Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

hí W2. országos ülés 191í január 13-án, kedden. gekkel ? Egy középszerű, versenyképes újságszám előállítása ára 14 fillér; 10 fillérrel kerül forgalomba, de majdnem a felét le kell adni a viszont elárusítónak, ugy hogy a kiadó legjobb esetben nem kap többet kézhez hat-hét fillérnél. A hét fillér különbözetet valahonnan meg kell szereznie. Honnan veszi be ? Hirdetések utján, szabad egyezkedés alapján. Ebbe akar beleszólani ez a törvényjavaslat és azt akarja megállapítani, hogy arányban nem álló díjazást elfogadni pedig büntetés terhe alatt tilos. Ha nézzük a külföldi sajtóirodalmat, azt látjuk; — eltekintve attól, hogy ilyen megszorítások sehol a világon nincsenek — hogy eg)^egy újság képes szinte ötletszerüleg százezrekre menő dijakat kitűzni az aviatika előmozdítására. Vájjon ott honnan szerzik a pénzt ? Hiszen a külföldön is ugyanaz az arány, aminő itt; ott is drága a papir, sőt drágább mint itt, a munkabér pedig feltétlenül drágább, mint Magyarországon. Azonban ennek — hogy magamat jobban megértessem — következő a magyarázata. Köztudomású dolog, hogy egy igen előkelő államférfiú, künn járván külföldön, egy ott elmondott beszédének másfél hasábos közléseért 20.000 koronás számlát prezentáltak neki. De azért eszébe sem jutott a külföldi hatóságnak, hogy felelősségre vonja a sajtót akár zsarolás czimén, akár pedig azért, mert arányban nem álló díjazást követelt, mert hiszen ott az a kiadó határozza meg, hogy menn)iért közöl, vagy nem közöl valamit. Ebbe az államhatalomnak annál kevésbbé van joga beleszólni, mert hiszen a munkát maga az állam zsarolja ki leginkább, amikor a mai szoeziális világban, amelyben a suszterinas is teljes ellátást kap a gazdájától, az állam megköveteli a jogvégzett emberektől, hogy esztendőkig ingyen dolgozzanak neki és azután is olyan javadalmazást ad nekik, amely megélhetésüket nem biztosítja. Ha itt egy külföldi államférfiú mond beszédet, akkor nemhogy az nem jut eszébe magyar újságkiadónak, hogy ezért talán arányban nem álló díjazást fog követelni, hanem még külön tudósítót küld ki, hogy minél részletesebben és megbízhatóbban közölhesse a nagy államférfiú megnyilatkozását. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha van a sajtónak bűne, az csak az lehet, hogy nagyon sok üresfejű embert emelt már hasábjain magasra, (ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És ha ránéz az az újságíró közéletünk egy-egy vezető alakjára, bizony verheti a mellét, hogy »mea culpa, én csináltalak nagygyá«. (Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) Ugy látszik, hogy ezek az urak nagyon jól érzik magukat, és most félnek attól a sajtótól, hogy leleplezi az ő szalma voltukat, az ő ürességüket. De beszéljünk, t. ház, nyíltan és őszintén. Hogy a sajtó pénzbe kerül, azt maga a kormányzat tudhatja legjobban, mert hiszen egy magyaT Oromwell urczképének közlése a külföldön is pénzbe kerül. (Derültség és felkiáMások a szélsőbaloldalon : Csak nem ? Hol van ? Bujdosik!) Már pedig az a díjazás, amit azért adtak, igazán nem állott arányban azzal, amit ott produkáltak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy a sajtóra kell áldoznia az államhatalomnak is, azt nem szükséges bővebben fejtegetni. Méltóztassék csak megnézni a külügyministérium sajtórendelkezési alapját ; milliókat költenek évenkint a külföldi sajtóra, mert nagyon jól tudják, hogy azt meg kell fizetni; hogy arányban nem álló, vagy arányban álló módon, de mindenesetre díjazni kell azt. Csupán a magyar sajtótól akarják elvonni a megélhetés lehetőségét ? Az igen tisztelt kormányzatnak azért mégis volt gondja a sajtóra is. Tudta, hogy számolni kell vele, tehát nem számol, hanem leszámol vekr. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Annak a chaosnak körvonalai, amely a koaliczió bukása után következett, szerintem még ma sem domborodtak ki egészen, mert hiszen láttuk a munkapárt megalakulásánál, amikor az még »nemzeti társaskö«r volt,hogy egyes darabontokat a társaskörből kitessékeltek, másokat pedig befogadtak. Az ember a jelekből azt gondolhatta, hogy talán meggondoltabb, tisztességes éra fog keletkezni Magyarországon. Híre ment annak, hogy a jelenlegi kormányelnök ur az egyedüli merész vállalkozó részére, gróf Khuen-Héderváry Károly őnagyméltósága részére saját embereiből nem engedett át egyeseket, hogy kabinetjében helyet foglaljanak, ugy hogy a társadalom más rétegébe kellett leszállania Khuen rninisterelnök urnak, hogy ministereket találjon a kabinetje részére és még akkor sem tudta teljessé tenni a kabinetjét. Mi lesz ebből, kérdeztük mindannyian. Hangoztatták azt hogy az idő még nem érkezett el. Hát az idő még nem érkezett el, mert az időt preparálni kellett, az időt preparálni akarták. Nem tudtuk, hogy mi rejtőzik ezen óvatos, rendszabályszerü elzárkózás mögött. Találtak itt egy virágzó vállalatot, a Magyar Kiviteli és Csomagszállító Részvénytársaságot. Ez olyan eset, amely rendezett jogállamban még sehol, soha a világon elő nem fordult, de elő sem fordulhatott. A Magyar Kiviteli és Csomagszállítás! Részvénytársaságnak, mint tudjuk, az volt a feladata, hogy a sajtójavaslat szerint is a szabad gondolatot terjessze ; ez a vállalat a szabad gondolat terjesztésével foglalkozott és pedig pártkülönbség nélkül. Egyszer, abban az időben, mikor uj uralom kezdődött, ennek a részvénytársaságnak hét évre szóló biztosított szerződése volt az államtól, a mely szerint még hét évig élvezheti azokat az előnyöket, a melyek a postaszállitással járnak. Egy szép napon azonban arra ébredt ez a társaság, hogy a kormány ezt a szerződést elvette tőle, széttépte, megsemmisítette s alakított egy másik részvénytársaságot az ő embereiből, amelynek az volt a hivatása, amely hivatást töltötte be igen tisztességesen, becsületesen a Magyar Kiviteli és Csomagszállitási Részvénytársaság ; hangoztatom nyomatékkal, hogy betöltötte, tekintet nélkül arra, hogy a sajtó tulajdonképen melyik pártpolitika szolgálatában állott. Akkor ez a kérdés, gondolom, Benedek János igen