Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-512

230 522. országos ülés 191í február 19-én, csütörtökön Pop Cs. István: 22%-ot. A hivatalos statisztika szerint három millión felül vagyunk. A legrosszabb számítás szerint is nekünk a képviselők egyhatoda járna ki; mi azonban nem kérünk ilyen nagy számot, meg is mondottam, hogy a 11 vármegyének abszolút és a 3 vármegyének relatív majoritását véve alapul, nekünk 64 képviselő jutna, mi azonban megelégednénk azzal is, ha a felét kapnék. De vegye tudomásul a t. ellenzék is, hogy mi megelégednénk azzal is, ha számarányunknak megfelelő képviseltetésünkről gondoskodnék a kormány és parlament és abszolúte semmivel sem követelnénk többet a magunk részére. Mi megadjuk a magyaroknak azt a nagy privilégiumot, hogy az intelligenczia, a teherviselési képesség és a többi írassék mint plusz az előnyükre. Itt csak azt akarom megállapítani, hogy ez a javaslat még nagyobb jogfosztást tartalmaz, mint a most érvényben lévő törvény. (Az elnöki székel Beőthy Pál foglalja el.) Nem szándékozom hosszasabban szólani e különben fontos tárgyhoz, mert, fájdalom, j>usztába hangzik el a szavunk, fájdalom, még nem hallgatnak meg minket, bármennyire mellettünk is szólanak azok az adatok, amelyeket a ministerium bocsátott rendelkezésre. Egyet mégis szükségesnek tartok fixirozni: hogy egyetlen reményünk az, hogy sem az anyagi választói jogítörvény, sem ez a törvény tiem 3esz hosszú életű; egyetlen reményünk az, hogy Magyarországnak feltétlenül demokratizálódnia kell, hogy uj alapokra kell helyezni ez állam alkotmányát, hogy a közmegelégedésnek és a prosperálásnak korszaka következzék itt el. Ez az egyetlen vigaszunk a jelen törvényjavaslattal és a már szentesitett választójogi törvénynyel szemben is. A törvényjavaslatot nem fogadom el. Elnök: Szólásra ki következik? Szojka Káimán jegyző: Blaho Pál! Blaho Pál: 1. ház ! Mielőtt érdemlegesen hozzászólanékatörvényjavaslatbozkijelentem,hogy nem vagyok tagja a munkapártnak és hogy nem a ministerelnök ur parancsából vagy akaratából szólalok most fel. Tegnaj} ugyanis az ellenzéki padokról, különösen Rakovszky István képviselő ur részéről azt hallottam, hogy a nemzetiségiek távollétükkel tüntetnek. Hát a tegnapi ülésen én itt voltam, Mihályi Tivadar képviselőtársam is itt volt, de mivel nagyon kevesen vagyunk, ugy látszik, nem vettek észre. De hogy miért éppen ellenünk hozták fel ezt a kifogást, nem tudom. Bizonyára abból az általános gyanakodásból ered az is, amely hozzáfüződik Tisza István ministerelnök urnak a románokkal való tárgyalásához, amelyekben nekünk tótoknak egyáltalában nem volt részünk és ha lett volna is, előre tudtuk volna, hogy bizony nem sokat kapunk, mert igy nem is kaphatunk. De kijelentem, hogy köztünk egyáltalában tárgyalások nem folytak. Én a magam személyére nézve mondhatom, hogy tegnapelőtt először fogtam kezet a belügyrninister úrral . . . Rakovszky István : Emlékezetes momentum! Biaho Pál:... de a ministerelnök úrral még sohasem tárgyaltam, nem voltam erre felhíva, nem is mentem hozzá, nem is kerestem fel. Megnyugtathatom ebben a pontban t. képviselőtársamat, hogy bizony tárgyalások nem folytak. Hogy nem veszünk olyan részt a tárgyalásokban, mint az igen t. ellenzékiek, az igaz. De higyjék el, fáj nekünk nézni ezt az ádáz testvérharczot. Az nem okoz örömöt nekünk tótoknak, se románoknak, itt olyan jelenségek játszódnak le, amelyek nem szolgálnak sem örömünkre, sem tiszteletünkre, sem az ország sem a világ előtt. (Igaz! Ugy van!) Ilyen viszonyok mellett mindenkinek elmegy a kedve a politikától. (Mozgás.) • A szóbanforgó törvényjavaslat tárgyalása alatt százszor is elhangzott ez a szó: szupremáczia és hegemónia. Talán meg kellett volna előre határozni, mit jelent ez a szó: szupremáczia. Kakink ezt gyakran használják a közéletben, a sajtóban, és nincs ember, aki meg tudná határozni, hogy mit jelent tulajdonképen ez a kifejezés. Talán jelenti a nemzetiségek felemésztését, felszívódását? Ezt a leghevesebb vérű politikus sem mondaná már tapintatosságból sem, ha talán ugy érezné is. Vagy talán jelenti a közeledést a magyar kultúrához, ahhoz a beolvasztó erőhöz, amelyet a magyarság, a kormány, a közvélemény a magyar kultúrától vár? Igazán szeretném, ha ez a kifejezés oly formában, a miképen az most használtatik, az általános béke és megértés érdekében nem használtatnék tovább. Epp igy vagyunk a hegemónia szóval is. Én azt hiszem, sem a kormány, sem a többség, sem az ellenzék nem akarja, hogy egy nemzetiség uralkodjék és a többiek szolgák legyenek. Igy nem értheti azt senki sem. Nem is tudok elképzelni modern felfogású embert, aki azt igy értelmezné. A többség vagy a kormány megtett mindent, amit az uralkodó elem biztosítására megtenni lehet, meg lehet győződve erről az egész ház és az ellenzék is. Azok a főispánok, alispánok és azok a közegek, melyek a kormánytól függnek, mindent megtettek, hogy biztosítsák a magyar elem többségét. Ugy a választójogi törvény, mint ez a törvényjavaslat is oly nehezen születtek, oly soká tartottak a munkálatok, hogy majdnem azt hittük, hogy ez a javaslat sohasem fog napvilágot látni. Az a kifogás, hogy a kormány kifelejtette a törvényjavaslatból az úgynevezett szupremáczia biztosítását, azt hiszem, semmiesetre, meg nem állhat, mert feltételezni a belügyministerről vagy a ministerelnökről, hogy amikor hatalmon van, nem akarná és nem tudná megvédeni a magyarság érdekeit, azt hiszem, nevetséges do-