Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

b98. országos ülés 191b január 21-én, szerdán. 369 kell, vagy ha azt a vizsgálóbírónál vagy a tanács előtt eredménytelenül kérték«. Ez az egyediili remédium, de tessék ezt a jogot megadni a főtárgyalás keretében is, azonban a főtárgyalást ne tűzzék ki hónapok vagy esztendők múlva, hanem tessék az eljárást gyorsítani és ne legyenek ezek a szigorú, lehetetlen intézkedések. Az egész sajtójavaslat nem egyéb, mint a politikai üldözések egész sorozata. Méltóztassék megtekinteni az elévülési intézkedéseket. Erre vonatkozólag a 49. §. azt mondja : »Ha a felelősségre vonható személyek bármelyike ellen az első bekezdésben megszabott idő alatt eljárást tesznek folyamatba, azt bármely más felelős személy ellenében ezen idő elteltével is az elévülési határidőn belül folytatni lehet.« Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy nem hat hónap, nem két esztendő az elévülés, amint azt a javaslat kontemplálja, hanem a közönséges elévülési idő, vagyis 3 és 5 év. Ez a szakasz bizonyos tekintetben ellentétbe jön a büntetőtörvénykönyvnek az elévülésre vonatkozó szabályaival is, mert hogyha bizonyos meghatározott egyén ellen az elj folyamatba nem tétetik, akkor az elévülés folyik ezen egyén kára nélkül. Itt azonban, ha akárki ellen — legyen az felelős szerkesztő, adatnyujtó, vagy az önök felfogása szerint felbujtó — az eljárás folyamatba tétetik, akkor az illető az elévülés alól nem menekülhet. Ez nem egyéb, mint a politikai Damokleskard. Méltóztassék elképzelni, hogy pl. egy, a kormánynak kellemetlen felelős szerkesztő megír egy czikket. A királyi ügyész nem az illető ellen teszi az eljárást folyamatba, hanem, miután a javaslat szerint még a betűszedő is felelős, elkezdi a tördelőn, a gépmesteren, folytatja a segédszerkesztőn, alszerkesztőn, szerkesztőn, kiadón, mig végre eljut a felelős szerkesztőig és pedig azért, mert éveken keresztül Damoklesként akarja sújtó kezét a felelős szerkesztő, mint a lap politikai irányitója felett tartani és ezáltal a lapnak politikai irányításába is befolyni. Maga ez a tendenczia is nem egyéb, mint annak tagadhatatlan bizonyítéka, hogy igenis, ez a javaslat tele van a politikai üldözéseknek mindenféle czélzatával. (JJgij van! balfelől.) Azt mondja az indokolás 55. oldala (olvassa) : »A sajtó utján elkövetett bűncselekményekre is alkalmazni kell az általános büntetőjogi elveket. Ámde ennek útját állja két körülmény : először az a fontos közérdek, hogy a sajtót, mely az emberi haladásnak egyik legfontosabb szerve, minden zaklatástól lehetőleg megóvjuk és másodszor a sajtó utján elkövetett bűncselekmények részeseinek nagy száma s egymáshoz valósajátos, állandóan előre meghatározott viszonyuk.« Ez nem egyéb, mint zaklatás, mert hiszen azt mondja az indokolás, hogy fontos közérdek állja útját annak, hogy más szakaszokat alkalmazzanak, mint az általános büntetotörvénykönyv szakaszait. Utalok itt Napóleon irataira, aki Szent Ilonán, mikor fogság ban volt, nagy hadvezérből nagy gondolkodóvá, nagy meditálóvá fejlődött ki és megirta a maga KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXI. KÖTET. elmélkedéseit arra az orosz háborúra vonatkozólag, ahol félmillió ember veszett el csatában és másik félmillió Napóleon visszavonulása alkalmával. Azt mondja erről a háborúról, hogy ennek a legújabb idők legnépszerűbb háborújának kellett volna lennie ; ez a hadjárat a józan észnek és a tényleges előnyöknek, az egész emberiség békéjének és biztonságának volt a hadjárata. így vagyunk ezzel a sajtó javaslattal is. Azt mondja az igen t. minister ur, hogy ez a sajtójavaslat remédiuma lesz az összes visszaéléseknek, ez a sajtójavaslat lesz az a megmentő hadjárat, amelyet pl. az emberiség czéljában állónak tartott maga Napóleon az orosz hadjáratról is. Engedje meg a t. többség, hogy azt mondhassam : eltévesztette a czélját. Nevezetesen nem a sajtójavaslatot kell ám megcsinálni, nem is a visszaéléseket kell a sajtójavaslattal megszüntetni, hanem a visszaéléseket előidőző okokat, magát a betegséget kell gyógyítani, a kóranyagot kell eltávolítani, a viszonyokat kell megjavítani, (ügy van! Iáiról.) Hiszen méltóztassék elhinni, hogy minden sajtójavaslatnál szigorúbb czenzor ám maga a közönség. A közönség, amely látja, hogy egy lap méltatlanul támad, hogy egy lap igazságtalan álláspontot foglal el, maga ez a közönség lesz annak a lapnak czenzora, legnagyobb ellenőre. A közönség lesz az, amely önöknek leginkább fog segédkezet nyújtani egy tisztességes sajtóhangulat elérésére. De erre nem ezek a viszonyok, nem ilyen rendszer és nem ilyen rezsim szükséges. Ha itt volna a t. igazságügyminister ur, felemlítenék neki egy kérdést; de hiszen itt van a t. államtitkár ur. Méltóztatik azt tudni, hogy akik pl. a halálbüntetés eltörlését kívánták, mindig felemlítették azt, hogy a halálbüntetés nem jogosult mert pl. nem éri el a bűntettesek elriasztását is. Igazságuk is van azoknak, akik ezt állítják, mert hisz tudjuk, hogy a franczia forradalomban százakat végeztek ki és ez az illetőket, akik ily kivégzés előtt állottak, még sem riasztotta el hasonló cselekmények elkövetésétől. így vagyunk ezzel a sajtó javaslattal is. Az okokat kell megszüntetni, amelyek a visszaéléseket felszínre hozzák, nem pedig ilyen javaslatokkal és ilyen rendelkezésekkel előállani. De hiszen nemcsak önök voltak azok, akik a sajtótörvénynyel a sajtó egyes visszaéléseit akarták megreformálni. önöknek volt egy elődjük, akit azonban tiszta intenczió vezetett, ez maga Lassalle, a nagy német szoczialista, aki különösen a kapitalista társadalom és sajtó ellen fordult. 1863-ban Barmenben tartott, beszédében kikelt pl. a burzsoá vagy ahogyan ő nevezte, a filiszter-sajtó ellen és mikor felvetették a kérdést, hogy nem tartaná-e helyesnek, hogy szintén szervezzen egy sajtóorgánumot, azt mondta: ez nem szükséges, mert a munkásokban megvan a Kiasseninstinct, az osztályérzet; de ugyanekkor teljesen kikelt a kapitalista sajtó ellen, amelyet mi sem akarunk támogatni, de amely az önök 47