Képviselőházi napló, 1910. XXII. kötet • 1914. január 28–márczius 12.

Ülésnapok - 1910-508

94 508. országos ülés IMA február 10-én, kedden. Ugy hogy megtettük azt a fentartást, illetőleg felhatalmazást adtimk minden egyes államnak, hogy választhat : ha tetszik neki, marad a váltó mellett, ugy ahogy benne is van magában a közös váltótörvényben, ha tetszik neki azonban, el is térhet tőle és kimondja, hogy ha a papir rendeletre szól, akkor az is elegendő arra, hogy váltónak ismertessék el. Ily fentartás, ily konczesszió több van abban az egyezményben. Azonkívül voltak kérdések, amelyeket nemzetközileg szabályozni nem lehetett, mert a viszonyok annyira különbözők a különböző államokban, hogy a mi az egyiknek jó, a másiknak nem jó, amihez az egyik hozzászokott, azt képtelen volt feladni a másik kedvéért. Például az óvások mikénti felvétele, vagy például az a kérdés, hogyha egy meglévő váltó elvész, hogyan segítsük, megsemmisitési eljárással vagy más módon ; azután a váltóképesség kérdése, hogy kinek van joga váltóilag magát kötelezni stb. Itt kellett kimondani azt, hogy az egyes államoknak tessék a maguk törvényhozása szerint azt kiegészíteni, de természetes, hogy ebből különbségek keletkeznek és lesznek tovább is. És amit szintén nem lehet ignorálni, az, hogy a bírói gyakorlatban még azok a szabályok is, melyek egységesekké tétetnek, különböző magyarázatoknak lesznek alávetve. Az nem bizonyos, hogy az a német bíróság ép ugy fogja interpretálni ezeket a szabályokat, mint a magyar vagy a franczia, vagy más. Ebből differencziák fognak keletkezni ugyancsak ezen nemzetközi egyezmény alapján. Ezen csak egy segíthetne, t. i. az, ha egy közös nemzetközi törvényszék állíttatnék fel. Ez nem oly utópia és ne méltóztassék ezt olyannak venni, mintha én itt olyasmiről beszélnék, ami lehetetlenség. Hiszen azelőtt is beszéltek arról, hogy a nemzetközi konfliktusokat nem lehet elintézni biróilag.Pedig most már van állandó választott bíróság Hágában és bizony igen nagy kérdéseket intéznek el ilyen módon bíróilag. 1910-ben volt épen a hágai választott bíróságnak egy ülése, melyben az angolok és az amerikaiak között egy már száz esztendős dolog lett elintézve kölcsönös megelégedésre, az újfundlandi halászati jognak kérdése, mely a két állam közt már majdnem háborúra vezetett. Amint ez most már lehetséges és bizonyos állandósággal bir, lehetséges egy ilyen váltótörvényszéket is felállítani, mely legalább is az elvi kérdésekben kötelezőleg mondaná ki, hogy mi a helyes magyarázata a törvénynek. Hogy mennyire érzik ennek szükségét, mutatja az, hogy a német kormány képviselője a nemzetközi államértekezlet befejezése előtt egyenesen indítványt tett arra nézve, hogy a nemzetközi váltótörvényszék kérdése az egyes kormányoknak tanulmányra ajánltassék, ugy hogy ha megint majd összekerülnek a különböző államok képviselői, akkor ezen kérdésben is már állást foglalhatunk és a mi kormányunknak is feladata lesz ezen kérdésben állást foglalni. Tehát nem olyan lehetetlen dolog az, amiről itt említést tettem, sőt nagyon is in konkrété foglalkoznak a különböző államok kormányai ezzel a nagy kérdéssel. Egyelőre nekünk még az is nagy haladás volna, ha legalább Magyarország és Horvát-Szlavonországok között volna egy közös váltó és kereskedelmi törvényszék. A törvényhozás ezen a téren közös, de az alkalmazás bizony külön van, amenynyiben a horvát bíróságoknak teljesen autonóm jogköre lévén és igy nagyon természetes, hogy a törvény interpretácziójánál is egészen szabadon járnak el, minélfogva lehetséges és elő is fordult, hogy a horvát bíróságok máskép magyarázzák a közös váltótörvényt, mint a magyar bíróságok. Ezt csak ugy lehetne eliminálni, ha egy közös váltótörvényszék állíttatnék fel. Megjöhet ennek is az ideje anélkül, hogy ebből valami közjogi sérelem keletkezhetnék, mert hiszen természetesen ilyent csak közös egyetértéssel, megegyezéssel lehet létesíteni. De mindenesetre kívánatos dolog volna a forgalom egysége és biztonsága szempontjából. (Helyeslés.) T. képviselőház ! Ezek után általánosságban nem kívánok tovább insisztálni ezen törvényjavaslatoknak védelménél — hiszen támadás nem lévén, tulaj donképen én nem védelemképen, hanem csakis épen tájékoztatás czéljából vagyok bátor ezeket előadni — de mielőtt befejezném szerény felszólalásomat, (Halljuk! Halljuk!) egy kérdést mégis meg kell érintenem, és pedig azon kérvény kapcsán, amelyet a mai napon a Magyar Gazdaszövetség adott be és amelyben azt kéri a képviselőháztól, hogy halaszsza el e törvényjavaslatok tárgyalását, tekintette] arra, hogy mivel az alsóbb társadalmi osztályok, különösen a kisgazdák érdekeiről van szó, helyesebb volna a szenvedő váltóképességet bizonyos megszorításoknak alávetni vagy másképen gondoskodni arról, hogy azok a visszaélések, amelyek a váltóval kapcsolatban történnek, épen a gyengébb társadalmi osztályok rovására, megszüntethetők legyenek. En semmiesetre nem ajánlhatom, hogy helyt adjunk e kérvénynek és hogy

r halasztás történjék, ha ugyan ez a házszabályok szerint egyáltalában lehetséges volna, hiszen ma terjesztették elő a kérvényt, amikor a javaslatok már napirenden vannak ; de belső okokból sem tartom ezt helyesnek, mert azt hiszem, hogy a Gazdaszövetség nem egészen helyesen Ítélte meg a kérdést. A szenvedő váltóképesség ügyét annak idején, amikor a mostani váltótörvényt tárgyalták, bőven megbeszélték és az ellenzék részéről p. o. Helfy Ignácz és Simonyi Ernő egyenesen azt proponálták, hogy a szenvedő váltóképesség szorittassék meg, illetve ne terjesztessék ki az alsóbb társadalmi osztályokra. Amit ők felhoztak, az két dolog volt. Az egyik, az, hogy nincs meg az alsóbb osztályoknál az a szellemi képesség és az a tapasztaltság, amely a váltó megítélésénél és egyáltalán a váltójog felfogásánál szükséges, a másik az, hogy gyakoriak azok a visszaélések és uzsoráskodások, amelyek váltó utján történnek, hiszen a kamat és más