában versenyt azoknak az államoknak, amelyek előttünk befészkelték ott magukat a maguk ipari termékeivel. Tessék a mi iparunknak megszerezni annak ellenértékét, a mit mi kénytelenek vagyunk fizetni azért, hogy ezekkel az államokkal becsületes kereskedelmi szerződéseket köthetünk, amikor mi mezőgazdaságunk rovására vagyunk kénytelenek kötni ezeket a szerződéseket, azért, mert a magyar ipar nem képes kihasználni ezeket a helyzeteket, nem képes minket kárpótolni a hozott áldozatokért s a mezőgazdaságnak nem tudja legalább azt a vigasztalást megszerezni, hogy ha már kénytelenek vagyunk ezt a versenyt magunkra engedni, magunkra szabadítani, akkor legalább iparunk az, amely minket valamiképen ezekért az áldozatokért kárpótolni fog. T. ház ! Több tételre lehetne még hivatkozni, amelyek, hogy ugy mondjam, nagyon drasztikus ellentétben vannak azzal a bőkezűséggel, amelyet a társaságokkal szemben tanúsítottunk. De az idő előrehaladottságára való tekintettel, nem akarom a t. ház figyelmét túlságosan igénybe venni és beszédemet most már nagyon rövidre fogom. A legfőbb czél, véleményem szerint, ami szintén érdemes volna áldozatok meghozatalára, az, hogy a mi mezőgazdasági termelésünknek, amenynyiben feleslege van, legalább e feleslegnek biztos és jó elhelyezést • biztosítson a tengeri forgalom. Ez lehet olyan szempont, amelyet okvetlenül szintén honorálnunk kell. Már most, ha csak ugy nagyjából és futtában megnézzük a-szerződéseket ebből a szempontból, akkor azt fogjuk találni, hogy az Adria-szerződés nek a kormány elenged bizonyos járatokat; elengedi pedig a 24 liverpooli és a 12 hulli járatot, tehát összesen 36 járatot. Miért éppen ezt a 36 járatot engedi el a kormány ? Az Adria-társaság egész kivitelében állandó csökkenés mutatkozik az utolsó esztendőkben. Az egyetlen dolog, amiben érdemleges kivitele volt még, a mezőgazdasági terményekre esik, a ezukorra — 150.000 métermázsa — és a többi mezőgazdasági terményre. Ezeknek a piacza pedig elsősorban Anglia volt. Tulaj donképen ez idő szerint Anglia az az állam, amelybe legnagyobb importunk van és pedig főkép mezőgazdasági terményekből. Most mégis elengedik a társaságnak az Angliába vivő 36 járatot. Ennek következménye nem lehet semmi más, mint az, hogy ha nekünk sikerülni fog mezőgazdasági termelésünket fokozni és újból kivitelre dolgozni, akkor kivitel dolgában azokkal az álla-