Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

372 //.9Ä. országos ülés 191k január 21-én, szerdán. Méltóztassék csak elgondolni, van-e közéleti ember, aki ne adott volna már életében informácziót bizonyos sajtóközlemények megjelenhetése érdekében ? Hiszen önökkel is napról-napra megtörténik, hogy hol egyik, liol másik újságíró interpellálja meg egyik vagy másik képviselőt. Már most, ha az a megjelent közlemény esetleg a mindenkori igazságügyministertől függő ügyésznek nem tetszik, akkor a javaslat alapján a felelősségre vonásban elsősorban az informátort idézi a biró rnaga elé, azt a politikai férfiút, aki pedig, ugy hiszem, csak közérdekben szerepelhet mindig, amikor informáczióit megadja. A sajtójavaslat 33. §-a ellentétbe jön azonban egy másik körülménynyel is. Ellentétbe jön a titoktartás szentségének fentartásával. Törvényeinknek egész légiója intézkedik arról, hogy bizonyos egyének, bizonyos alkalmazottak az alkalmaztatásuk körében szerzett dolgokat titoktartás alatt őrizhetik meg és erre vonatkozólag még a biróság előtti tanúvallomást is megtagadhatják. Ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor a titoktartás jogosultsága is egyszer és mindenkorra ki lesz küszöbölve a közélet teréről. Nagyon helyesen tette az az ujságiró, aki egyik képviselőtársunk ellen összeférhetlenségi bejelentést tett, hogy megtagadta ezen összeférhetlenségi bejelentés alapjául szolgáló források megnevezését. Nagyon helyesen tette azért, mert elejét akarta venni a spiczli-rendszernek; annak 'a spiczli-rendszernek, amelyből egy nagy birodalom még a mai napig sem tud kilábolni s amely uralkodik egy nagy nemzet felett még ma is, amely Gaponokat és Azeveket teremtett. A javaslat törekvése ezen spiczli-rendszernek szélesebb mederben való kiterjesztésére irányul. Hiszen méltóztassanak csak megnézni az intézkedéseit, hogy mennyire ki van pl. szolgáltatva a sajtó a rendőrség jóindulatának, bíráskodásának is azáltal, hogy egyes intézkedéseknek elbirálása a rendőrség hatáskörébe van utalva. A rendőrség majd ezúttal is, ha szükség lesz rá, azt a szerepet fogja magának vindikálni, amely szerepet pl. egy nagy nemzetnek rendőrsége vindikálja magának, amelyet szintén nem akarok névszerint megnevezni, miután barátságban vagyunk vele. Ennek a nagy nemzetnek a rendőrsége megteszi még azt is, hogy egyes anarchista iratokat lopva csempész be az uralkodó asztalára, csak azért, hogy a maga nélkülözhetetlenségét ezzel is plauzibilissé tegye. A törvényjavaslat 32. §-a szintén nagy veszélyt rejt magában. Azt mondja ugyanis, hogy (olvassa) : »A bűncselekmény sajtó utján elkövetett bűntett, vétség, vagy kihágás, ha a bűncselekmény téuyálladékát a sajtótermék tartalma foglalja magában«. Ezzel a szakaszszal már többen is foglalkoztak, de lehetetlen, hogy egyes megjegyzéseket én is ne tegyek rá. Azt mondja ez a javaslat, hogy a tartalom az irányadó. Méltóztassék elgondolni azt az esetet, hogy valakinek, aki becsületsértés vagy rágalmazás miatt emelt volna vádat, eszébe jut, hogy ne ezen bűncselekmények, hanem más súlyosabb bűncselekmények miatt emeljen vádat, mert ezen javaslat intézkedése folytán, minthogy a tartalom az irányadó, lehetséges az, hogy inkább ráfogja a megjelent közleményre, hogy nem csupán becsületsértést, illetőleg rágalmazást tartalmaz, hanem az ő hivatalos titkának felderítésére is alkalmas. Ennélfogva egyenesen a hivatalos titok megsértése czimén tesz majd panaszt és ezen alapon indit eljárást. Ez is olyan jogi abszurdum, amely élénken jellemzi ezen javaslat intenczióit. Még egy körülményre óhajtok utalni a felelősség kérdésébea. Igaz, hogy amennyiben a kiadó utasította a felelős szerkesztőt bizonyos közleménynek a megírására, akkor az a kiadó is felelősségre vonható, azonban elsősorban ez esetben is a felelős szerkesztő a felelős, már csak azért is, mert a tartalom megalkotásában közreműködött, vagyis ő kiadja az utasítást a másik szerkesztőnek, — ha ő esetleg nem akarná megszerkeszteni a közleményt, — hogy az irja meg, tehát a tartalom megalkotásában közreműködött. Már maga ez a körülmény, hogy a javaslat annyira kiszélesíti a sajtójogi felelősség jogkörét, mutatja azt, hogy az egész javaslat nem egjéb, mint egy polip, amely száz karjával mindenkit felelőssé akar tenni, (Ugy van! balfelől.) aki a sajtóközlemény megszerkesztésében résztvett. Nem egyéb ez, mint a sajtószabadság megfojtására irányuló határozott törekvés. Az igen tisztelt igazságügyminister ur azt mondja, hogy ő nagy súlyt helyez a magánbecsület védelmére. Kijelenthetem, hogy a magánbecsület védelmét nem találom annyira kidomborítva ebben a javaslatban, sőt ellenkezőleg azt látom, hogy egy fontos kérdést, nevezetesen a rendőrségi riportnak a kérdését teljesen mellőzték. A gyakorlati élet terén mozgó emberek tudják azt, hogy bizonyos egyének, akik hamarosan czélt akarnak érni, sohasem magánjogi utón perelnek, hanem mindig büntető feljelentést tesznek és ezáltal a könnyebben megijeszthető emberekre bizonyos pressziót akarnak gyakorolni. Azt is tudjuk, hogy az ilyen büntető feljelentések 70%-a rendesen eredménytelenül végződik. Egy eredményt azonban elér az illető, azt t. i., hogy a maga vélt jogainak biztosítását könnyebben kieszközölheti és pedig azért, mert a másik attól fél, hogy mielőtt még az ő ügye a törvényes biróság részéről elbírálást nyerne, az nyilvánosságra kerül. Nem akarom a rendőrség embereit, hivatalnokait indiszkréczióval vádolni, de bizony megtörténik, hogy egyik-másik túlbuzgó rendőrségi alkalmazott, szívességet akarván tenni valamelyik rendőri riporternek, a még teljesen csirájában levő feljelentést, amely az illetékes hatóság kezén I még alig-alig fordult meg, közzéteszi és ezáltal azt a bevádolt egyént esetleg anélkül, hogy bármi tekintetben hibás volna, a meghurczoltatásnak teszi ki. Én tehát nem látom azt, hogy a javaslat s magánbecsület védelmére e tekintetben intézkednék, sőt ugy látom, mintha a javaslat teljesen