Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-515
575. országos ülés 1914 márczius 3-án, kedden. 329 gcntáltattak egy összegben, amely körülbelül 300.000 K-nak felel meg. Ebből azt látjuk, hogy a szerződésben biztosított szubvenczión és a kamatmentes kölcsönökön kívül még e magyar államvasutak szállításai révén is nyújtanak ezen hajósvállalatoknak kedvezményeket. (TJgy van! balfelöl.) Már az 1911-iki vita alkalmával szóvá tette ebben a képviselőházban Lévay képviselőtársunk, hogy az Amerikába való személyforgalmat a magyar hajózási vállalatok üzemébe kellene bevonni. Én nem tudom, hogy az illető képviselő ur ma is ezen az állásponton van-e, hogy ezt a nagy személyforgalmat legczélszerübb volna a magyar hajósvállalatokkal lebonyolittatni, mert igy volna leginkább betekintése a kivándorlók viszonyaiba, helyzetébe és igy gyakorolhatna legnagyobb ellenőrzést a hajósvállalatokkal szemben a magyar állani minden szempontból, tekintve a hadköteleseket, az egészségi viszonyokat, tarifákat stb. De azt a gondolatot azóta, ugy látszik, nem tudom, mi okból Lévay t. képviselőtársunk elejtette. Ezért újból felkapom és azt mondom, hogy ha azzal jönne ide a kereskedelemügyi minister ur, hogy" ezt a dolgot nem mint óhajtott és kívánatos dolgot, hanem mint reális valóságot követelné, ha az Amerikával való összeköttetésünket akarná a magyar állam biztosítani, hogy azt idegen társaságok ne hódítsák el, hanem a magyar hajózás és nem egy olyan általános és homályos kifejezésben volna ez, hogy csak az első tiz évben lehet ezt megcsinálni, amely első tiz év után már más társaságokkal szerződne le legközelebb, hanem tényleg meg volna ez a lehetőség : akkor ez elől az egy dolog elől nem zárkóznám el, mert ez igazán az ország és a nép érdekében álló dolog. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De kifogásom van nekem ezen szerződések ellen azért is, mert azon értesülésem folytán, amelyet a munkásság részéről kaptam, ezen hajózási vállalatoknak szocziális viszonyai (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfélöl.) semmi esetre sem olyanok, amilyeneket egy, az állammal szerződéses viszonyban levő és közpénzekből ilyen hatalmas összegekkel szubvenczionált vállalkozással szemben követelhetünk.. Tudjuk nagyon jól, hogy ipari életünknek, ipari vállalkozásunknak primitív ós kezdetleges volta sok helyen nem birja meg azokat a legkezdetlegesebb szocziális berendezkedéseket ós a szocziális haladás azon feltétlenül szükséges kellékeinek megtartását, amelyek ma már minden modern államban megvannak. De ha valahol, ott kell a munkásosztály és a személyzet részére biztosítani mindazokat a szocziális előnyöket, ahol a köznek pénzéből, az állam pénzéből adunk segélyeket, mert az államnak igy közvetlenül példát lehet statuálnia a többi munkaadóknak a személyzettel, a munkássággal való bánásmód KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXII. KÖTET. tekintetében. Es ezt a mi munkásosztályunk életviszonyainak emelésével, gazdasági viszonyainak javításával, a neki szükségszerűen kijáró pihenési időnek garantálásával, a hajókon az egészségügyi viszonyoknak javításával, a hajószemélyzet, matrózok stb. munkaidejének kontingentálásával, nyugdijuknak rendezésével lehetne biztosítani, ahogy a Lloyd-társaságnál az osztrák kormány tényleg biztosította is az 1908. évi szerződésben, (Ugy van! a baloldalon.) hogy a társaság adja meg azoknak a fűtőknek, matrózoknak, tisztviselőknek azokat a szocziális követeléseket, amelyek miatt már kétszer volt sztrájk a vállalatoknál. Kérnék talán öt-tiz percznyi szünetet. Elnök: Nem értettem. Huszár Károly (sárvári) : Egy nagyon rövid szünetet kérnék. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Beőthy Pál foglalja el.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. A felfüggesztett ülést újból megújítom. Huszár Károly képviselő urat illeti a szó. Huszár Károly (sárvári): T. képviselőház! Nagyon szembetűnő, hogy az uj szerződés épen azokat a járatokat szünteti meg, melyek a mezőgazdasági kivitelt szolgálják nyugat felé. A mi egész gazdasági berendezkedésünk az egész ország struktúrája és termelési viszonyai arra utalnak bennünket, hogy mezőgazdasági kivitelünkkel igyekezzünk az ország gazdasági életét és jövőjét biztosítani. Az ipari téren nekünk kecsegtető reményt a jövőre nézve csak az nyújthat, hogy belső termelésünket igyekezzünk kielégíteni, sőt iparunkat is ugy kell berendeznünk, hogy nyersterményeink feldolgozására fordítsa leginkább erejét. Épen azért nem tudom megérteni, hogy micsoda indokolással szüntethetik meg az uj szerződésekben azon járatokat, melyek a magyar mezőgazdaság terményeit nyugatra vinnék. Ehelyett azt látom, hogy itt megint az osztrák befolyás érvényesül, mely el akar zárni bennünket ettől a piacztól. Érdekes tünet pl. az, hogy míg az 1901. évi javaslatot azzal indokolták, hogy a mi jövőnk a nyugaton van, ugyanezt a szerződést most fokozottabb gondossággal azzal indokolják, hogy keleten vannak a mi érdekeink. Én azt hiszem, hogy sem akkor nem volt egészen megfelelő az indokolás, sem ma nem az. Mert ennek az országnak agrárius jellege daczára egyformán kell biztosítania mindkét irány felé ugy ipari, mint mezőgazdasági termékeinek kivitelét és a világforgalomba való bevezetését. Nagyon feltűnő jelenség, hogy az Adriának épen azon járatait engedi el az uj szerződés, melyek kifizették magukat a szabad hajó42
