Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-498
Í98. országos ülés 19Pi január 21-én, szerdán. 379 az is valószínűleg hatóság ; azt hiszem, ezt sem fogják elvitatni akarni az urak — magát, mondjuk, politikai munkálkodásában megtámadottnak érzi; ha pl. a mindenkori kormány azt látja, hogy politikai működését támadja valamelyik lap, akkor fogja magát és lead egy hasábokra terjedő ellenvezérczikket, amely ott fog szépen diszelegni egy ellenzéki lap legelső czime alatt, mert hiszen a sajtójavaslat intézkedése értelmében a lapnak ugyanazon rovata alatt kell majd elhelyezni a czáfólatokat, illetőleg helyreigazításokat is. Teljesen ki van tehát szolgáltatva e tekintetben az illető sajtóvállalat a hatósági önkénynek, anélkül, hogy bármiféle rekompenzáczióban részesülne. (Halljuk ! jóbbfelöl. Csak türelem! balfelől.) Hogy az igen tisztelt igazságügyminister ur mennyire elhamarkodottan akarta megcsinálni ezt a javaslatot is, — és ezzel reflektálok az előbbi elnöki megjegyzésre, amelylyel azonban polemizálni nem akarok — azt mutatj körülmény, hogy sem az ügyvédi kamarákat, sem a hírlapírókat, sem a kiadókat és nyomdászokat meg nem kérdezte, (ügy van! balfelől.) pedig azok lettek volna a legilletékesebbek ezen törvényjavaslat elbírálására. Epén a budapesti ügyvédi kamarának egyik jeles képzettségű tagja, aki nem osztozik az önök véleményében, Baracs Marczell barátom mondotta igen szellemesen azt, hogy Magyarország a mai törvényjavaslatok tartalma szerint a korlátolt lehetőségek hazája ; ha azonban a törvényben megnyilatkozó szellemet látjuk, akkor a lehetetlen korlátoltságoknak hazája. Azonban, hogy még se adjanak egészen igazat Baracs Marczell barátomnak, utalnom kell a 24. §. providencziális intézkedéseire, a 7. pontra, amely, mint emiitettem, még ez egyke-rendszerről is gondoskodni kivan. Az igen tisztelt minister ur azonban, ugy látszik, félt a beavatkozástól, félt az ügyvédi kamarák, a hírlapírók s általában a szakemberek befolyásától, mert hiszen saját szakbizottságával sem tudott megbirkózni; igy pl. az igazságügyi bizottságban nem. tudta érvényre emelni a maga Ígéreteit, azokat az Ígéreteket, amelyeket pedig egy igen tekintélyes faktor, az újságírók küldöttsége előtt tett. Nevezetesen az újságírók küldöttsége előtt a javaslatnak tizenegy rendbeli módosítását helyezte kilátásba, amely tizenegy módosítás közül egyetlenegyet sem sikerült keresztülvinnie, így pl. módosítani kívánta a javaslat 11. §-át, amely a kolportázsra vonatkozik. A minister ur által elkészített, azonban be nem adott módosítás szerint a 11. §. negyedik bekezdése a következőképen hangzott volna (olvassa) : »01yan sajtótermék utczai terjesztését, amely a közrendet vagy közerkölcsiséget rendszeresen sérti vagy állandóan veszélyezteti, különösen, amely valamely nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet elleni gyűlölet ébresztésére alkalmas, vagy a családi élet belső ügyeit tárgyalja anélkül, hogy ezt a közérdek kívánná, engedélyezni nem szabad«. Itt az igen tisztelt minister ur be akarta venni a »rendszeres« és »állarjdó« kifejezést, azonban ez a jóindulatú törekvése megtörött az igazságügyi bizottság makacs ellentállásán. Igen kevés szerencsével dolgozott a minister ur a 18. §. korrigálásánál is. Nevezetesen a kőnyomatosok kauezióját a minister ur el akarta ejteni; azonban az igazságügyi bizottság ragaszkodott a kőnyomatosok kaueziójának fen tartásához, amely egyáltalában semmi irányban sem indokolható és fogadható el. A 11. §. utolsó bekezdése szintén módosítás alá esett volna, amely nagyobb részben ugyancsak a kolportázs körébe tartozik, amely módosítás az üzletekben való árusitásra vonatkozott. A 11. §. utolsó bekezdése az igazságügyminister ur módosítása szerint a következő lett volna (olvassa) : »Sajtóterméknek a megrendelők részere lakásukon való kézbesítése és üzletekben való árusitása sem utczai, sem házaló terjesztésnek nem tekinthető«. Ez bizonyos tekintetben tisztázta volna a trafikoknak helyzetét is, azoknak a trafikoknak a helyzetét, amelyek, tudjuk, Lukács László ministerelnöksége alatt meglehetős sanyarú helyzetbe jutottak, mert el voltak tiltva mindazon lapok árusításától, amelyek nem az ő rezsimjének dicsőítésére alakultak. Az igazságügyminister urnak ezt a módosítását az igazságügyi bizottság szintén nem fogadta el. Hogy ez helyes-e, az más kérdés ; az ő felfogása szerint igen, az enyém szerint nem. Elmaradt azonban a sajtónak kártéritési joga is bizonyos esetekben. A törvényjavaslat 20. §-a 4-ik pontjának második bekezdése az igazságügyi bizottság által elfogadott szövegezés szerint ugy hangzik, hogy a szerkesztő nem köteles, csak annyi tért engedni a rektiflkácziónak, amennyi tér elégséges arra, hogy a kijavítást, a kiigazítást közölhesse a sértett. Amennyiben azonban netán nagyobb terjedelmet foglalt volna el a rektifikáló nyilatkozat, mint a sértő nyilatkozat, abban az esetben a minister ur megadta volna a módozatát annak, hogy a lapkiadó vállalat bizonyos díjazásban részesittessék. így a német és az osztrák sajtójogban is benne van ez a rendelkezés, s ezt itt is statuálni akarta a minister ur, azonban kevés szerencsével, mert az igazságügyi bizottság ezúttal is homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalt el. Ugyancsak szerencsétlenül járt a t. minister ur másik módosítási törekvésével. A sajtóegyleti kiküldöttek ugyanis magasnak találták a büntetési tételeket és kifogásolták, hogy egyes dolgokat kihágás helyett vétségnek minősít a javaslat. A minister ur belement volna abba, hogy egyes vétségeket kihágásoknak minősítsenek ; igy pl. a 21. §. második pontjában a kizárt sajtótermék terjesztésére vonatkozó vétséget, amelyet egy hónappal és ezer koronával büntet a javaslat, ő kihágásnak akarta minősiteni. Ugyancsak a 24. §. harmadik pontjában foglalt azt a rendelkezést, hogy a kiadó, vagy a szerkesztő, ha elveszti a törvényes kellékeket, akkor ezeket pótolnia kell, ha nem pótolja, akkor ebből vétség lesz, mondom, ezt is kihágásnak akarta minősiteni a minister ur, a küldöttek megkeresése 48*
