Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-513
5lX országos ülés Í91í február 20 án, pénteken. 255 . fog meggyőznöm a román nemzetiségi párt vezetőit arról, hogy ők akkor járnak el helyesen, ha ezekből a kilátásba helyezett intézkedésekből levonják az általam óhajtott konzekvencziákat. Belátom, hogy . a dolognak vannak az ő szempontjukból nagy nehézségei. Az egyik volt az a veszteség, amit politikai érvényesülés szempontjából az uj választójogi berendezkedés alapján szenvednek. Az ő helyzetükbe képzelve magamat, belátom, hogy nagyon kellemetlen meglepetés volt az, hogy a jelenleg 42 román többséggel biró kerület száma valószínűleg 27-re száll alá. És habár a jövő fejlődés útja ebben a tekintetben előttük nyitva áll, nem csodálkozhatom azon, hogy ez reájok elkedvetlenítő, deprimáló hatást gyakorol. Nyugodt lélekkel vállalom érte a felelősséget a nemzetiségi béke szempontjából is, amelynek szempontját mindig és minden körülmények között honorálom, mert ezt a megoldást, amint tegnap volt szerencsém részletesen kifejteni, objektíve helyesnek, mert a f létező erőviszonyoknak megfelelőnek tartom (Elénk helyeslés.) és mert ez a megoldás automatikusan magában hordja az ő szempontjukból való javításnak előfeltételeit, (Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés.) amint az erőviszonyokat sikerül az emelkedő kultúra segítségével az ő javukra módosítani. (Ugy van! Ügy van! Elénk helyeslés.) És azt hiszem, hogyha a békejobbot elfogadják ; azt hiszem, ha módot nyújtottak volna a kormánynak, hogy a román kultúra fejlesztése terén is mindazt megtegye, amit megtehetne, ha abba marad a nemzetiségi agitáczió, de amit meg nem tehet, addig mig ezen agitáczióval áll szemben: (Ugy van! Elénk helyeslés.) azt hiszem, hogy ezzel siettették volna azt a kulturális fejlődést, amely tágabbra nyitja meg előttük a politikai érvényesülés útját. (Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés.) Másrészről azonban belátom azt is, hogy még egy más kérdés is tette rajok nézve a dolgot lélektanilag nagyon nehézzé és ez a nemzetiségi törvény végrehajtására vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen, t. h impresszióm — természetesen lehet, hogy csalódom, de impresszióm az, — hogy ha csak fél szavakkal is azt mondtam volna, hogy mi a létező törvényeket végrehajtjuk és aztán rábíztam volna az életre, hogy ezen fél szavakból majd fél valóságok legyenek, azt hiszem, ezzel nagyon • megkönnyítettem volna a megegyezést; (Ügy van!) azt hiszem, akkor nagyon közel állottak volna egy más elhatározáshoz a t. képviselő urak. (Ügy van!) De megvallom, frivol játéknak tartottam volna ebben az annyira fontos és annyira kényes kérdésben, ha ilyen módon igyekeztem volna a kérdés nehézségei felett átcsúszni, (Elénk helyeslés.) és azt hittem, hogy ha talán koczkára teszem is a momentán sikert, de annak a végleges eredménynek, amelyet én jönni látok, — talán egy távoli jövőben, talán akkor, amikor mi már rég nem fogunk élni — de amelyet jönni látok, mert jönnie kell, mert a dolog mélyében rejlő szükségesség parancsolja, (Elénk helyeslés.) és amelynek érdekében, akár sikerül ez a lépés, akár nem, becsületes pionír munkát akarok végezni, (Élénk helyeslés) annak a végleges sikernek a szempotjából azt tartom helyes eljárásnak, ha most szembe nézünk minden nehézségnek és feltárunk minden, esetleg kellemetlen igazságot. (Elénk helyeslés.) Már pebig ebből a szempontból nézve a dolgot nem lehet az elől elzárkóznom, hogy az 1868-iki törvényeknek egyes rendelkezéseit és pedig nagyon fontos rendelkezéseit, lehetetlen végrehajtani. (Igaz! Ugy van!) Lehetetlen végrehajtani azért, mert az 1868-iki törvények az alkotmányos szabadságának szabad gyakorlatát visszanyert magyar nemzet emelkedett hangulatának idealisztikus megnyilatkozásai voltak. (Igaz! Ugy van!) Az 1868-iki törvényeket meghozta a magyar nemzet abban a hitben, hogy a testvériségnek ez a majdnem önfeledt megnyilatkozása hasonló viszhangra fog találni; (Igaz! Ugy van!) hogy ez ország nem magyar ajkú polgárai hálás örömmel fogják e törvényes alapot megragadni; hogy el lesz temetve minden félreértés; el lesz temetve minden gyűlölség; el lesz temetve a magyar állam territoriális egysége és a magyar nemzet politikai egysége ellen irányuló minden támadás. Az eredmény keserű csalódás volt. (Ugy van!) Ezt a törvényt becsmérelték, zsarnoki törvénynek szidták; azzal szemben a legmesszebbmenő izgatás és agitáczió terére léptek az ország nem magyarajku polgárai közül számosan. Megindult az agitáczió benn az országban, megindult a nemzet befeketitése mindenütt; megindult olyan osztrák körökben, ahonnan bizonyos támogatásokat vártak s a széles, nagy európai közvéleményben (Igaz! Ugy van!) megindult a harc, a küzdelem. Hát lehetett volna-e azokat a rendelkezéseket életbeléptetnie öngyilkosság nélkül a magyar nemzetnek, amelyeket szerető testvérekre akart alkalmazni és nem ádáz ellenségekre? (Igaz! Ugy van!) Más irányban kellett tehát mennünk, erősebben kellett az intézmények terén is kidomboritani a magyar államnak nemzeti jellegét, meg kellett alkotni a bíráskodásban és a közigazgatásban azt a magyar jellegű szervezetet, amely szükségszerű alkotása ennek a félszázados fejlődésnek, amelynek be kellett következnie, mert az ellenkező irányban összes praemisszái hamisaknak bizonyultak és mert őrület és öngyilkosság lett volna — ismétlem — a magyar állam, a magyar nemzet részéről végrehajtani törvényeket, amelyek ezen hamis praemisszákon épültek fel. (Helyeslés.) Most már tehát ezen alapon kell továbbmennünk s azt a törvényes berendezkedést, amely létezik, s amelyre vonatkozólag épen a
