Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-508

508. országos ütés 191k február ÍO-én, kedden. ŐS dolgok a váltóban nem nyervén kifejezést, nehezen ellenőrizhető az, hogy milyen feltételek mellett történt a hitelezés. Mind a kettő igaz. Se QiZ el szellemi képesség nincs meg annyira, amennyire szükséges volna, se az nem tagadható, hogy váltó utján csakugyan történhetnek és történnek is uzsoráskodások. De ha az elsőt veszszük, látjuk, hogy vannak magasabb társadalmi osztályok is, amelyek nem értenek a váltóhoz, amelyeknek szellemi képessége szintén nem terjed odáig, hogy meg tudják birálni, micsoda kötelezettséget vállalnak akkor, amikor váltót aláirnak. Ebből a szempontból valóban nagyon kevés embernek lehetne váltókéjjességet adni. (Igaz I Ugy van!) E kérdésnél mint érdekességet emiithetem fel, hogy Németországban a XVIII. században az egyik állam nagyon is latolgatta, hogy ki érdemli meg a váltóképességet. Többek között a hivatalnokokról is szó volt. Azt mondták, hogy a magasabb hivatalnokoknak megadják, de a kisebbeknek nem. Erre azt fontolgatták, hogy hol legyen hát a határ. A határt a titkárnál találták meg, azt mondták, hogy a titkárnak legyen váltóképessége, de az alatta állóknak, a fogalmazóknak, segédfogaim?zóknak stb. nem. Felmerült azután kérdés, hogy a titkár feleségének, illetve özvegyének megadassék-e a váltóképesség, vagy pedig nem. Végre aztán megadták, mert hiszen a rangot természetesen meg kellett becsülni. (Derültség.) Hát ha ebből a szempontból akarjuk vizsgálni és eldönteni a dolgot, akkor olyan megkülönböztetésekre jutunk, melyek valósággal már a humor mezejére tartoznak. Ez tehát nem lehet elegendő ok. Ami pedig az uzsoráskodást illeti, engedelmet kérek, uzsora volt váltó nélkül is, ahogy van váltó mellett. (Igaz ! TJgy van !) Es ha a váltót elveszik bizonyos osztályoktól, vájjon ezzel megszüntetjük-e az uzsorát ? Én nem hiszem, hogy megszüntessük, sőt ellenkezőleg, azt hiszem, hogy még súlyosbítjuk, (ügy van!) ugy, hogy nem a váltó tekintetében kell itt korlátokat felállitani, hogy az uzsora korlátoztassék, megszorittassék, hanem ugyancsak magán az uzsoratörvényhozás terén kell segiteni. (Helyeslés.) Az ellen senkinek nincs kifogása, sőt az igazságügyminister ur már többször kijelentette, hogy ő kész az uzsoratörvényt változtatni, szigoritani, volt is már törvényjavaslat és készek is vagyunk erre, ahol egyszersmind a váltóuzsora is kellőképen sujtatik. Ezt mind meg kell csinálni. (Ugy van I) Egyébképen is gondoskodni kell arról, hogy a viszszaélések lehetőleg megszüntettessenek. De magát a váltóképességet már azért sem lehet korlátozni, mert ez egyenes jogsérelem azokkal az osztályokkal szemben, amelyek épen a váltó segítségével tudtak olcsóbb hitelt kapni. (Ugy van ! Ugy van I) Ha teljesen eltekintek is a nemzetközi szemponttól, hogy tudniillik az a váltó vándorol egyik országból a másikba és bizony nagyon megzavarja a váltóforgalmat, ha mindig viszgákii kell egyik országról a máskira, hogy az illető jogosan állithatta-e ki, vagy forgathatta-e azt a váltót, vagy pedig nem, mondom, ettől egészen eltekintve, lehetetlenné teszi azt, a mi hitelszervezetünk a magunk országában is, amelynél fogva a váltó ma univerzális, egyetemes hiteleszköze a személyes hitelnek, amelyet ha megvonunk valakitől, akkor egyenesen elveszszük azt az eszközt, amely mellett ő a legolcsóbban és legkönnyebben jut hitelhez (ügy van !) és határozottan sokkal kedvezőbb feltételek mellett, mintha neki kötelezvényt kellene kiállítania, tanukat keresnie stb. és mindenféle formalitásoknak volna alávetve. Engedelmet kérek, ezt megcsinálni ma, igazán elhibázott lépés volna, amikor a mi hitelszervezetünk annyira kifejlődött és amikor a vidéki takarékpénztárak, a vidéki szövetkezetek — gondoljunk különösen azokra a szövetkezetekre, amelyek az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartoznak — száma ma már több, mint 2400, ahol százezer és százezer embernek érdekeiről van már szó. Vájjon azok a kisgazdák, akik tagjai ezeknek a községi hitelszövetkezeteknek, váltó nélkül olcsóbban kapnák, vagy egyáltalában kaphatnák-e azt a pénzt ? Kitől kapják ? A szövetkezettől ? Annak magának nem sok pénze van, az kénytelen megint egy másik intézethez fordulni, nevezetesen az Országos Központi Hitelszövetkezethez, amely megint ugy csinálja a dolgot, hogy az a váltó, amelyet az egyes kisgazda kiállít, forgattatik a szövetkezet által, vagy pedig a takarékpénztár által az országos központra, ez megint továbbforgatja pl. a Hitelbankra, vagy az Osztrák-Magyar Bankra. Ez tehát annyira összefügg egymással és ez a leszámítolási és visszleszámitolási viszony annyira lényeges feltétele annak, hogy itt egyáltalában hitelviszomr lehetséges legyen, hogy az a kisgazdaosztály kielégítést kapjon az ő hiteligényeire nézve, hogy, ha mi elvesszük a váltóképességet a kisgazdaosztálytól, akkor azt hiszem, egyenesen csőd állana be (Ugy van ! Ugy van !) a vidéki intézetekre, de magára a kisgazda-osztályra nézve is, (Ugy van !) mert segiteni máskép nem tudna, mint holmi kötelezvényekkel, amelyek épen az uzsoráskodás tárgyai és eszközei volnának. (Helyeslés.) Ily körülmények között arról beszélni, t. ház, hogy mi a szenvedő váltóképességet megszoritjuk vagy visszacsináljuk, azt hiszem, nem lehet. Megjegyzem, hogy még a 40-iki váltótörvény sem zárta ki a kisgazdaosztályt a váltóképességből; csak úgynevezett saját váltót nem állíthatott ki, mert ez csak a kereskedőknek volt fentartva. Tudjuk azonban, hogy ilyen ugy sem szerepel nálunk, saját váltót nem igen látunk, vagy csak alig. Az idegen váltó nem volt annyira korlátozva. Egyedül, nők, papok, szerzetesek, katonák, ezek nem bírtak szenvedő váltóképességgel, különben semmiféle társadalmi különbséget, még a 40-iki váltótörvény sem csinált. Hát engedelmet kérek, hogy csinálhatnók mi ezt 70 esztendővel későbben, amikor ez jóformán sehol a világon nincsen meg ; csak talán egy pár Balkán-államban, Oroszországban, ahol vannak korlátozások, de modern