Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-498
368 Í98. országos ütés 19U ami a sajtó szellemi munkásaira ugyancsak súlyos megterhelést jelentene.* Itt ugy látszik, megint atyai gondoskodás nyilvánult meg a javaslatban a sajtó szellemi munkásaival szemben. Én csak arra kérem az igen t. minister urat és a t. túloldalt, hogy ne fájjon az ő fejük a sajtó szellemi munkásainak érdekeiért, azok majd megvédik a maguk érdekeit, azért nem kell ezt a javaslatot megcsinálniuk és különösen nem kell fentartani a kaucziót, ezt a — mint itt már annyian említették — divatból régen kiment intézményt. Azt mondja ugyancsak az indokolás 45. lapja (olvassa) : »A sajtószabadság elvével még kevésbbé látszik összeegyeztethetőnek olyan rendezés, amilyent a lapbiztositékot eltörlő 1891. Julius 9-iki osztrák törvény 1. §-a tartalmaz, midőn kimondja, hogy az időszaki lap kiadását a hatóság eltilthatja, ha az abban megjelent közlemény miatt megállapított pénzbüntetést vagy bűnügyi költséget az Ítélet jogerőre emelkedése után 8 napon belül le nem fizeti.« A mi javaslatunk ugyan nem ezt teszi, de csaknem ugyanazt, mert a 18. §-nak 5. bekezdése, mely intézkedéseket tartalmaz a lapbiztositék egy bizonyos részének elvesztése esetében, azt mondja (olvassa) : »Ha a biztosítékból e czélra valamely összeget elvontak, vagy ha a biztosíték más okból csökkent, a lap a hiány bekövetkeztétől számított 15 nap elteltével politikai tartalommal csak ugy jelenhet meg, ha a kiadó a biztosítékot teljes összegére kiegészítette.« Ugyanez a szabály irányadó akkor is, ha az arra jogosult a biztosítékot felmondotta. Azt a kérdést intézem ennélfogva az igen t. túloldalhoz, hogy vájjon ez nem azonos-e az osztrák törvény intézkedéseivel ? Hiszen ez még veszedelmesebb, mert ha a kaucziót ki nem egészítik eredeti összegére, akkor jogosítva van a legelső közigazgatási tisztviselő a kolportázs beszüntetése iránt intézkedni. Ez nem egyéb, mint tojástáncz a szavakkal, az a tojástáncz, amely jellemzi az egész javaslatot. midőn egyrészről liberális akar lenni, másrészről pedig két kézzel akarja visszaszívni ezt a liberalizmust, sőt nemcsak akarja, de tényleg vissza is szedegeti. A t. minister ur, ugy látszik, a felelősséget másokra akarja rátolni. Azt mondja ugyanis indokolásában, hogy olyan kívánság is merült fel, hogy mellékbüntetésként esetleg az egész kaucziót is el lehessen venni, ő azonban nem akart olyan rossz lenni, ő vele lehet beszélni, ő ezt az intézkedést nem vette be a javaslatba Ugylátszik, érezte a t. minister ur, hogy neki védekeznie kell, védekezett is olyan támadás ellen, amelylyel szemben nagyon könnyű volt ez a védekezés. Különben az egész javaslaton meglátszik ez a munkapárti jóindulat. Ennek a jóindulatnak volt a folyománya az is, amiről az előbb szóltam, hogy egyes munkapárti körök mellékbüntetésként az egész kauczió elvesztését szerették volna kimondani a javaslatban. Ha a sajtó?ljärást nézzük, látjuk itt is, meny• január 2l-én, szerdán. nyire hátrányban vannak az önök által annyira pártolt hirlapirók. Hiába alkották meg olyan liberálisan az 1896 : XXXVI. törvényczikket, látjuk, hogy a közvád sajtóügyekben túlsúlyban van, sőt kulmináczióját éri el ebben a javaslatban. A közvád pl. e javaslat értelmében megteheti azt, hogy bizonyos sajtóügyeket áttétethet királyi táblai székhelylyel rendelkező esküdtbíróság hatáskörébe, a bevádolt hírlapíró azonban ugyanezt nem teheti meg. A köz vád képviselőjét megilleti az a jog is, hogy ha nem adnak helyt annak a kérésének, hogy az eljárás áttétessék az esküdt bírósági hatáskörrel rendelkező törvényszékhez, akkor az áttételt megtagadó végzés ellen felfolyamodhat, ha azonban a sajtó munkásának utasítják el azt a kérelmét, hogy táblai székhelylyel rendelkező esküdtbirósághoz tétessék át az ügye, ez ellen felfolyamodásnak helye nincs. Általában véve meglátszik a javaslat minden szakaszán, hogy mindeaütt a közhatalom akar érvényesülni a sajtóval és a sajtó munkásaival szemben. Többen hangoztatták már, hogy milyen óriási jelentősége van annak, ha nem ott folyik le az egész eljárás, ahol a lap megjelenik, hanem a szerző egészen más vidékre, egészen más körülmények közé kerül, igy pl. az általa megtámadott egyén helyi bíróságához. Már most, egy befolyásos embernek — mert rendesen ilyenek szoktak abban a szerencsében részesülni, hogy a lapok foglalkoznak velük — sok mindenféle összekötő kapcsa vati az esküdtszék tagjaihoz, amiből az következik, hogy a két fél nem egyenlő fegyverekkel küzd. Azt mondja a sajtóeljárásra vonatkozó szakasz, hegy ha tanukat akar a főtárgyaláson meghallgattatni a megtámadott szerkesztő, a tanukat is magával kell hoznia. Méltóztassék meggondolni, milyen lehetetlen dolog lesz ez. Az újságírók nincsenek abban a helyzetben, hogy vagyonnal rendelkezhessenek és saját költségükön szállíthassák védelmi eszközeiket. így el lesznek ütve a védelemtől, a legelemibb emberi jogtól, melyet még a legnagyobb bűnösnek, a rablónak, a gyilkosnak is megadnak. Az egész sajtóügyi eljárás folyamán az vehető ki a javaslatból, hogy egyetlen egy nagy ur van és az a vizsgálóbíró. Anélkül, hogy a vizsgálóbírónak az elfogulatlanságát akarnám kétségbevonni, bár voltak adatok a legközelebbi politikai múltban, melyek a vizsgálóbírónak minden tekintetben való elfogulatlanságára nem egészen jó világot vetettek, ugy áll a dolog, hogy a vizsgálóbíró lesz a legnagyobb ur, aki a per felett rendelkezik, daczára annak, hogy magát a vádat meg nem szüntetheti. Az 54. §. azt mondja : »A vizsgálat befejezése után a valódiság bizonyítását kezdeményezni nem lehet. A vizsgálati iratokban vagy a vádtanács végzésében meg nem jelölt bizonyítékokon kivül más bizonyítékok beszerzését, különösen tanuk kihallgatását a felek a főtárgyaláson csak akkor kérhetik, ha emiatt a főtárgyalást elnapolni nem
