Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

66 4.92. országos ülés lytt január 13-án, kedden. szabni a gondolatok sajtó utján való terjesztésének a XX. században, a villamosságnak, a drótnélküli telefonnak és távirdának, a léghajóknak és repülőgépeknek korszakában, épen a legintenzívebb és legextenzivebb terjesztési módot engedélyhez fűzni, igazán a legnagyobb szatíra, a legnagyobb képtelenség, mert hiszen a törvény mindezt a terjesztési módot tisztán a ministeri önkényre és szeszélyre bizza. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen igy minden ellenzéki lap terjesztését meg lehet gátolni, amely a kormány érzékenységét egy kicsit erősebben érinti, mert az engedély megadása is, megvonása is puszta szeszélytől függ és eszerint bármikor is el lehet vonni bármelyik laptól a terjesztési engedélyt. Huszár Károly (sárvári) : Csak a panamisták érdekében történik ! Sághy Gyula: Még ha az engedély megtagadása csak a 11. §. 4. bekezdésének keretén belül foglalna is helyet, még akkor is végeredményében tulaj donképen az önkény és a szeszély dönt az engedély megadása kérdésében. Megmondom miért. Van abban a negyedik bekezdésben egy kifejezés, a »közrend« kifejezése. Ez a kifejezés olyan tág, olyan általános, annyira alá van vetve az egyéni különböző felfogásnak és magyarázatnak, hogy minden vonható az alá, amit csak valaki akar. Lehet-e mást várni ilyen törvény mellett, mint ezt az eredményt, olyan kormánytól, melynek elnöke kezdeményezte ebben a házban azt, hogy a házszabályok ne a maguk érvénye szerint, hanem az elnöki belátás és lelkiismeret szerint alkalmaztassanak és magyaráztassanak ? (Igaz! Ugy van ! a haloldalon.) Azt vártuk volna és alapos okunk volt remélni, amikor — ha jól emlékszem, még a Khuen-Héderváry kormány idején — Lovászy Márton t. barátom előterjesztette javaslatát a kolportázs biztositása tárgyában, azt vártuk volna, mondom, hogy azok az elvek, amelyek annak idején a túloldalon és a kormány részéről is helyesléssel találkoztak, e törvényjavaslatban megvalósuláshoz fognak jutni. Hiszen nem az ellen volt a panasz, hogy túlságosan terjeszthetők a lapok, hanem épen az ellen és abból indult ki Lovászy Márton t. barátom törvényjavaslata is, hogy nagy akadályok vannak a sajtó, a hirlapok terjesztése ellen felállítva és alkalmazva a kormány részéről ép az utczai elárusitás tekintetében. Áttérek most, t. képviselőház, a hírlapi kauczió kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Vegyük vizsgálat alá a politikai hirlapok kaucziójának szabályozását. Már a kauczió intézményének fentartása is óriási megbénítása a gondolat sajtó utján való szabad terjesztésének. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez már egy teljesen elavult intézmény, amelyet egyetlen modern, művelt állam sem ismer. Hiszen már Horvátországban sem létezik, valamint Ausztriában sem, pedig az talán nem mintaképe a sajtószabadság országainak, nálunk pedig nemcsak hogy fentartják, hanem még enormis módon fel is emelik. (Ugy van! balfelöl.) Ez azt a gondolatot ébreszti bennünk, hogy a túloldal felfogása szerint a kultúrát csak a gazdag emberek terjeszthetik; csak a gazdag embereknek vannak nemes, szép, jó és okos gondolataik, amelyek terjesztésre érdemesek, a szegényeknek azonban nincsenek. (Ugy van! balfelöl.) Pedig ha a kultúra fejlődésének történetét nézzük, épen az ellenkezőt tapasztaljuk. A nemzeteknek a kultúra terén való előhaladása bizony nagyobb mértékben történt a szegények, mint a gazdagok révén. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Jól jegyezte meg egyik képviselőtársam, hogy a kauczió intézményének fentartása és pláne a kauczió enormis felemelése tulajdonképen a plutokráczia kezébe játszsza át a sajtót. (Ugy van! balfelöl.) Nem felemelni,- hanem inkább eltörölni keik a kaucziót. (Ugy, van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) És méltóztassanak meggondolni, hogy tulajdonképen mit akarnak a kauczió által elérni. Ugy látszik, csupán arra a minősítésre gondolnak, amelyről kimutattam, hogy a legferdébb a vagyoni minősítésre. (Ugy van! balfelöl.) Gondoljanak inkább a műveltségi, az erkölcsi minősítésre; tessék felállítani a sajtókamarát. Látjuk más testületeknél is, igy pl. az ügyvédi karnál, a kamarák üdvös működését. Ha a sajtókamarát felállítják, akkor a sajtó munkásainak maguknak lesz módjuk arra és azt hiszem, szívesen is fogják tenni, hogy a selejtes, közébük nem való elemeket a maguk testületéből kivessék, azoktól megtisztítsák a sajtót (Helyeslés balfelöl.) és akkor lehet — ugy mint más hivatásoknál történik — bizonyos értelmi és erkölcsi minősitést felállítani. (Helyeslés balfelöl.) Ebben tessék a garancziákat keresni; ebben nagyobb garanczia van a kultúra, az igazi műveltség ós igazi szabadság szempontjából, mint a kauczió intézményében, ami épen ellenkező eredményt idéz elő. (Helyeslés balfelöl.) Helyesen emelte ki e tekintetben Polónyi Géza t. képviselőtársam is felszólalása alkalmával nemcsak azt, hogy a sajtó ezáltal tulajdonképen a plutokráczia önző karjaiba dobatik, hanem azt is, hogy oda fog szoríttatni a magyar ellenzéki sajtó, ha nem akar műellenzékiséget folytatni, hogy majd Horvátország és Ausztria határközségeiben lesz kénytelen a lapokat kiadni, nagyobb dicsőségére, vagy mondjuk ki: szégyenére és gyalázatára a régi, hagyományos magyar szabadelvüségnek, a magyar kormányzatnak, a magyar törvényhozásnak. (Ugy van! balról.) Hiszen annyira ellenkeznek a magyar felfogással az ilyen intézmények, hogy már a rendi országgyűlés is a XVIII. században a sajtószabadságnak törvénynyel való biztosítását követelte. Hiszen a rendek egy igen érdekes határozatot hoztak e tekintetben, amely azt mutatja, hogy tulajdonképen elvileg már ők is az 1848-as törvényhozás alapeszméjét fogadták el és kívánták