Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.
Ülésnapok - 1910-512
512. országos ülés 191b február í9-én, csütörtökön. 229 véres verejtékkel szerzett garast az állanxkaszszába, hogy ezt a nagy gépezetet fentartsak. Mondom, igy czirkulus vitiosusban forog a belügyminister ur, amikor elveket hirdet és ezeket az elveket, amelyek egymásnak ellentmondanak, ki akarja békíteni. Erős érvet kerestek az ellenzéken annak megállapítására, hogy a nemzetiségek, pláne a románok, mily nagy előnyben részesülnek szemben a magyarsággal. Nagyon természetes, hogy ahol a magyarság tömörül és boldogabb viszonyok közt él, mint az Alföldön, ahol iskolák is voltak, ott bizonyára több választó van, mint — mondjuk — a topánfalvai kerületben, ahol sokszor 16 órát kell gyalogolni, mig az ember iskolát talál. De azért a lakosok ott épugy teljesitik kötelességüket a haza iránt, mint az alföldi magyar és épugy tarthat igényt az ottani lakos arra, hogy ő képviselve legyen a parlamentben, hogy itt mondják el azt, ami. fáj neki és itt keressenek arra orvoslást. E tekintetben, fájdalom, a törvényjavaslat nem akar minket megnyugtatni, ellenkezőleg, önöket, az ellenzéket nyugtatja meg statisztikai adatok felsorolásával, hogy bizony minden irányban, a románsággal különösen, nagy igazságtalanság történt, Többek közt ezt mondja (olvassa) : » Némelyek szerint a fődolog a népesség aránya és akadt vezető ellenzéki lap, amely azt mondja, hogy kizárólag csakis ezt lett volna szabad figyelembe venni. Már bocsánatot kérek, ha ezt vettük volna figyelembe, akkor mindjárt első helyen a fővárosnak nem adhattuk volna meg a neki szánt 22 kerületet, hanem csak 20 kerületet, mert itt az országos átlagnál 41.706nál _kevesebb, csak 39.261 lakos, esik egy kerületre. Ellenben lényegesen kellett volna szaporítani a kerületek számát Hunyadban, ahol 57.786, Alsó-Pehérmegyében, ahol 54.797, Kolozsban, ahol 56.398, Krassó-Szörénymegyében, ahol 58.028, Máramarosmegyében, ahol 59.485, Biharban, ahol 48.466, Beregben, ahol 58.914 lakos jut egy kerületre. Tehát az országos átlagnál sokkal több esik egy kerületre, talán méltóztatnak első hallomás után is megítélni, hogy ezek nem épen a legmagyarabb vidékek*. Maga a belügyminister ur tehát beismeri, hogy ő itt épen a nemzetiségek kárára oly kitérőt alkalmazott, amely joggal hivja ki az illetők elkeseredését és mindezt teszi, természetesen azért, hogy a felzúdult ellenzéki hadak közvéleményét megnyugtassa, habár meggyőződhetett volna arról, hogy ezeket bizony nehéz megnyugtatni. Amikor azután tovább megy és a választók számarányából von le következtetést, akkor is szives beismerni, hogy az a számítás is - a nemzetiségek hátrányára dől el. Kimutatja különösen akkor, midőn összehasonlítja Háromszék vármegyét Hunyad vármegyével, vagy mondjuk Alsófehér vármegyével. Mondhatni majdnem kétszer annyi lakos választ Hunyad és Alsófehér vármegyében, mint Háromszékmegyében. Pedig itt kevesebb a választó mint amott, amely szintén Erdélyben van. Tehát sem Erdélyben, sem Magyarországon egyetlen egy kerületben nem alkalmazta ugyanazt a mértéket a t. belügyminister ur. T. képviselőház! Az anyagi választói jog tárgyalásánál egy óriási nagy bűnt követtek el önök és maradandó emlék lesz egy könyvecske, mely a bizottsági tárgyalásokat feltárja és szórói-szóra közli az ott elhangzott beszédeket. Valószínűleg mindenki tetszelgett magának, hogy dicsőségére lesz, hogy adott pillanatban mennyire sikra szállt a magyarság megvédéséért. Szerény véleményem szerint ez nem hoz dicsőséget sem azoknak, kik elmondták a beszédeket, sem pedig annak a kormánynak, mely elfogadta alaj>elvül azokat a beszédeket. A bizottsági tárgyalásokon mint vörös fonál húzódott keresztül az, hogy a magyarság szupremáeziáját megvédendő, a nemzetiségekkel szemben a legnagyobb óvatossággal kell eljárni és fájdalom igen gyakran elhangzott olyan kijelentés, hogy meg kell erősíteni az államalkotó és fentartó elemet szemben az állambontó elemekkel. Sokszor mondtam már, hogy csak rosszhiszemüleg lehet állitani, hogy van itt állambontó elem, mert aki ismeri e hazának történetét ós komolyan foglalkozik múltjával, az ilyesmit nem állithat. Es igen sajnálom, hogy nem következett be az, — j>edig ezt joggal reméltük — hogy amit vétett jogos érdekeink ellen az anyagi törvény, majd korrigálni fogja a kerületek beosztásáról szóló törvény. K~em, sőt tetézi olykép, hogy redukálja a román nemzetiségi kerületek számát egy óriási nagy számmal, 15-tel és jjroblematikussá teszi a majoritást még ezekben is azáltal, hogy megváltoztatja a székhelyet. Mint bátor voltam mondani, még titok, hogy mely községek, milyen kerülethez fognak beosztatni. Őszintén megvallom, t. ellenzék, hogy igazán nem tudjuk, egyetlen egy kerületről sem akarták ezek az urak elárulni, hogy hogy állunk. De bármikép álljunk, meg vagyok győződve, hogyha semmiféle beosztással sem fognak semmit javítani a helyzeten. Ha önök látnak ebben a törvényjavaslatban még egyes erdélyi kis kerületeket, legyenek meggyőződve, hogy azok nem a nemzetiségek javára vannak, hanem épen a magyarság javára, mert a topográfiai helyzetünk olyan, hogy majdnem azt mondhatnám, hogy bármely vidéken növelnők a választók számát, a magyarság feltétlenül kisebbségben maradna és ezért kellett azt az elvet megvalósítani, hogy ahol kevés a választó és az átlag kicsiny, ott, bizonyára nem ami érdekünkben, hanem a magyarság érdekében ez történjék. A hivatalos statisztika megállapítja, hogy az ország összlakosságának 22'5°/o-át mi románok tesszük. Gr. Tisza István ministerelnök: Xono! 16°/ 0-ot.
