Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-511

166 511. országos ülés 1914 február 18-án, szerdán. azoknak a javaslatoknak érdemeit, de tárgyilagos brálatot kérünk a magunk javaslatai számára is. Feladatunk megoldása mindenesetre könnyebb lett volna, ha egyszerűen abból indultunk volna ki, hogy a kerületek számát most egyszerre nagyon megszaporítjuk és azután juttatunk azokból bőven mindazoknak, akik kerületeket igényelnek. Ez mindenesetre kényelmesebb és könnyebb módja lett volna a megoldásnak. A múltban messzebb mentek ezen a téren. De a kormány ez idő szerint ugy vélte, hogy nem mehet messzebbre egyfelől azért, mert — amint ezt az előadó ur is bővebben kifejtette — Magyarországon a kerületek száma már is meglehetősen nagy s ha a kerületeket szaporítottuk volna, a külfölddel szemben még nagyobb aránytalanságok állottak volna elő. Azonkívül, — bár nem fontos és döntő szemj^ont — még azt is figyelembe kellett venni, hogy tulajdonképen annyi képviselőre még helyünk sem volna ebben a házban. (Zaj a haloldalon. Halljuk ! Halljuk ! jobbról.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Sándor János belügyminister: Mi a leggondosabb mérlegelés után jutottunk el arra, hogy a mostani 413 kerületet megszaporítottuk 22-vel és 435-re emeltük a kerületek számát, aminek természetes következménye lesz az, hogy kettővel fog majd emelkedni a horvát kerületek száma is. Természetes, bog}' ezen aránylag kis emelésből nem juttathattunk mindenfelé azoknak a magyar vidékeknek, azoknak a magyar városoknak, azoknak a társadalmi osztályoknak, akik és amelyet erre joggal igényt tarthattak, elegendő számú kerületet, s ezért kellett más helyeken, ahol indokoltnak mutatkozott, a kerületek számát apasztani. Ez az apasztás, méltóztassék elhinni, általában véve nehéz és keserves munka ; de nehéz és keserves munka volt különösen, reám mint erdélyi emberre nézve, akinek szülőföldemen, székely véreimnél kellei-t a kerületek számát apasztanom, ott ahol az ősi jogokhoz szívósan ragaszkodnak, ahol abban utolsó mentsvárat látnak, ahol — és méltóztassék ezt megnyugvással tudomásul venni — p. o. az oláhfalvi küldöttség szónoka nekem azt mondta, hogy hiszen kérem, mi állandóan kormánypártiak voltunk. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez talán megnyugvására szolgál az uraknak, hogy ott is kénytelenek voltunk eljárni ugy, hogy a kerületek számát apasztottuk azért, mert — bocsánatot kérek — a mai viszonyok között 108—110 és hasonló számú választókkal kerületeket fentartani nem lehet. (Igaz ! Ugy van '!. a jobboldalon. Felkiáltások halj elől: Nem is kívánjuk /) A 435 kerületet véve alapul, 18,142.000 lakosnál és 1,838.370 régi és uj választónál esik egy kerületre átlagban 41.706 lakos és 4226 választó. Az indokolás mutatja azonkívül, hogy a beosztásnál milyen más tényezőket vettünk még számításba és hogy ezek arányában melyik törvényhatóságra hány kerület jutott. Hogy a kiszabásnál helyesen jártunk el és igyekeztünk a kellő középutat megtalálni, arra bizonyítékunk a megnyilvánuló kritika is. Mert e kritikában majdnem egyenlő csoportokra oszlanak meg még az ugyanazon pártbeliek is és amit az egyik helyesnek és figyelembe veendőnek tart, épen azt tartja a másik a javaslat legnagyobb hibájának és veszedelmének. Némelyek szerint a fődolog a népesség aránya és akadt vezető ellenzéki lap, amely azt mondta, hogy kizárólag csakis ezt lett volna szabad figyelembe venni. Már bocsánatot kérek, ha ezt vettük volna figyelembe, akkor mindjárt első helyen a fővárosnak nem adhattuk volna meg a neki szánt 22 kerületet, hanem csak 20'7 kerületet, mert itt az országos átlagnál, 41.706-nál kevesebb, csak 39.261 lakos esik egy kerületre. Ellenben lényegesen kellett volna szaporítani a kerületek számát Hunyadban, ahol 57.786, Alsó-Fehér megyében, ahol 54.797, Kolozsban, ahol 56.398, Krassó-Szörény megyében, ahol 58.028, Máramaros megyében, a hol 59.485, Biharban, ahol 48.466, Beregben, ahol 58.914 lakos jut egy kerületre, tehát az országos átlagnál sokkal több esik egy kerületre, talán méltóztatnak első hallomás után is megítélni, hogy ezek nem épen a legmagyarabb vidékek. Felhozatott az is, hogy egyes magyar többségű vármegyékben az átlagnál jóval nagyobb, a nemzetiségieknél pedig az átlagnál kisebb számú lakosságra jut egy-egy kerület. Az ellenkezőjének bizonyítására legyen szabad néhány adatot egymás mellé állítanom. Békés megyében igaz, hogy 42.528 lakóra esik egy kerület, de Biharban már 48.466-ra. Szabolcs vármegyében 53.061 lakosra, de Beregben 58.914 lakosra jut egy kerület. Csanád vérmegyében 48.215 lakosra, de Krassó-Szörény vérmegyében 58.020 lakosra jut egy kerület. A részletes feldolgozás adatai már előttem feküsznek és ha nem is véglegesek, talán én, a ki ezek szerkesztésében természetesen vezetőszerepet vittem, elárulhatok belőlük annyit, hogy a kerületeknek anyanyelv szerint való megoszlása olyan, hogy ugy a magyar, mint a német, tót vagy román kerületeknek körülbelül fele esik az átlagon felül és fele a kerületeknek az átlagon alul esik a lakosok száma tekintetében. Némelyek a választók számát és csakis ezt kívánják mérvadóul tekinteni. (Mozgás a, hal- és a szélsőbaloldalon.) Itt ép ugy járnánk. Mert ha igaz is, hogy e tényező számításba vételével egyes, kultúrában előhaladottabb vidékek több kerülethez jutnának, de az ország igen nagy területei, amelyek távol estek a kulturális központtól és nem haladhattak a kultúrával, egészen elmaradnának, képviselők nélkül maradnának. Ez talán mégsem lehet szándékunk akkor, amikor egyenlő arányban és méltányosság szerint akarunk eljárni mindenkivel szemben. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) De ha a választók számát és a lakosság számának átlagát vennők, akkor sem járnának jól a városok, amelyekre nézve pedig, legalább elvben, megegyezünk az iránt, hogy ezeknek is