Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
b91 országos ülés 1914 január 12-én, hétfőn. 45 ministerelnök urnak újévi beszédében is elhangzottak, amint az imént mondám. Sokkal nebezebb dolog olyan megoldást találni, amely emellett azonban mégis kezében hagyja a kormánynak azt, hogy a munkásosztály legvitálisabb érdekeinek oltalmával szemben akkor tehesse tönkre ennek a munkásosztálynak szaksajtóját, amikor már megelégelte ennek az osztálynak — mint ahogy ők mondják a maguk megnyilatkozásaiban — nagyobb szabadság, több jog és nagyobb darab kenyér után való törekvését és sóvárgását. Ha a 39. §-t nem tudja a t. minister ur elhagyni, vagy nem tudja akként módosítani, hogy kizárassék az a veszedelem, amelynek bekövetkezésétől a munkástársadalom képviselői és annak sajtója méltán tartanak, ha fentartatnak az itt kontemplált rendelkezések, amelyek annálfogva, hogy valamely sajtóközleménynek károkozó hatásáért megállapítható és kiszabható kártérítési összegig felelőssé teszik a sajtótermék kiadóját, felelőssé teszik a nyomdászt azonkívül, hogy ezen szavatosság alá vonják a lap biztositékát is, tehát a legéltetőbb, fentartó gyökereiben támadják meg annak a sajtóterméknek exisztencziáját: ez semmi egyéb, mint olnémitása a munkás szaksajtónak minden olyan eset miatt, midőn azt a jogot gyakorolja közleményeiben, amelynek érvényét a t. ministerelnök ur is nem egyszer itt magában a házban is elismerte, t. i. a munkásoknak sztrájkhoz való jogát. Hiszen természetes dolog, hogy ha a sztrájkhoz joga van az ipari munkásságnak, nem lehet jogosulatlan cselekmény az sem, ha a munkásság érdekelt tagjaival megismerteti az a sajtó, hogy ebben vagy abban az ipari vállalkozásban sztrájk ütött ki; nem lehet jogosulatlan dolog az sem, ha egy elismert jognak gyakorlására, e jog gyakorlásával védett érdekeknek hatályosabb oltalmára hivja fel hozzátartozó olvasóit. Majd mindjárt meglátjuk, hogy ebben a törvényjavaslatban csak ugy hemzsegnek a munkásoknak még a minister ur által is elismert jogai és szabadsága ellen elkövetett támadások, amelyekkel kirivó ellentétbe jut az igazságügyminister ur saját magának és a ministerelnök urnak a munkásosztályra vonatkozó kijelentéseivel és avval, amivel az ide vonatkozó kártérítési jognak a 39. és 40. §-ban foglalt szabályozását indokolja. A minister ur t. i. arra hivatkozik, hogy a jogaikat féltő munkásokra vonatkozólag az általános polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatban megállapított elvek szerint fog a kártérítési jog körüli eljárás a sajtóra vonatkozó törvényjavaslatban is szabályoztatni. Ezzel szemben állítom és megkísérlem bizonyítani, hogy az ezen törvényjavaslatban foglalt szabályozás messze túlmegy az általános polgári törvénykönyvben tervezett szabályozáson. Ez utóbbiban például nagyon helyesen megkülönböztetés van a vagyoni- és nem vagyoni kár megítélése-tekintetében, amikor nem vagyoni kár megítélésének előfeltételeképen az szabatik meg, hogy az tiltott cselekmény utján vagy mulasztás utján keletkezett legyen, mig a vagyoni kár megítéléséhez nem kívántatik meg ez az előfeltétel. Ebben a javaslatban azonban ezek az előfeltételek már teljes mértékben hiányoznak. Ezt magában véve is a legnagyobb jogsérelemnek kell nyilvánítanom, különösen akkor, mikor egy egészen uj intézményt akar a minister ur jogrendünkbe behozni; ez nem történhetik meg ebben a törvényjavaslatban, mert ez a kérdés csakugyan sehová máshová nem való, mint magának az általános polgári törvénykönyvnek keretébe. Ez is mutatja, mily tarthatatlan érvelés az, melylyel a t. minister ur a maga javaslatát támogatja. Az általános polgári törvénykönyv ugyanis helyesen szabja meg a szükséges határokat a kétféle kár között; ez a törvényjavaslat azonban ilyen határokat nem ismer. De hogyha a t. minister ur ezeknek a szakaszoknak megfelelő átdolgozásával nem fogja megnyugtatni a munkásosztályt, hogyha jogosnak elismert sztrájk gyakorlásához való módot elzárja előlük, hogyha ezen rendelkezések fentartásával sajtójuk exisztencziáját fogja lehetetlenné tenni, hogyha magának az általános polgári törvénykönyvről szóló javaslatnak rendelkezésein túlmenőn ezen rendelkezésekhez ragaszkodik, akkor mi lesz ennek az eredménye? Pedig a t. igazságügyminister ur, ismétlem, nagy sulyt tulajdonit a maga törvényművei preventív hatásának. Az lesz az eredménye, hogy mig eddig jogosnak elismert sztrájk védelmének igénybevételével a minister ur felfogása szerint is egészen legális utón mozgott a munkásság, addig ezentúl elvonatván, e rendelkezések által a legális védekezés lehetősége, kenyerük, családjuk érdekében a munkásságot, amelynek törvénytisztelete előtt a t. minister ur is meghajolt itt e házban tett nyilatkozatában, rákényszerítik arra, hogy a védekezést illegitim utakon legyen kénytelen keresni. (Ugy van! bal felől.) A törvénytisztelő, béketartó, legfeljebb a maga jogait önérzettel védelmező s azokért sikra szálló munkásságot belekergetik az anarchiának és a sabotage-nak az örvényeibe. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem számol ezzel a veszedelemmel a t. igazságügyminister ur? Nem mondok vele ujat, de kénytelen vagyok elmondani, hogy a legrosszabb tanácsadó a kétségbeesés. Kergessék csak bele a rendelkezések változatlan fentartásával a munkásságot abba a kétségbeesésbe: az önök politikája által máris végveszedelembe sodort közgazdasági érdekeinknek ez vájjon oltalmára szolgál-e? Nem fogja-e végső romlásba dönteni még azon exisztencziáit is a mi közgazdasági életünknek, amelyeket eddig az isteni Gondviselés különös kegyelme
