Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-492

492. országos, ülés Mik január lö-án, kedden. 53 ban nem álló díjazást bizonyos iparczikkekért elfogadni nem szabad, — akkor előállhatna az a végtelen anomália, — hogy magamat megértessem, — hogy bűnvádi kereset alá vonják azt a kereskedőt, aki egy nyakkendőért 20 koronát mer kérni, és biró elé állítják azzal, hogy hiszen egy másikat kalaptól czipőig felöltöztettek 20 koronáért. Azt mondja az illető : ime, biró ur, arányban nem állott a nyakkendővel a 20 korona, amit tőle vettem, mert egy egész embert felöltöztettek 20 koronából, tehát azt a kereskedőt, aki 20 koronát kért egy nyakkendőért, a birónak el kell Ítélnie. Vagy arányban nem álló dij, mikor az állam meghatározza, hogy a katonatiszt elszállásolási dija ennyi és ennyi fillér ; hiszen akkor becsukják azt a szállás.adót, aki 30 koronát mert kérni egy éjjeli szállásra egy szobáért. Akkor nincsen operatőr, akihez elmenjünk, hogy az életünket megmentse, mert arányban nem álló d j, amit a műtétért kér. Közhely, de találó példa, amikor a budapesti fogorvos 2 irtot kért egy vidéki embertől a foghúzásért, az sokallotta, nem akarta megfizetni, mert odahaza a borbély 20 krajezárt kér érte ; az egyik csak egy perczig dolgozik, holott a borbély keservesen izzad és egy óráig is eltart, amig kihúzza a fogát. T. ház ! Ilyet törvénybe iktatni akarni, anélkül, hogy erre valami támpontja legyen a jövendő birónak, ezt képtelenség megérteni, nemcsak törvényhozói, de józan természetes észszel is. De, t. ház, kijelentésemet fedi a társadalomnak egy másik bűne is : hogy nem a sajtó a felelős ezen u. n. anomáliákért, hanem maga az igazságszolgáltatás is semmibe se veszi a magánbecsület védelmét. Van ugyan, mint tudjuk, törvényünk, amely meglehetős szigorral intézkedik a becsület megtámadásának megtorlásáról, hanem ezen intézkedések foganatba nem jönnek. Ha a megtámadott ember a bíróságnál keresi a reparácziót, eléri, hogy az illető kap 20 korona pénzbüntetést. Ez szabad utnyitás arra, hogy csak tovább rágalmazd, támadd a más becsületét, majd könnyen megúszod; sokkal kegyetlenebb a munka, mit előzőleg végzel és bosszúállásodat is kielégítheted. kSzerezze be az igazságügyminister ur a bűnügyi statisztikát ; láthatja, hogy a legtöbb feljelentés onnan származik, hogy egy polgári követelést nem képes valaki behajtani. Törvényünkben benne van a hatóság előtti rágalmazás miatt a megtámadott védelme, de nem találunk ebben a statisztikában egyetlen egy adatot sem és én nem tudok egy esetet sem, amikor hatóság előtti rágalmazásért valakit elitéltek volna, pedig sehol annyi hatóság előtti rágalmazást el nem követnek, mint Magyarországon. Nézzük meg Magyarországon, szeretett hazánkban ma a szalonok nyelvét. Nem pirulunk-e azon a diskurzuson, amelyet a szalonokban folytatnak ? írhat Herczeg Ferenc akármilyen remek munkát, alkothat Benczúr gyönyörű festményt, senki sem beszél róla, az unczili-smunczili nóta járja, a tangóból nyilvános előadást rendeznek és a szalonokban kultiválják, mint a legnehezebb művészetet. Horáczius mondja, hogy odáig jutottunk, hogy a nő férje porán keres ujabb latrot magának. A közerkölcsök bűnösek abban, hogy ilyen perverz irodalom, ilyen perverz sajtóirodalom van. De ha már keletkeztek ilyenek, ugy nekünk, a kormányzatnak kellene j ó példát adni; de akkor, amikor azt látja a közvélemény, hogy itt állami szerződések kötéséért nyilvánosan pénzt fogadnak el intézetektől, hogy abból a jiénzből többséget hozzanak össze, akkor mit akarnak a sajtótól ? Hisz a sajtó olyan mint a közélet, nem zárkózhatik el attól. Bakonyi Samu : Hála Istennek nem olyan ! Pap Zoltán : Nem olyan, csak részben. Az a szegény ujságiró szolgálja a közt, olyan, mint a katona, akit háborúba küldenek, lő, gyilkol és meghal nyomorultul, de mindenesetre vagyontalanul, sokszor a legnagyobb nyomorban. Itt áll előttünk egy igen szép, elszomoritóan szép kép a közelmúltból. Meghal egy költő, iró : Rudnyánszky Gyula, aki Isten kegyelméből való költője volt Magyarországnak. El itt egy másik költő, akinek könyöradományokat gyűjtenek s ugyanakkor látjuk, hogy Mágnás Elza, egy cselédleány, — épen ma áll a lapokban — százezreket érő ékszereket hagyott hátra. Mig a társadalomnak ezen perverz tagjai vagyont tudnak maguknak összeharácsolni, addig a művészek, a sajtó munkásai, nyomorultul élnek és halnak meg. Ez kell a magyarnak. Én azt hiszem, hogy a sajtóreformot nem igy kellene kezelni. A sajtóreformot szocziális szempontból kellene megoldani s akként kellene kezelni, hogy a sajtó munkásainak ujabb és ujabb keresetforrásokat nyissunk ; igy önmaguktól megszűnnének a visszaélések. Mert ezekkel a rendszabályokkal a visszaélések nemhogy megszűnnének, de mind jobban és jobban szaporodni fognak. Igy van az, ha az állam szocziális érzék nélkül akar az ilyen kérdések megoldásához nyúlni. Visszafelé sül el minden intézkedése. Államkölcsönöket bocsát ki, 6%%-os kamatot fizet polgárainak, de ugyanakkor az agrárius Magyarország nem képes záloglevélkölesönhöz jutni, mert a zálogleveleket nem veszik. Ép igy nem gondoskodik a kormányzat soha a kis exisztencziákról sem, ellenben törvényjavaslatot nyújt be s egy általa balhiedelemből vallott felfogás folytán azt hiszi, hogy a sajtó tulaj donképen tejben-vajban úszik. Pedig a dolog nem igy áll. A lapvállalkozás tulajdonképen a legnagyobb rizikóval járó, igen koczkázatos vállalkozás. Én, mint ennek igen jó ismerője, tulaj donképen ezért szólalok fel, amit a képviselőháznak igen sok tagja nem tudhat. Méltóztassék szakemberekkel utána nézetni. Annak az újságnak az ára, amely ma forgalomba kerül, ugyanannyi, mint amennyi volt az ujságirodalom keletkezésekor. Mindennek a világon — legalább Magyarországon — többszörösen felemelkedett az ára, de az újság ára megmaradt még mindig annak a 28 koronának, amennyi eredetileg volt. De vájjon hogy állunk az előállitási költse-