Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-514

282 514-. országos ülés Í91k márczius 2-án, hétfon. nak — természetesen külön szolgáltatások mellett, ujabb járatok teljesítése mellett — a törvényben emiitett még továbbment) kedvezményeket adjon. Ezek szintén igen jelentékeny összegek és én azt hiszem, ka mi a költségvetési jogot szigorúan ves' szűk, t. i. szigorúan vesrszük azt, hogy egy költségvetési kiadási tétel nem valósitható meg addig, inig a törvényhozás arról véleményt nem mondott és ha mi ezt alkalmazzuk — nem tudom — néha igen csekély tételekre, amelyek talán csak százasokban, vagy ezresekben találnak kifejezést, akkor ez olyan felhatalmazás, amely a költségvetési jog szempontjából mindenesetre — mondjuk — talán nem teljesen jogosult, nem akarom azt mondani, bogy aggályos. Áttérve a törvényjavaslatok indokolására, a motiválásra, amelylyel ezek az ujabb intézkedések javasoltatnak és szóbahozatnak, különösen a következőkre kell némi megjegyzést tennem. (Halljuk ! Halljuk! balfélöl.) A hajózásnak czélszerü berendezése, a technikai haladás által követelt reformoknak és uj hajóknak beállitása, gyorsabb hajóknak, jobb személyszállítási hajóknak beállitása ellen természetesen semmiféle kifogást nem lehet tenni, legfeljebb itt is szükséges a mi bizonyos szerencsétlen hajlamunknál fogva figyelmeztetni, hogy viszont túlságos fényűzésbe nem szabad bocsátkozni. De ismétlem, lényegében az ellen, hogy itt jobb hajók fognak beállittatni, kifogást nem lehet tenni. Az ellen sem lehet kifogást tenni, hogy — mondjuk — jogosultsággal bir a menetrend tekintetében bizonyos megkötést létesiteni, hogy ez a menetrend, amely a kereskedelem és a személyforgalom lebonyolítási szempontjából mindenesetre igen nagyfontosságú, szigorúan megtartassék, természetesen hozzátéve megint azt, hogy ha az a személy- és áruforgalom jelentékeny, mert ha jelentéktelen, — mint ahogy vannak egyes esetek, amikor jelentéktelen — akkor megint nagy áldozatokkal beállitani egy kényszer marsehrutát, menetrendet, talán későbbi időnek volna feladata, ez most talán korai dolog. Tekintetbe jön továbbá az is, hogy bizonyos nagyobb gyorsaság biztosittatik. Ebben a tekintetben is jelentékeny kifogások tétettek. E tekintetben is igéri a törvénj^javaslat és kötelezi az illető társulatokat, hogy a forgalmat jobban fogják kielégíteni, hogy gyorsabb menettel fogják a forgalmat lebonyolítani. Ez ellen — mondom — semmi kifogás nincs. Egy másik szempont, amelyet mint különösen fontosat kiemel az indokolás, az, hogy nagy változás állott be a forgalmi irányok tekintetében és hogy ezek a változások, amelyek tulaj donképen elég rövid idő alatt kövtekeztek be, követelik, hogy nagyobb súly helyeztessék a Földközi-tenger forgalmára és kevesebb súly a nyugateurópai, különösen angol összeköttetésre. Ennek kétségkívül jelentősége van. Az bizonyos, hogy a Földközitenger partján intenzív gazdasági élet készül és abból esetleg a magyar külkereskedelemnek is lehet valami haszna ; de ezt nem tartanám elég alapnak hajózási politikánk megváltoztatására, mert már meglévő nyugateurópai forgalmunk épenség-. gel nem oly csekély. Vegyük csak Nagybritanniával való forgalmunkat ; látjuk, hogy ez 1900-tól 1912-ig 43 millióról 108 millióra emelkedett. Ez mindenesetre mutatja, hogy ennek a forgalomnak igen erős alapja van. Igaz, hogy az áruczikkekben némi változás állott be, hogy pl. a lisztkivitel majdnem teljesen összezsugorodott, viszont azonban ennek helyébe lépett a czukorkivitel. De még hajóforgalom szemponjtából is elég jelentékeny ez az összeköttetés, mert az 1912-iki adatok szerint a behozatal volt 24,100.000, a kivitel volt 54,000.200, összesen 78,100.200. Összehasonlítva Ausztriával, ott a forgalom 1912-ben 77,300.000 volt. Ezt csak abból a szempontból emlitem fel, mert nem látom indokoltnak a Nyugat felé irányuló forgalomnak abandirozását. Nem tartom feleslegesnek hangsúlyozni azt sem, hogy, ha a kereskedelmi kormányzat látja azt, hogy 1900tól egészen 1912-ig ilyen változást kell tenni az irány tekintetében — mert hiszen már Hieronymi Károly jelezte ezt a közgazdasági bizottságban 1910-ben — akkor nem táplálja-e most is azt a felfogást, hogy most sem szabad ily hosszú időre megkötni kezünket? Mert, ha tiz év előtt egy ily alapos változás következhetett be politikánk irányában, ez bekövetkezhetik a legközelebbi tiz évben is, ha csalódnánk azokban a jelekben, aminthogy azt hiszem, hogy csalódni fogunk, amelyek szerint expanziónk területét felkeressük. (Igaz! Ugy van! balfelól.) Hiszen Olaszország nem azért hozta az óriási áldozatokat, hogy mi telepedjünk le Tripoüsban és Francziaország Marokkóban nem arra törekszik, hogy a magyar kivitelt előmozdítsa. Tehát ezek tulajdonképen csak morzsák lehetnek, amelyek összezsugorodnak azzal a forgalommal szemben, amelylyel az ország Nyugat felé bir. De különösen rosszul esik, amint emiitettem, az ország közvéleményének és mindenkinek, aki az ország pénzével takarékoskodni óhajt, — pedig jól tudjuk, hogy a parlamenteket tulajdonképen azért hivták össze, hogy a nép pénzével takarékosabban bánjanak és nem azért, hogy könnyelműen költsék, — hogy tengerhajózási politikánk igen költséges. Ami e tekintetben szemet szúr, az elsősorban az Adriatársulatnak nyújtott exorbitanssegély. Én ezt nem akarom valami specziális kritika tárgyává tenni, de azon adatok alapján, amelyek rendelkezésemre állanak, mindenesetre azt kell mondanom, hogy, ha indokolt volt a szubvenczió és a szubvencziónak oly mérvű megállapítása, mint 1901-ben történt, pedig akkor is vita volt a házban e felett, akkor ma természetesen — most eltekintek attól, hogy változások vannak a menetrendben és a többi, erre majd rátérek — mindenesetre még jobban kifogásolják azt. A mai állapot fentartása, ha egyszerűen meghosszabbit-