Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

491. országos ülés 1914 január 12-én, hétfőn. 31 azt állítjuk, hogy a sajtó szabadságával rendre mindig több és több visszaélés követtetik el és ezekkel szemben a szigorú megtorlásnak azon módjálioz is hozzá kell nyúlni, amely szigorúbbá teszi magát a felelősséget, akkor fel kell vetni azt a kérdést, hogy a megtorlás lehetőségének szempontjából melyik rendszer szigorúbb tulajdonképen és melyik rendszer egyezik meg magának az általános büntetőjognak elveivel? Mit követel a büntetőjogi felfogás? Hogy minden bűncselekmény megtorlásáról gondoskodjék a törvényhozás az általános büntetőjogi felelősség rendszere szerint, amely a tulajdonképeni tettesnek, a szerzőnek kinyomozását teszi az igazságszolgáltatás feladatává, ez a czél mindig teljes bizonyossággal elérhető-e ? Ha nem kerül elő a tulajdonképeni tettes, az illetőt büntetőjogi megtorlással nem lehet illetni, büntetéssel nem lehet sújtani és igy az elkövetett bűncselekmény, a bíróilag megállapított bűncselekmény is megtorlás nélkül marad. A fokozatos felelősség rendszere mellett ellenben valaki mindig felelőssé lesz tehető az elkövetett és ilyennek bíróilag febsmert bűncselekményért, mert a fokozatos felelősség rendszere tulajdonképen a személyeknek egész sorozatát bocsátja a büntető igazságszolgáltatás rendelkezésére, és ha a bűnösség megállapítható, akkor valaki mindig felelni, mindig lakolni fog az elkövetett bűncselekményért, ami teljes bizonyossággal — amint az imént voltam bátor jelezni — a büntetőjogi általános felelősség rendszere mellett nem érhető el minden egyes esetben. Vájjon nem teljes joggal állithatom-e ennek előrebocsátása után, hogy teljesen alaptalan a felelősségi rendszernek átalakítását azzal indokolni, hogy szigorúbbá kell tenni a felelősségi rendszert? így állunk tehát a törvényjavaslat mellett felhozott ezzel az indokkal is. Az igazságügyi bizottság, hogy mégis aliquid fecisse videatur, megint egy gyökeres javítást eszközöl a törvényjavaslat .eredeti rendelkezésein, amikor a 33. §. eredeti szövegéből kihagyja az adatok nyújtásával közreműködőnek együttes felelősségrevonását. Az én meggyőződésem szerint azonban ennek az u. n. javító munkának semmiféle komoly értéke nem lehet és pedig azért nem, mert hiszen az igazságügyi bizottság által megállapított szöveg szerint tulajdonképen semmi lényeges különbség nincs az eredeti szövegben foglalt rendelkezés hatása tekintetében, mert az igazságügyi bizottság által végzett átalakítás szerint a 33. §-nak újonnan szövegezett második bekezdése értelmében szerzőként kell büntetni azt is, aki a sajtóterméket a büntetőtörvénykönyvbe ütköző tartalommal megrendelte, úgyszintén azt is, aki a sajtóterméknek a büntetőtörvénybe ütköző tartalom megírására vagy enyhébb megalkotására a szerzőt rábírta. Ennek a »rábírás« kifejezésnek használata nézetem szerint a legmesszebbmenő veszedelmeket idézheti fel, hogyha a rábírásnak fogalmát nem tudjuk tisztázni magának a törvénynek a szövegében, amikor is kizárólag a biró szabad kognicziójára lesz bízva az, hogy mit tekint ő rábírásnak. Egy laza gondolkozású bíró részéről nem méltán tarthatunk-e attól a fenyegető veszedelemtől, hogy az igy szövegezett szakasz alkalmazásával, amint már ezen aggodalomnak itt előttem felszólalt t. képviselőtársaim is kifejezést adtak volt, a rábírásnak fogalmát és mértékét alkalmazni fogják esetleg mindazokra, akik, mondjuk, a politikában elfoglalt vezető állásuknál fogva hivatva vannak arra, hogy a pártjukhoz tartozó sajtónak közléseit irányítsák, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) e tekintetben informálják. Mikor olyan jelenségeket tapasztalok, hogy az a férfiú, az a kiváló jogász, akitől igazán legkevésbbé lehetett volna elvárnom, (Felkiáltások balfelöl: Ki az ?) itt a képviselőház nyilt ülésén bírósági ellátás alatt álló perekről tesz olyan nyilatkozatokat, amelyeket az illető bíróságok könnyen magyarázhatnak oda, hogy ilyen felfogások érvényesítését várja tőlük az igazságügyi kormány vezetője: (Igaz! Ugy van! a szélsöbdloldalon) ilyen tapasztalatok után azt hiszem, nem ok nélkül tarthatok attól, hogy az igy megnyilvánuló befolyásolási szándék utat keres magának, bár remélem, igazán bizva a független magyar bíróságok mindig megőrzött függetlenségében, hogy ezt a keresett utat nem fogja megtalálni. De mégis, mihelyt megvan ez a lehetőség, ez arra int bennünket, hogy a legóvatosabban ki kell kerülnünk a törvény szövegezésében minden olyat, ami az esetleg igy befolyásolható birák meggyőződését, kognicziójuk korlátlan szabadságának biztosítása mellett odavezetheti és úgy formálhatja, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbdloldalon.) hogy a közlemény megírásától magától materialiter teljesen távol álló pártembereket, akik a kormánynak esetleg kellemetlenek, a vádlottak padjára lehessen leültetni és esetleg büntetéssel sújtani. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbdloldalon.) Ez semmi egyéb, mint a politikai agitáczió szabadságának, (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a politikai szabad véleménynyilvánításnak a legérzékenyebb módon való gúzsbakötése és bilincsbe verése. (Felkiáltások a szélsöbdloldalon : Ugy van! Ez a czél!) Azok után, amiket a törvényjavaslat rendszereiről, ingadozó szövegezéséről, következetlenségéről, ellentmondásairól felszólalásom előző részeiben elmondottam, nem is igen lephet meg bennünket a törvény szövegének tapasztalt lazasága, ami a t. minister ur kodifikácziós munkájának ezúttal nem válik valami nagy dicsőségére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A 37. §. utolsó bekezdése a kőnyomatosokra vonatkozólag azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a kőnyomatos újság személyzetét terheli a felelősség. Hallatlan dolog, t. ház, (Mozgás a szélsöbalolddlon.) hogy egy büntető-