Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

430 Í99. országos ülés 191*1 január 22-én, csütörtökön. való rajongás teljes melegével teljesiti kötelességét. (Tetszés.) És mi a jutalma? Rendszerint semmi más, mint a művészi alkotás belső gyönyöre, kartársainak, esetleg még egy-egy kivül álló amatőrnek elismerése. Egyébként elfárad, letörik elég sokszor idő előtt és helyét — a dolog természeténél fogva — sokszor bizony zajosan törtetve, csörömpölve elfoglalják az ujak, a frissek, a fiatalok. (Igaz! Ugy van !) Nincs olyan valamire való ember, aki tisztelettel és becsüléssel és na van hozzá szive, szeretettel ne emelné meg kalapját az ilyen hirlapiró előtt, aki, tartozzék bármilyen párthoz, legyen bármilyen az az irány, amelyet szolgál, mindig becsületes munkát végez. De kérdem, t. képviselőház, vájjon az ilyen hírlapírók munkája — akiknek száma hála Isten nem is csekély — szabja-e a lapok irányát? Vájjon nem ők érzik-e legjobban, hogy az újság nemcsak a gondolatközlés nemes instrumentuma, hanem vállalat, üzlet, amelynek meg vanrif k a dolog természete szerint a maga üzleti szempontjai? (ügy van! jobbfélől.) Annak az üzletnek élnie kell, jövedelmeznie kell és ez a szempont annyira irányadó, hogy szinte természetes, hogy nem az ujságiró iránya, meggyőződése, hanem a vállalat szempontjai dominálnak, (ügy van! a jobboldalon.) Ha most ebbe a keretbe belehelyezzük azt a nagy tulprodukeziót, amit a sajtóval lalatok terén lehetetlen meg nem állapítani, ha hozzávesszük a versenynek azt a nagyságát, azt a lelki fegyelmezetlenséget, amely egész közgazdasági állapotainkat jellemzi: akkor meg kell állapitanunk azt is, hogy ennek a versenynek a következményei végtelenül károsan és szomorúan befolyásolják a magyar sajtónak hangját, irányát, nyelvét, szellemét. (Igaz ! ügy van ! jobbjelöl.) Azt mondottam az imént, hogy a vállalat üzleti szempontjai dominálnak. Ezek az üzleti szempontok kényszeritik arra a vállalat tulajdonosát, hogy keresvén a közönséget, a közönségnek nagyobb tömegeit, kénytelen szenzácziókkal szolgálni. Keresvén a tömegeket, hizeleg ezeknek a tömegeknek, a sajtó hízelgővé bizonyos tekintetben — méltóztassék ezt a szó jobb értelmében venni — keritővé válik. Keresi a közönség szenvedélyeit, alantas ösztöneit, ébreszti azokat, már ivedig jól tudjuk, hogy a tömegben alvó ösztönök közül nem a jók, a nemesek, hanem mindig azok ébrednek, amelyek rombolnak. T. képviselőház ! A sajtó keresi a szenzáeziót és mert a mi változatos életünkben még mindig nem történik annyi szenzáczió, mint amennyi a publikum éhségét lecsendesíteni és kielégíteni képes, keresi a szenzáeziót mindenáron. Nem az a kérdés akkor, hogy ki szolgál közszempontokat, mi a közérdek, mi az igazság, hanem hogy mi a szenzáczió, a még nagyobb szenzáczió, a másik lapénál is nagyobb szenzáczió. (ügy van! jobbfélől.) Ez a szenzáczióhajhászás azután sok mindent megmagyaráz. Méltóztassanak megengedni, erről jut eszembe Bernát Gazsinak mondása, hogy egy nyári vendéglőben olyan rengeteg sok szúnyoggal van baja, amelyik ha este megcsípi a téglát, reggelre négyemeletes ház dagad belőle. A szenzációkeresés szúnyogja sok ilyen téglát csip meg és sok dagad meg azután ilyenfélekép szertelen formákban. Ebben a hajszában azután elhervad és elsorvad sok nemes érték; elhervad, elromlik, eldurvul a nyelv, az ízlés, a hang és romlik vele mindazoknak a társadalmi és gazdasági szituácziója, akik a sajtóhoz hozzá vannak fűzve. És ami a legnagyobb baj közszempontokból, megcsökken az a hatás, amelyet épen a közérdek szempontjából a sajtó minden barátja sértetlenül fentartani kíván. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Azt mondottam, hogy elromlik, eldurvul a nyelv is. Valósággal igy van, mert ennek a mi magyar nyelvünknek igazán gyom veri fel valamikor nyájas udvarát. Bizonyos az, hogy a magyar sajtó a haladásnak, a műveltségnek fejlődésével és fejlesztésével együtt többet tett a magyar nyelv terjesztéséért, mint bármely más tényezője a közéletnek. Mint a tavaszi szellő a himport, ugy viszi szét a magyar sajtó mindenüvé a magyar szót. És hogy ma Budapest magyar, ezért igaz dicséret illeti a sajtót; és hogy a különben internaczionálisnak mondott magyar szoczialista pártnak még azon csoportjai is, amefyek idegen nyelvűek voltak, megmagyarosodtak, ez meg a magyar szoczialista sajtó érdeme. Bizonyos az, hogy ez a lázasan forró, a napi szükséglet szerint gyorsan termelő, annyi uj fogalommal küzködő, annyi uj szót kereső magyar sajtó nagy gazdagitója volt a magyar nyelvnek. Ma is az. Olyan a sajtó, mint az áradó Nilus, amely a száraz fövenyt megtermékenyíti. Csakhogy ennek az áradásnak a nyomán egyszermásszor ott maradnak a pocsolyák, vadvizes zsonibékok, a mételyt termő mocsarak. És ha egész indokoltan mentség a sajtó részére, hogy a lázas gyorsasággal járó munka nem mindig képesítheti az újságírót arra, hogy a nyelv tisztaságára megfelelően ügyeljen és ha számolunk is a sok idegen nyelvből való fordítással együttjáró zavaró befolyással, kétségtelen, hogy a sajtó egy részének, frivolsága, léhasága, czinikus hetykesége, a kifejezést kereső tartalom hitványsága, a mindezekkel részint öntudatlanul, de sokszor azt merném mondani, mintegy tudatosan együttjáró leszállítása a nívónak, az irodalmi és nyelvi színvonalnak, sokban valósággal megrontója volt nyelvünknek. Megrontója volt abban az irányban, hogy azt laposabbá tette, őserejét felhígította, tisztességét kompromittálta. Akárhány olyan sajtótermékünk van, amelyből a budajDesti argot-nak, a budapesti jassznyelvnek virágai, mint a pipacs ugy piroslanak ki. Barabás Béla: Ezt majd az első tisztviselő fogja eldönteni! (Zaj. Elnök csenget.)