Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

Í99. országos ülés 191 k jönni. Ma az én hitem az, hogy magam, aki, talán nem kell bizonyítanom, bizonyára barátja vagyok a gondolatszabadságnak, aki hozzá vagyok nőve és forrva a betűhöz, aki a gondolatszabadságban látom a nagy eszközét annak a nagy kultur-közösségnek, amely minden művelt embert belekapcsol az egész művelt világ nagy közösségébe, aki nem tudok elképzelni életet gondolatszabadság nélkül, aki — azt hiszem, mindenki igy gondolkozik, — képes volnék százszor meghalni azért, hogy a gondolatszabadságot ne bántsák, (Mozgás balfelöl.) én a gondolatszabadság szentségét egyáltalán nem látom sem megbántva, sem sértve azzal, ha olyan rendészetet tartunk érvényben, amely a sajtónak tisztasága és tisztességes szempontjából az én hitem szerint — lehet, hogy tévedek — ma még fentartandó. (Helyeslés a jobboldalon.) Egyébként, t. képviselőház, ezek olyan rendelkezések, amelyek annakidején talán könnyebb felelősségérzet mellett, vagy jobb viszonyok mellett, vagy más körülmények között a legkönnyebben megoldhatók, mert egy egyszakaszos törvény elég lesz majd annakidején arra, hogy a kolportázs engedélyhezkötését és a kaucziót eltöröljük. Ma, t. ház, hitem és meggyőződésem az, hogy a sajtónak, a sajtó nrankásainak ós a sajtó vállalatainak ártanánk vele, amelyek annyira rászorulnak a konszolidáczióra. (TJgy van! a jobboldalon.) T. képviselőház! Azt hiszem, a matériának egy olyan részére térhetek rá, amelyben megint találkozunk egymással. Mert, azt hiszem, helyes az a megállapításom, hogy a helyreigazítás kérdésében egyetértünk. Alig volt szónok, aki meg ne állapította volna, hogy, igenis, a helyreigazításra szükség van. Ebben az egyhangúságban benne van bizonyos kritikája a sajtó mai viszonyainak, benne van annak a megállajjitása, hogy a közönség a sajtóval szemben ebben az irányban bizonyos tekintetben védelemre szorul. Hiszen igaz az, hogy komoly, jóra,való lap helyreigazit. Hiszen nem is ezekkel szemben kell törvényes rendelkezés, hanem azokkal, melyek nem akarnak helyreigazítani. Azután van abban bizonyos különbség is, hogy milyen a helyreigazítás. Mert a valótlan tények állítása, vagy mondjuk magyarul: a hazugság, csörömpölve, csattogva fő- és al-czimek alatt robban bele a közönségbe és az ő betűje a cziczerő. A helyreigazítás sántán és kopottan, amputálva, szegényül és silányul bújik el valahol a lapban és annak betűje 'a petit vagy a nonpareille. (TJgy van! jobbfelöl.) Ugy, hogy bátran mondhatjuk, t. képviselőház, hogy ezeket a helyreigazításokat látva nem azt kell mondani, hogy jaj a megbotránkoztatónak, hanem hogy jaj a védekezőnek. (TJgy van! a jobboldalon.) De vannak azután sajtóorgánumok, amelyek egyáltalán nem igazítanak helyre, hiába mond j az a megbántott ]?olgártárs akármit, az a lap ' január 22-én, csütörtökön. 437 fújja a magáét, csinálja tovább, koppan egy nagyot . . . B. Podmaniczky Endre: De nem hallgat! Vadász Lipót: ... de nem hallgat! (Derültség jobbfelöl.) Bizonyos az, t. kójjviselőház, hogy senki sincs, aki a sajtónak — pardon ezért a triviális kifejezésért — a száját be akarná fogni! Nagyon honorálom azt az álláspontot is, amelyet ma Andrássy Gyula t. képviselőtársam hangoztatott, hogy a sajtóval járnak ugyan bizonyos bajok, de a közérdek, amelyet a sajtó szolgál, a sajtó szabadsága oly nagy érdek, hogy ha amiatt egyes magánérdekek, néha jogosak is. sérelmet szenvednek, ezt el kell szenvedni azokért a nagy áldásokért, amelyeket a sajtó nyújt. Oly tétel ez, amely cum grano salis, sőt talán nagyobb mértékben is megáll. De az a kérdés, nem szolgálhatja-e a sajtó a maga nagy, szép czéljait anélkül, hogy jogos magánérdekeket sértsen? Mncs köztünk itt senki, a sajtónak egyetlenegy híve és barátja sem, aki ne mondaná azt, hogy hazudni nem szabad! Merem állítani mégis, hogy alig van a művelt világon ország, ahol a hazugság oly kevéssé diffamálna, mint Magyarországon. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ez kétségenkivül igaz. Ha pedig ez igy van, akkor kell, hogy keressük a módját annak, hogy megvédjük azt a hazugság által, valótlan tények odaállitása által megtámadott polgárt. Azt szokták mondani, hogy a sajtó által ütött sebeket a sajtó maga gyógyítja meg. Én elhiszem, hogy ez nagyjából igy is van. Csakhogy : semper aliquid haeret: ha valakire egy rosszhiszemű újság valamit ráhazudott, ugy járnak, mint a freskó leszedésénél: ha a freskóképet le akarjuk venni, a falból is lejön egy darab. Mindig megcsökken, mindig megfogyatkozik, mindig megcsorbul annak az egyénisége, akit egyszer a saitóban meghurcoltak. Evek múlva is azt mondják rá: Ejnye, ki is az az ember? Igen, emlékszem már, olvastam róla, ezt meg ezt csinálta. (Helyeslés jobbfelől.) Aki valaha látta ártatlanul megbántott embernek az arczát, aki valaha végignézte azt a keserűséget, mikor egy ember ártatlanul meghurczolva, megbántva pellengére van állítva és nincs viszont semmi segítség, amelyet neki nyújtani lehessen, amikor az ember maga előtt látja a nyilvánosságnak egy ilyen nyomorékját, akkor ne keressünk-e minden erőnkkel eszközt arra, hogy a becsületes embernek, a jó embernek, a megbántott embernek segítségére siessünk ? (ÉlénJc helyeslés a jobboldalon.) Ebben megegyeztünk mindannyian. Azonban, mikor a tétel alkalmazására került a sor, olyan kritikák hangzottak el, amelyek, amenynyire tárgyilagosnak tartom egy részüket, — és azok meg is találják és meg is találták a korektivumokat — annyira nem tartom helytállóknak a másik részüket, amelyek a birlapi helyreigazítás jogát szűkebb térre kívánták szo-