Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-500

500. országos ülés l\)lk január 23-án, pénteken. 457 nagy közhatalmi kérdés. Minden hatalom magában rejti a hatalommal való visszaélés ingerét; ezért intézkedik minden ország akként, hogy a hatalom elé bizonyos korlátokat állit, mert hisz ismeri a hatalomnak azt a pszihológiáját, amelynél fogva a hatalom saját hatalmával visszaélni óhajt a saját túlsúlyánál fogva abban a pillanatban, amint korláttalan, amint semmiféle ellenőrzés alatt nem áll. Két hatalom áll itt egymással szemben : a sajtónak és a kormánynak hatalma. Ha a kormány azt mondhatja magáról, hogy ő olyan törvényjavaslatot terjeszt be, amelylyel hatalmát és annak egyoldalú túlsúlyát a lehető legcsekélyebbre csökkenti, szemben a sajtóval, akkor elismerem, hogy megvan az a joga, hogy igényelhesse a sajtó túlhatalmának azt a korlátolását is, amely viszont a sajtóban rejlő nagy hatalomnál fogva ingerli vagy vezeti a sajtót esetleges túlkapásokra. Olyannak fogom fel a helyzetet, hogy voltaképen egy orvosi műtő beavatkozásra annak az orvosnak van joga, alá mielőtt a műtéthez hozzá fog, nehogy infekcziózus kézzel nyúljon a sebhez, megmosakodik, gummiköpenyeget vesz magára és sterilizálja a maga műszereit. Akkor azonban, amikor ezek a műszerek sterilizálva nincsenek, akkor, amikor a hatalmi visszaélések lehetősége ezen az oldalon nemcsak fenforog, hanem egyenesen törvényben van kodifikálva, akkor ez az egyoldalú túlsúlyt szerzett hatalom nem léphet fel azzal a jogosultsággal, hogy a másik oldalra vessen békokat és nincs erkölcsi jogosultsága ahhoz, hogy sebeket vágjon ki. Csakis az a közhatalom, amely birói oltalom alá helyezte a sajtót, tehát a maga egyoldalú visszaélései ellen a sajtót megoltalmazta, állhat fel azzal az erkölcsi jogosultsággal, hogy magát is korlátok alá vetvén, joggal megkövetelheti hát, hogy a sajtónak netaláni visszaélései ellen is szigorú, de biróilag érvényesítendő szabályokat alkosson. Azonban a két hatalomnak ez az egyenlőtlensége : a kormányhatalomnak és az abban képviselt államhatalomnak túlsúlya a sajtó hatalmával szemben lehetetlenné teszi, hogy aki a maga részére egyoldalúan állapitott meg túlságos jogokat, a másik oldalra nézve még a fennálló jogokat is megszorítsa. Én elismerem azt, hogy lehetségesek sajtóvisszaélések ; előfordultak, elő is fognak fordulni. Ezeknek bizonyos orvoslását meg keresni kell, megtalálni feltétlenül szükséges. De nem látom azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak első szakaszában foglalt az a jogelv, amely a sajtónak gondolatközlési és terjesztési teljes szabadságát állítja fel, meg volna óva az egész törvényjavaslatban, még abban a megszorító értelemben is, amely értelmezést én adtam neki, t. i., hogy minden a gondolatközlésnek és terjesztésnek szabadságát korlátozó rendelkezésre egyedül a biróság legyen jogosítva. Nézzük már most az egyes részletes tételeiben azt, miként valósítja meg a törvény azt a gondolatKÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. XXI. KÖTET. közlési és terjesztési szabadságot, amelynek elvét az 1. §-ban felállítja? Az 1. §. egyenesen beleütközik a törvényjavaslatnak 9. §-ába. Az első szakasz t. i. apodiktikusan lapidáris rövidséggel, szabatossággal, némi stilbeli módosítással, de támaszkodva a 48-iki törvényre, kimondja, hogy sajtó utján gondolatait mindenki szabadon közölheti és terjesztheti. Tehát gondolatait a sajtó utján az 1. §. szerint egészen szabadon terjesztheti, ámde az a sajtótermék, amelyben voltaképen a gondolat megvalósulást nyer, amelyben a gondolat alakot ölt, amelyet az 1. §. szerint egészen szabadon lehetne és kellene terjeszteni, ezt a sajtóterméket a 9. §. szerint már csak »a törvény korlátai között« lehet szabadon terjeszteni. Kérdem, hogy ha a sajtóterméknek terjesztése csak a törvény korlátain belül lehetséges, miért nem méltóztatott ezt megállapítani már az 1. §-ban és kimondani, hogy sajtó utján mindenki szabadon terjesztheti és közölheti gondolatait, de csak a törvény korlátai között ? Én megadhatom e kérdésre a választ. Ez nyilt módosítása lett volna az 184-8-iki évi sajtótörvénynek. Ez már nyilt változtatás lett volna, de ettől a nyilt színvallásból tartózkodik a javaslat. Nyilt színvallás lett volna annál inkább, mert hiszen a czivilizált államokban mindenütt ezt a gondolatszabadságot, ezt a sajtó utján való terjesztési szabadságot, amelyet az 1. szakasz megállapít, akként értelmezik, mint amilyen értelmezést annak én adtam, hogy t. i. annak csak egyetlen korlátja van s ez az, hogy a biróság Ítélkezik abban az esetben, ha a gondolatközlés és terjesztési szabadság a törvénybe ütközik. Ha azonban itt az 1. szakaszban épen olyan nyíltsággal állapították volna meg a terjesztésnek a törvény korlátai közt való szabadságát, mint aminő nyíltsággal megállapították azt a 9-ik §-ban, akkor kiderült volna, hogy egész sorozata áll fenn az administrativ korlátozásoknak, kiderült volna, hogy fikczió itt beszélni a gondolat közlésének és terjesztésének szabadságáról. Mert ha a sajtótermék, melyben a gondolat testet ölt, csak közigazgatási és policziális intézkedésekhez kötve terjeszthető, akkor mindenről több joggal beszélhetünk, mint a gondolat szabad közléséről és terjesztéséről. (Ugy van! ügy van ! baljdől.) A törvényjavaslat 11. §-a, ellentétben az 1, §. nagy elvi deklarácziójával, egyenesen kimondja, hogy hatósági engedélyre van szükség, hogy szabadon lehessen terjesztem a gondolat, helyesebben azt a sajtóterméket, amelyben a sajtó utján a gondolat kifejezést nyer. Nekem nincs és azt hiszem, egyetlen objektív gondolkozó embernek sem lehet kifog ellen, hogy a sajtótermékek terjesztése hatósági bejelentéshez van kötve. De olyan bejelentéshez, amelyet a hatóságnak tudomásul kell vennie s amely bejelentés nem jelent mást, mint a szükségszerű felügyeleti jog gyakorlásának lehetőségét, amely a dolog természete szerint mindenütt, minden közjellegü intézményre vonatkozólag fennáll. Itt azonban nem 58