Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

438 Í99. országos ülés 1914 január 22-én, csütörtökön. ritani. Az intézmény minálunk uj. Egyebet nem tehettünk, mint hogy reczipiáljunk olyan jogintézményeket, amelyek a külföldi jogrendszerekben megvannak. Én igazán nem akarok visszaélni a ház türelmével. (Halijuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Ez egyike azon rendelkezéseknek, amelyek igazán ártatlanul nagy félreértésekre adtak alkalmat. Nem idézem külön az egyes t. szónok urak neveit; méltóztassék udvariatlanságnak venni, én csak a véleményeket kumuláltam. Azt mondták, hogy nem lehet majd kritizálni; a helyreigazitási jog a javaslat szerint korlátlan, a lap tele lesz helyreigazító czikkekkel, a helyreigazító felelősség nincs szabályozva; a hatóságnak nem kell megadni e jogot, mert annak ugy is van félhivatalosa; a hatóság majd visszaél vele; a díjazás rosszul van megállapítva; czéltalan is az egész rendelkezés, mert az, amit az emberek magukról mondanak, nem irányadó ; nem helyes, hogy csak 30 napon belül lehet rektifikálni stb. Érdekes azonban az, hogy ezen kifogások mellett, amelyek sokallották a jogot, volt egy felszólalás, Polónyi Géza képviselőtársamé, aki szerint ez a jog sok is, kevés is. (Derültség a jobboldalon.) Szerinte helyt kell adni a helyreigazitási jognak -nemcsak a tényállással szemben, de becsületsértés esetén is; t. i. lehet becsületsértés tényállítások nélkül, sőt kell a helyreigazítás bizonyos intenczió imputálásával szemben is: és helyt kell adni a beszédek hiányos közlése czimén is. (Derültség a jobboldalon.) Már most, t. ház, ha ezzel a kritikával szembeállítjuk a külföldi törvényes rendelkezéseket, a következőket állapítom meg: Először is, hogy a magunkén kezdjük, maradjunk az 1848-i sajtójavaslatnál, amely 33. §-a szerint jogot kívánt adni a helyreigazításra mindenkinek, aki a lapban »megneveztetett vagy megemlittetett«. Az osztrák törvény szerint minden tény helyreigazítását valamely hatóság vagy magánegyén kívánatára közzé kell tenni; a belga törvény szerint mindenkinek, akit valamely újság »közvetlenül vagy közvetve megemlít*, joga van a választ közzétenni. A franczia törvény szerint a »megnevezett vagy megjelölt« személy válaszát közzé kell tenni. Az olasz törvény szerint a »megnevezett vagy érintett személynek* van helyreigazitási joga. Mindenütt, főleg az utolsó két törvényben, a rendelkezés pönalizálva van és pedig meglehetős súlyosan a kiadó terhére. Már most méltóztassék ezzel összehasonlítani ezt a javaslatot. Ez a javaslat nem azt mondja, hogy élhet a helyreigazítás jogával, akit a lap közvetlenül, vagy közvetve megemlít, vagy megnevez, hanem azt mondja, hogy csak annak van joga kérni a helyreigazítást, akiről valótlan tényeket közöltek, vagy a való tényeket hamis színben tüntették fel. Azt hiszem, nem szükséges a különbségre rámutatni. Ott elég volt a megemlítés vagy az érintés arra, hogy az illető nyilatkozhassak. Itt nem elég a megemlítés vagy érintés, hanem kell, hogy állíttassák róla valami valótlan tény, vagy ami azzal egyenértékű, illetőleg a beállítási technika szerint sokkal rosszabb vagy alávalóbb, t. i. a való tényeknek olyan hamis színben való beállítása, amely minden hazugságnál rosszabb féligazság. A kör tehát itt sokkal szűkebb. Az általam felolvasott tételes rendelkezések szerint a külföldön az illető választ tesz közzé. A javaslat szerint nem választ, hanem a közleményre vonatkozó helyreigazító nyilatkozatot, amely csak ténybeli kijelentéseket, és tényállításokra vonatkozó egyszerű czáfolatokat tartalmazhat. Amíg tehát a külföldi rendelkezésekről egész bátran és nyugodtan állitható, hogy ott voltaképen a kritika szabadságát bántja a helyreigazításnak az a rendszere, mert hiszen elég, ha valakit megemlítenek vagy érintenek, akkor már válaszolhat: addig nálunk a kritika szabadságát nem érinti, mert valótlan tényeket kell állítani, amelyekre ő nem választ ad, hanem czáfolatot. Most, ha ehhez hozzávesszük — mert ez volt a legfőbb kifogás, hogy a terjedelem dolgában nem megfelelő a javaslat rendelkezése — erre, valamint minden egyéb aggályra, amit a javaslattal szemben felhoztak e részben, azt válaszolhatjuk, hogy ott a biztositéka a sajtónak a független bíró, aki igen rövid, olcsó eljárással rögtön dönt, igazságot szolgáltat a helyreigazitónak és a laptulajdonosnak egyaránt. Remélhetőleg a t. ház bölcsessége folytán jönni fognak a részletes tárgyalásnál azok a módosítások, amelyek arra fognak irányulni, hogy a hatóság helyreigazitási' jogának vélt korlátlanságát preczizirozzák, másrészről szabályozzák a dolgot abból a szempontból is, hogy a szerkesztő fentartja-e vagy nem azt a közleményt, amelyre a helyreigazító nyilatkozat vonatkozik, végül a Bakonyi t. képviselőtársam által beszédében igen sokszor hangoztatott paritás szemj)ontjából is, ha t. i. poenalizáltitik az, aki a helyreigazítás jogával él, valótlanságokat közöl és ezzel szintén kárt okoz: ha ezek a módosítások meg fognak tétetni, akkor azt hiszem, hogy tárgyilagosan, higgadtan és őszintén lehetetlen meg nem állapítani, hogy a kontinensen nem lesz egyetlen egy törvény sem. amely a sajtó szempontjából a helyreigazítást liberálisabban, jobban és hozzátehetem, kényelmesebben szabályozza, mint ez. (Ugy van! jobbfelöl.) Plathy György: Alárendelt kérdés! (Élénk derültség a jobboldalon. Zaj. Elnök csenget.) Ebben egyetértünk! A sajtószabadságról tessék beszélni. Bakonyi Samu: A vita szempontjából alárendelt ! Vadász Lipót: Plathy György t, képviselőtársam indok nélkül bántja meg nagyrabecsült és t. kollegáit, akik erről a helyreigazitási kény-