Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-512

228 DÍ5. országos ülés Í91k február 19~én, csütörtökön. minket nemcsak megrövidítettek, de mi hátrányban maradnánk még akkor is, ha az intelligencziát, ha a nyers népszámot, ha a kultúrát, vagy a vagyonosodást vennék is alapul. ügy a törvényjavaslat indokolásában, mint a bizottsági jelentésben maga a minister ur kijelenti, hogy a románlakta vidékeken 42 olyan kerület volt, amelyben a románság abszolút többséggel rendelkezett. E kerületek száma az uj törvény következtében 27-re redukálódik, mi tehát tényleg haladunk, de rákmódra, visszafelé. Sajnálom, hogy a mi aggodalmaink és sejtelmeink mindig beteljesednek. Ha jól olvasom, a kerületi székhelyek megjelölése is már előre sejteti velünk, hogy igaza lesz Issekutz Győző t. képviselőtársunknak, hogy mi Erdélyben még hat kerülethez sem fogunk jutni. Ilyen körülmények között azt mondani és telelármázni vele a magyar közvéleményt, hogy milyen óriási aránytalanság és igazságtalanság történt a magyarság terhére és a románok javára, a legnagyobb rosszhiszeműség. 14 vármegye van, amelyben a románok majoritásban vannak: abszolút majoritásban 11 és relatív majoritásban 3 megyében. Ez a 14 megye küld összesen 63 képviselőt. A matematika szabálya, szerint, ha majoritásban vagyunk, akkor ugyebár e kerületeknek legalább fele a miénk kellene hogy legyen, hiszen még ebben az esetben is igazságtalanság történt volna velünk, mert 11 megyében abszolút többségünk lévén, 60—70—80%-a a kerületeknek illetne meg minket, ami megfelelne 40 képviselőnek. Már pedig állítólag összesen — mert ezt nem lehet bizonyosan tudni, mivel a javaslat -még véka alá van rejtve, nem tudjuk, hogyan lesznek a községek csoportosítva — 27 olyan kerület lesz, ami esetleg a nemzetiségeknek juthat, ele amelyek nagy részében nagyon is problematikus lesz a nemzetiségi képviselők megválasztása. T. képviselőház! Bocsánatot kérek, sok minden elvet lehet megsérteni, de az összes elveket megsérteni talán még sem volna szabad. És ha nem helyezkedünk a nyers számra vagy az átlagegyenlőségre, akkor helyezkedjünk legalább a választók számának egyenlőségére. Én e tekintetben is megnyugtathatom a felháborodott magyar közvéleményt, hogy a mélyen t. minister ur maga konstatálta, — épen a magyar közvélemény megnyugtatására — hogy a román kerületekben nemcsak a nyers számarányt véve vannak most 67.000, 69.000, 57.000 és talán azon felüli lakosságú kerületek is, hanem hogy azok választóinak átlaga is meghaladja a választók közepes átlagát. ííem akarok ugy agitálni, hogy ne tudnám igazolni is állításaimat, azért leszek bátor a t. belügyminister ur egyes mondásait idézni, hogy meggyőződhessenek arról, hogy amit állítok, az bizony igaz és hogy ilyen alapon sem igazságos kerületi beosztást, sem igazságos választói jogot alkotni nem lehet, sem pedig a békés egyetértést, amelyet hőn kivan mindenki, helyreállítani nem lesz lehetséges. Azt mondja a mélyen tisztelt belügyminister ur, hogy a kiindulási pont ennél a törvényjavaslatnál is az volt, ami az anyagi választói jogi törvénynél, hogy biztosítsuk a magyar nemzet szupremácziáját és az intelligens osztály vezető szerepét. Igen sokszor volt alkalma ezen szupremáczia ellen felszólalni. Szupreniácziát .és hegemóniát nem lehet törvényekkel garantálni; az magától áll elő. A gazdasági fejlettség, a politikai érettség, a nagy intelligenczia és a megfelelő számarány önmagukban megadják azt és különösen alkotmányos jogállamban, szerény véleményem szerint azért kár beszélni hegemóniáról és szupremácziáról, mert ez a jogegyenlőségnek egyenes negácziója és ez a két fogalom egymást kizárja. Nincs kifogásom oly szupremáczia ellen, amely önerejéből fejlődik mintegy láthatatlanul, amint a régi latinok mondották, hogy legyen a nemzet saját kiválóságai és képességei alapján »primus inter pares«. Ez sohasem zárja ki a jogegyenlőséget, ellenben a szupremáczia mindenesetre feltételezi a szolgaságot is. T. ház, a minister ur polémiát folytatott Bakonyi Samu képviselő úrral, aki, megvallom őszintén, — és nem azért mondom, mert jelen van — mégis csak a legdemokratikusabb elveket vallotta és aki maga is beismerte, hogy a radikális választói jognak leginkább megfelelne a nyers szám megállapításának alapulvétele, mert ez volna tulajdonképen a legigazságosabb és meggyőződésem szerint ez talán megnyugtatná az intelligencziát is. Sajátszerű jelenség közéletünkben, de az egész világon is, hogy minél intelligensebb valaki, minél kiválóbb gondolkodó és minél inkább foglalkozott valaki a tudományokkal, annál hajlandóbb a jogokat megosztani polgártársaival: annál nagyobb demokrata és annál szivesebben látja polgártársait egy rangban magával. Az a meggyőződésem, hogy az igazi intelligenczia sohasem perhorreszkálja azt, hogy polgártársai, akik különböző viszonyoknál fogva az intelligenczia hasonló fokára emelkedni nem tudtak, ugyanazon jogokban részesüljenek. Tekintsenek t. képviselőház, ezen törvényjavaslat figyelembevételével Erdély térképére és egy óriási nagy területet fognak látni, amely képviselet nélkül marad. Ott vannak az u. n. nyugati havasok, százezrekre menő lakóival, akiknek egyetlen egy kerületük sincs; még a toroczkóit is megszüntették, amely határvonal volt a székelység és a románok közt, nem szólva egyebekről. Pedig ezek hazánknak igen fontos részét lakják. Ezek az emberek ép ugy, teljesitik kötelességüket, mint bármely más intelligens ember. Mert elvégre is az a tömeg tartja a hazát, az szolgáltatja a katonát, az adja a