Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
32 'i9l. országos ülés l'.iií- január 12-én, hétfőn. jogi rendelkezéseket tartalmazó törvényjavaslat ilyen kifejezéseket használjon. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mit jelent ez? Magyarázza meg a t. igazságügyminister ur. A kumulatív felelősséget már ilyen kumulatív fogalmakat megtestesítő kifejezések alkalmazásával is nyilvánvalóvá akarja tenni? Ez érthetetlen. Mert mi az a személyzet? A személyzet tagjai mindazok, akik annak a szerkesztőségnek a tagjai. Hát össze akarja fogdostatni, ugy amint az Belgiumban a forradalmat megelőzőleg történt, a kőnyomatos lapvállalat valamennyi munkatársát és mindannyit börtönbe akarja vetni ? Mit jelent ez? Elvárhatnék és a t. igazságügyi bizottságtól mégis csak mindenekelőtt elvárhattuk volna, hogy az ilyen homályos, semmiféle jogászi értékkel nem biró kifejezéseket diluczidálja és azokat a szerintem különben kárhozatos rendelkezéseket is legalább alkalmazhatókká tegye, mert hiszen ezt a jogászi szabatosság és a jogászi következetesség egyaránt megkívánta volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igazán nagyon-nagyon bántja még a jogászi ízlésemet is, hogy tovább menjek az ehhez hasonlók bírálatának folytatásában. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Eitner Zsigmond: A portást is felelősségre lehet vonni. (Derültség.) Bakonyi Samu : Pedig a fokozatos felelősség rendszerét minden igazi jogállamban olyannak ismerték el, amely a sajtó szabadságának, az agitáczió szabadságának egyik leghatalmasabb instrumentuma. Ha áll ez a tétel, amit komolyan nem lehet tagadásba venni, csak a legnagyobb elfogultsággal, akkor áll ennek az ellenkezője is, hogy t. i. a fokozatos felelősséggel ellentétben álló általános büntetőjogi felelősségi rendszernek a sajtó munkásaira való alkalmazása pedig a sajtó szabadságának a legerősebb gátolása, semmi egyéb, mint preventív czenzura, vagy ezzel egyenértékű repressziv intézkedése a tervezett reformnak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mikor a belga törvényhozásban tárgyalták a sajtó szabadságának biztosítékait tartalmazó alkotmányt és annak 18. czikkét, Gruillerrit ugy nyilatkozott volt, hogy a fokozatossági rendszernek mellőzése volt minden időkben, mióta a sajtó jelentőséggel bir, a közvéleménynek irányításában, minden zsarnokságnak eszköze; a jogi kérdések örve alatt minden zsarnoki kormányzat a sajtójogi konczizitást valósította meg. Mikor a t. minister ur azt állítja a maga javaslatának indokolásában, hogy ő fenn akarja tartani a fokozatosságot és mikor mégis az általános büntetőjogi felelősségnek elveit viszi bele a sajtójogi felelősség rendszerébe, akkor kár volt megfeledkeznie arról, hogy a fokozatossági rendszert leghatályosabban és a legnagyobb terjedelemben keresztülvivő belga alkotmány sajtójogi rendelkezéseinek előterjesztői az együttes felelősséget, tehát az általános büntetőjogi felelősséget a zsarnokság eszközéül minősitik. Azt, amit 1830-ban mondott a belga G-uillerit, kénytelen vagyok itt a magyar törvényhozás képviselőházában ráolvasni a t. minister urnak a javaslatára; de mert az, amit Gruillerrit Belgiumban 1830-ban mondott, igaz ma is, 1914-ben Magyarországon, ezt igenis ráolvashatom teljes joggal és az igazságos bírálatnak ezt a mértékét alkalmazhatom a t. igazságügyminister ur javaslatának azon részére, amely egyéb, az indokolásban foglalt nyilatkozatával ellentétben és azoknak őszinteségét igazán jellemző módon (Ugy van! a baloldalon.) megsemmisíti a javaslat tényleges rendelkezéseiben a fokozatosságnak a sajtó szabadságára, az agitáczió szabadságára annyira fontos garancziáit. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A fokozatos felelősség rendszerében rendkívüli erejű garancziája a sajtószabadságnak épen abban talál a leghatályosabb módon kifejezésre, hogy annak segélyével nemcsak lehetővé válik, hanem meg is védelmezhető az anonimitás. Hiszen igaz. hogy ma már talán egy valóban szabad államban a névtelenség vagy pedig álnév használata nem bir olyan jelentőséggel, mint birt valamikor. De olyan államban, mint a miénk, amely — pártállásomból folyólag egész bátran elmondhatom, de azt hiszem, a t. többség elfogulatlan tagjai sem vonhatják tagadásba — oly államban, amely az állami függetlenségnek sem rendelkezhetik minden attribútumával, amelynek állami léte tehát csak csonkán van kiépítve és különösen akkor, amikor ily csonka függetlenségü és csorbult állami létű nemzetnek a sorsát oly kormányok intézik, mint pl. a mostani t. kormány, amely minden tényével ugy a törvényhozás munkájában, mint a kormányzati hatalom gyakorlati alkalmazásának terén csak azt árulja el, hogy a nemzet szabadságintézmónyeit nem gyarapítani, hanem csökkenteni akarja: ily ország területén, meggyőződésem szerint, a sajtójogi anonimitás még mindig bir azzal a fokozott jelentőséggel, amelylyel birt más szerencsésebb államok és nemzetek életében, amikor az illető nemzetek a maguk szabadsága teljességének kivivására folytattak harczokat, küzdelmeket. Ezt az anonimitást tehát a leghatározottabban és leghatályosabban megvédelmezendőnek tartom ezentúl is a mi sajtójogunkban. (Helyeslés a bál- és a szélsőbaloldalon.) Épen ezt teszik lehetetlenné a felelősségi rendszeren való változtatással, amelyet kontemplál a t. minister ur javaslata, mert ennek megóvása csak akkor lehetséges az egész vonalon, ha az által, hogy a fokozott felelősségi rendszer szerint a szerkesztőnek jogában áll a szerző nevének rejtve tartása, nincs módja a bírói hatalomnak, vagy a rendőrségnek — amely nálunk különösen a törvényjavaslatban foglalt
