Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

íu9. országos ülés 191Í január 22-én, csütörtökön. 431 Darvai Fülöp: Nem, az ízlés fogja eldönteni ! Egry Béla: És a közmunkatanács! Vadász Lipót: Engem nem lepne meg, ha volnának, akik mindezeket nem tartanák kedvetlenül a nemzet érdekébe ütközőnek. Pedig anélkül, hogy túlbecsülném e kérdést, bizonyos, hogy ha a nyelve minden nemzetnek drága, ugy bizonyos, hogy a magyar nemzetnek kétszeresen drága kincse ez. Barabás Béla: Nem ezekről van itt szó! Vadász Lipót államtitkár: Nagyon sajnálom, hogy én Barabás Béla képviselő urat untatom akkor, amikor — a sajtóról lévén szó — a magyar nyelvről beszélek. Polónyi Géza: Csak azt mondja, hogy ez a törvény nem segit ezen az állapoton. Elnök: Csendet kérek! Vadász Lipót államtitkár: Talán lesz szerencsém rámutatni a kapcsolatra. Azt mondám, t. ház, hogy nekünk nyelvünk százszorosan becses, drága kincsünk, mert a nemzet legjobbjainak legbuzgóbb munkáját, ezeknek pallérozását, nevelését, művelését hordja magán és nincs semmi, ami szebb ós izmosabb terméke a magyar nép igazi alkotó erejének, mint épen ez a magyar nyelv. Én nagyon jól tudom, hogy a magyar nyelvnek meg volt az a rengeteg nagy előnye, hogy a beléje kerülő idegen anyagokból igen sokat tudott beolvasztani, de csak azt, ami benne szervessé vált. A magyar nyelvnek óriási az asszimiláló ereje, amely sok tekintetben megvédi ezt az erős, ősi bordázatú magyar nyelvet. Egy azonban bizonyos és ez az hogy a magyar géniusznak asszimiláló ereje mintha ma megfogyatkozott volna. Annál nagyobb baj ez, t. képviselőház, mert amig igen sok olyan gátat, amelyre szükségünk lett volna, zúgva, bőgve törtek át az áradatok, ugy nem látok olyan gátat sem a sajtóban, sem a nemzet más tényezőiben, amely a nemzetnek ezen legfinomabb szerveiben való rontással szemben a magyar nyelv védelmét biztosítaná. És itt mindjárt közelebb is jövünk a sajtójavaslathoz. Mert ugy, ahogy rontotta a magyar sajtó a nyelvet, — teljesen fentartva, amit mint dicséretest a sajtó magyarságára nézve elmondottam, — ugy durvult ezzel párhuzamosan a sajtó ízlése ós hangja. A magyar sajtó túlkiabálta magát, mint ahogy túlkiabálta magát, — amellyel bizonyos kölcsönhatásban van — a magyar jiolitika is. A nagy jelszavak és ezeknek a jelszavaknak hangoztatása, azok az éles akczentusok ós az a harczi zaj, amely körülöttük folyik, a kicsi emberek nagy lármája . . . Bartos János: És a nagy emberek nagy panamája! Vadász Lipót államtitkár: ... és a nyugodt vitatkozás helyére igen sok tanácskozási terembe bevonult csúnya szidalom és lárma bevonult a magyar sajtóba is. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Nemcsak a fővárosi sajtóban látjuk ezt, leszivárgott a vidékre is. Az a kő, amelyet itt eldobtak, repült, senki • sem kérdezte, hol áll meg, kit hogyan talál meg, az apró emberek felváltották a nagy szót, amelyet itt kaptak, apróra és akár volt szükség rá, akár nem, hit nélkül, meggyőződés nélkül, örökös tűzi lárma között kongatták a harangot. És a mikor az annyi erővel, jó szándókkal és buzgalommal felajzott hit megcsappant, a mikor megfogyatkozott ezen jelszavak ereje, a mikor bizonyos kiábrándulás következett be, a sajtó nem birt már visszatérni azon hangra, amelyet ezen uj szituáczió természete igényelt. Nem lehetett leszállítani, fenn kellett tartani ezt a hangot és ezt a hangot sok tekintetben ott halljuk még ma is, mert nem birták megváltoztatni a régi diapasont. Polónyi Géza: Konstrukczió, diapason ezek magyar kifejezések ? (Mozgás a baloldalon. Elnök csenget.) Vadász Lipót: Mindez bizonyos antizsurnalizmust idézett elő a társadalomban. Mert amennyire igaz, t. képviselőház, hogy az olvasóközönség száma napról-napra szaporodik, s amennyire kétségtelen, hogy ha az olvasóközönséget egy nagy gúlának képzelem, ugy a gúlának talpa mindig szélesebb lesz és az olvasóközönség ég az újságolvasás tüzében: annyira lehetetlen észre nem vennünk, hogy ennek a gúlának a csúcsa fakult, ott már a tüzek lehűltek és épen a nemzet művelt rétegei azok, amelyekben, a közérdek nagy kárára, mint már emiitettem, fejlődik ki az antizsurnalizmus. Polónyi Géza: Antizsurnalizmus magyar kifejezés ? Gr. Tisza István ministerelnök: Gyerekeskedés! Vadász Lipót: Én nem azokról beszélek, akik czinikus lenézői vagy filozóf megvetői annak a betűnek, amely a napi szükségletet ellátja, nem is azon fmomlelkü esztétákról, akik egy jó könyvet többre becsülnek a legjobb újságnál is, nem is a megbántottakról, nem is a bosszuvágyókról, hanem arról a magyar művelt olvasóközönségről, amely bizonyos bosszúsággal teszi le a lajjot a kezéből, mert megunta a hazugságot (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) vagy, ami ennél is sokkal rosszabb, a féligazságokat, mely megunta a czélzatos beállításokat, mert egyaránt megunta az indokolatlan tönijénezést és a förtelmes rágalmat is. Megunta a hajszákat, amelyek az újságolvasó táplálékául odatétettek és visszás érzéssel látja, hogy a magyar sajtó egy része a legellentétesebb világnézeteknek, ad hoc használatra való egybeforrasztásával is, akármilyen hipokrizissel és a saját elveinek akármilyen megtagadásával a maga politikai vagy egyéb hasznát mozdítsa elő. Pedig ez igen nagy baj, nagyobb nálunk,