Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

4V1. országos ülés 19U január 12-én, hétfőn. 33 újításoknak és per abusum meggyökeredzett létező viszonyok fentartása rendszeréből jár el — kutatásokat, nyomozásokat eszközölni magának a szerzőnek kipuhatolására. A t. minister ur megnevezett munkatársai között, mint mondom, nem foglal helyet a magyar sajtójog egyik leghivatottabb művelője, Zsitvay Leo. Valószínűleg szintén azért nem, mert nem várhatta tőle a maga törekvéseinek tudományos jogászi meggyőződéssel való előmozdítását. Bizonyára ismeri a t. minister ur Zsitvay Leo azon felfogását, amelyet egyéb részében már ismertetett jogászegyleti értekezésében fejez ki, azt mondván, hogy az áthárítás joga a sajtószabadság egyik lényeges kelléke az anonimitás mellett. Igaz, hogy a névtelenség — ő mondja, amint az imént én mondottam — vagy az álnév használata már nem bír a régi jelentőséggel, de mégis védelmezendőnek tartja, mint a szabad gondolatközlés előmozdítóját és erős támaszát. A gondolatközlés sajtó utján nem a quis, hanem a quid kérdése, T. ház! Ilyen a legilletékesebb magyar jogászok véleménye az együttes felelősségről és a fokozatos felelősség rendszeréről. A t. minister ur felfogása sokkal közelebb áll egy más felfogáshoz, amelylyel szemben igazán nem mondható el, amivel hivalkodik a javaslat indokolása is, az igazságügyi bizottság jelentése is, hogy a törvényjavaslat a sajtójog terén haladást jelent. Mert az a felfogás, amelyhez a szerző kipuhatolása tekintetében sokkal közelebb áll a t. igazságügyminister ur, mint Zsitvay Leóhoz, az II. József császárnak a felfogása, ki egy 1782 április 4-én kelt rendeletében a következő utasítást adja: (Olvassa:) »So habén sich die Buchdrucker auf das sorgfältigste auf den Vornamen des Verfassers zu erkundigen« — és itt következik valódi jelentősége ezen utasításnak — »damit die Gensur nicht hintergegangen werden kann«. Vagyis a szerző kutatásának szükségét az ónkényuralkodók természetszerűleg felismerhették és érdekükben állónak tartották azért, hogy a czenziira a maga rendeltetését hatályosan szolgálhassa. Kell-e annak a meggyőződésnek igazolására eklatánsabb bizonyítékot felhozni, hogy az általános büntetőjogi felelősségnek a sajtójog terén való alkalmazása olyan mértékben is, mint amilyen mértékben a t. minister ur javaslatában áttöri egyes rendelkezésekkel a fokozatos felelősség rendszerét, szorosan összefügg a sajtószabadságnak azon korlátozásával, melyet bevallottan legalább még a t. igazságügyminister ur sem akar visszaállítani, de amelyet javaslatának rendelkezéseivel ismételten visszacsempész a magyar törvényhozásnak munkájába, t. i. a czenzurának az intézményével? (Igás! Ugy van! a baloldalon. ) T. képviselőház! Mikor a múlt századnak eleje felé egy franczia államférfiunak alkalma volt a sajtójogi felelősséggel foglalkozni, a legKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxi. KÖTET. szigorubban és leghatályosabban védelmezendőnek ismerte fel és nyilvánította ő is az anonimitásnak biztosítását, vagy ami ezzel egyértelmű, a sajtójogi felelősség rendszerébe a fokozatosságnak behozatalát, mert hiszen akkor még csak erről lehetett szó. Azt mondja t. i. Ghateaubriand, hogy egészen ok nélkül való a sajtószabadságot attól a veszedelemtől való félelem miatt korlátozni, hogy micsoda károkat okozhat a sajtószabadsággal való visszaélés és mindaz, amit az újságok megírhatnak. Ugy nyilatkozik, hogy igaz, az államélet rendes menetében talán állhat be némi zavar annak következtében, amit az újságok megírhatnak ; de azt mondja — s ezt fontossága miatt eredetiben idézem — »L'état peut étre troublé par ce que peuvent dire les journaux, mais il peut périr par ce qu'ils ne diront pas.« Abból, amit megírnak az újságok, kövétkezhetik Chateaubriand szerint valamiféle zavar ; de abból, amit meg nem Írhatnak, aminek megírását a sajtójognak reakeziós szabályozása teszi lehetetlenné, az kö vétkezhetik be, hogy az állam összedől és elvész. Amit Chateaubriand mondott, azt teljesen érvényben állónak tartom a magyar viszonyokra vonatkozólag. Nem akarom most a vitába behurczolni azoknak a pereknek és botrányoknak tanulságait, melyek a magyar politikai közerkölcs terén fordultak elő, csak azt állítom, — és ezt senki sem vonhatja kétségbe — hogy ha nem juthatának nyilvánosságra a közhatalom kezelőinek bizony

r

os visszaélései, ez sokkal nagyobb veszedelmet jelent az államéletre nézve, annak legfőbb gyökerét képező közerkölcsi tisztaságra nézve, mint amilyen veszedelem származhatik abból, amit az újságok megírnak. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És itt nem tehetek róla, de nem nagyon messze esik az a feltevés, — és belefér a javaslat jogos bírálatába — hogy, amikor a közvélemény sürgetése nélkül, minden erre valló jelenség nélkül hajánál fogva rántja elő a t. kormány a sajtójavaslatot s ezt tartja az államélet igazgatásánál legsürgősebb feladatának, mondom, közel fekszik az a feltevés, hogy mindez csak azért történik, hogy hasonló tanulságok ne merülhessenek fel a politikai közerkölcsök védelme terén, mint legutóbb. (Ugy van ! a baloldalon.) Huszár Károly (sárvári) : Az egész azért történik ! Bakonyi Samu : Az általános büntetőtörvénykönyv indokolásában világosan fel van ismerve a külön sajtójogi felelősségi rendszer fentartásának rendkívüli fontossága. Csemegi azt mondja a büntetőtörvénykönyv indokolásában, hogy ez egy specziális és természete szerint inkább politikai, mint jogi diszpoziczió. Az akkori igazságügyi bizottság — valahogy össze ne téveszszük a most működött igazságügyi bizottság jogászi lelkiismeretességével — igy nyilatkozik a büntetőtörvénykönyvről beadott jelentésében (olvassa) : »A fokozatos felelősség fentartatik a 48-iki t.-ez.-ben meg-