Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

374 498. országos ülés 191b január 21-én, szerdán. sérelmet szenvednek, vagy pedig, hogy ha a sajtó nem nyilatkozhatik meg szabadon, nem ránthatja le a panamákat, nem derítheti fel a bűnt. Nagyobb kár az, ha a közszabadság intézményeiben és a köztisztesség intézményeiben történik ily káresodás, mert félni kell a lapkiadónak, a felelős szerkesztőnek, hogy ha netán valamit napvilágra dérit, azért egyenesen existencziális érdekeivel fog majd felelni. Az igen t. munkapártnak és a minister urnak csak az a kár fáj, ha az ő hatalmuk kontinuitását nem tudnák fentartani. Egyedül ez a kár vezette a t. túloldalt a sajtójavaslat szőnyegre hozásánál. T. képviselőház ! Ha nézem magának a kártérítésnek alapját, fel kell vetnem azt a kérdést, vájjon mi alapon állja meg helyét a 39. § : ex delicto, ex contractu, ex lege, vagy pedig naturális obligatio alapján? A kárositó szándék, vagy szerződéses állapot, vagy a törvényes állapot, avagy pedig a naturális obligatio alapján ? Azt kell látnom, hogy a 39. §. nem ex delicto, nem a káros magatartásra alapitja a kártérítési felelősséget, mert hiszen azt mondja, hogy nem szükséges, hogy jogellenes legyen a magatartás. Nem is a szerződéses bázisra, nem ex contractu alapitja a jogot, mert hiszen szerződéses állapotban ezután csak a félhivatalosok és hivatalosok lesznek a kormánynyal, kiket azon az alapon vonhatnak majd felelősségre, hogy a velük létrejött szerződés, vagyis a pausale alapján nem eléggé támogatják a kormányt. Ugy látom, hogy ex lege, vagyis egyenesen a törvény lesz az, mely a lapvállalat kártérítési kötelességét megállapítja. Ez pedig nagyon veszedelmes újítás, mert ezáltal teljesen kiszolgáltatják a sajtót a mindenkori kormányhatalom intézkedéseinek, önök, t. túloldal, a sajtót ugy tüntetik fel ezen javaslat megalkotásánál, mint egy született hisztérikus hazudozót, mintha a sajtónak, mikor megir valamit, egyéb czélja nem volna, mint az indokolatlan hazudozás. Pedig láttuk épen a lefolyt sajtóleleplezések alkalmából, hogy bizony ezek a sajtóközlemények nem voltak hazudozások,. sőt ellenkezőleg, mindegyiknek megvolt a maga bázisa, sőt azt láttuk, hogy az igen t. minister urak nem igyekeztek sem a Margitszigeti panamánál, sem a többi sajtótámadásnál a valódiság bizonyítására törekedni. A sajtó tehát nem olyan hisztérikus hazudozó, mint önök képzelik, ellenkezőleg, legszentebb kötelességét teljesítette, éj)en ezen mai regime-nek minden letörő törekvéseivel szemben. (Helyeslés a baloldalon.) Általában a t. túloldalnak egész törvényhozási intézkedését az elhainarkodottság és ad hoc intézkedés jellemzi. Ilyen ad hoc intézkedés volt a királysértési törvény, továbbá Kovács Gyula esetéből kifolyólag az esküdtszék megszorítása és ilyen maga ez a sajtójavaslat. Ezen ad hoc törvényhozási intézkedést csak a gyűlölet és az elfogultság sugalja önöknek, pedig méltóztassanak megengedni, egyetlen törvény megalkotásánál sem mindig indokolt bázis a gyűlölet és az elfogultság. Ami a sajtójogi felelősséget illeti, hivatkoznom kell még arra, hogy a régi jog szerint a politikai bűncselekményeknél a szerző megnevezése esetében mást felelősségre vonni nem lehetett, azonban az uj javaslat szerint a politikai üldözés kiterjeszthető abban az esetben is, ha a czikk szerzője meg lesz nevezve. Azt mondja ugyanis az indokolás 59-ik lapja, hogy (olvassa) : »Felmerült az a kívánság is, hogy a szerzőtársi viszonyban álló személyek felelőssége csak a nem politikai jellegű, közönséges bűncselekményeknél (rágalmazás stb.) állapíttassák meg, a politikai jellegű bűncselekményeknél azonban csak a szerző legyen felelős.« Azt mondja a javaslat indokolása (olvassa) : »Bárha azokat a közszabadsági tekinteteket, amelyek ezt az indítványt előtérbe állítják, figyelmen kívül hagyni nem lehet, a javaslat a felelősségi rendszernek igy kontemplált kettéosztását még sem fogadja el.« Az indokolás azután igy folytatja (olvassa): »Eltekintve mindazoktól az okoktól, amelyek a szerzőtársak büntetése mellett felhozhatók, a kettéosztást azért sem lehet igazolni, mert jogegyenlőtlenséghez vezet és figyelemmel arra, hogy a politikai és a nem politikai jellegű sajtóperek szigorú elhatárolása szinte lehetetlen, súlyos természetű és káros kihatású jogbizonytalanságot is eredményezhet«. A t. minister ur egységes rendszert akar tartani, azonban rendszere már azért sem egységes, mert hiszen ennek ellenmond az általam előbb fejtegetett 39. §., amely a magánjogi kártérítésről szól; ez a szakasz nevezetesen különbséget tesz a felek és felek között. Azt mondja pl., hogy az érdekelt felek vagyonjogi viszonyai is figyelembe veendők. Egészen világos, hogy ebben a vagyonjogi viszonyban az egységesség már is meg van törve. Én szükségesnek tartanám, hogy a politikai és a közönséges sajtóbűncselckmények külön választassanak. Maga az indokolásnak előbb felolvasott részlete arról győz meg engem, hogy ez a rendszer egységessége szempontjából volna kívánatos. Ezzel szemben azt látom, hogy összezavart felfogásokkal, felforgatott rendszerrel állunk szemben. Hivatkoztak már többen e vita folyamán arra, hogy ez a 39. §. meg fogja teremteni a jövőben a sajtó kitartottjait, egy uj kereseti forrást fog megnyitni, ami nem érdeke a köztisztességnek. Méltóztassanak elhinni, a tisztességes polgáremberek, ha meg lesznek is támadva a jövőben, igaz, hogy védeni fogják a maguk becsületét, de magánjogi igényekkel a sajtóvállalatokat amúgy sem fogják megtámadni. Ez a javaslat csak a querulánsok egész tömegét fogja életre kelteni, ezek pedig nem a közélet tisztességes elemeiből fognak kikerülni. Tisztességes jjolgárember a 39. §-ban foglalt jogosultsággal élni nem fog. Elhibázott intézkedés az is, hogy a kárté-