Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

362 498. országos ülés 19U január 21-én, szerdán. Stendhal, a nagy történetíró és iró pedig azt mondja, hogy a X. században az embereknek csak két kívánságuk volt: az, hogy bő ruhát viselhessenek és hogy meg ne öljék őket. Ma már — hála Istennek — ezeken a stádiumokon fcul vagyunk, de ugylátszik, mintha a történelem megismételné magát: újra visszafejlődési fázisá­ban vagyunk az emberiség haladásának, legalább Magyarországon, (ügy van! a szélsöbaloldálon.) T. képviselőház! Most már, amikor a kul­túra fejlődésével igyekszünk eloszlatni az isko­lában is azt a tévhitet, hogy egy nemzet tör­ténelmében nem egy nyert csata és nem. hogy egy király meddig uralkodott, a fontos, hanem az, hogy milyen magas ktúturális fokra emel­kedett az az illető nemzet, akkor azt hiszem, nem egy Caligulát, nem egy Nérót, nem egy Haynaut fognak nemzeti hősként tisztelni, hanem egy Newtont, egy Bethlen Gábort, egy Michel Angelot ós különösen egy Gutenberget. T. képviselőház! A strassburgi Ghitenberg­szobron van egy felírás, amely igy szól: »Legyen világosság!« Az emberi haladás egyik ideális törekvésének szebb kifejezését, szebb momentu­mát aligha találhatnék, mint az ezen szobron alkalmazott felírást. Az igen t. igazságügyminister ur, ugy lát­szik, érzi azt a nagy felelősséget, amely az e javaslat minden szakaszában elbujtatott fojto­gató tendencziával szemben reáhárul. Azt mondja pl. a törvényjavaslat indokolása arra vonatko­zólag, hogy mi a törvényjavaslat czélja, az in­dokolás 21. lapján — nem akarok azzal a na­gyon is megérdemelt kifejezéssel élni, hogy hipo­krizis, de azért más fogalmat alig találok en­nek a jellemzésére, amikor a törvényjavaslat indokolásában a következőkre reámutat — hogy (olvassa) : »Különösen két irányban jelentkezett minden oldalról egyórtelmüleg a reformgondo­lat ; általános az óhaj, hogy a tisztességes és ko­moly sajtó szabadsága intézményesen biztosit­tassék s általános kívánság, hogy a sajtó, különösen a napisajtó egy részének, mindinkább elfajuló visszaéléseit a törvényhozás hatályos eszközökkel szüntesse meg vagy legalább aka­dályozza.* Hát, t. képviselőház, ha egyéb intencziója nem volna a t. igazságügyminister urnak, mint ez a kettő, akkor ebben tökéletesen egyetértenék vele és azt hiszem, hogy akkor engem nem a javaslat támadói, hanem a javaslat támogatói között találna. Azonban az igen tisztelt igaz­ságügyminister ur által szerkesztett javaslatnak összes 64. §-a, — bár őszintén megvallom, hogy a szerzés tényét nem szeretném a t. igazság­ügyministerre hárítani — valamennyi, az első­től kezdve a 63. §-ig, mind ellene van az indo­kolás ezen passzusának. Azt mondja ugyancsak a törvényjavaslat indokolása a 21. lapon, a harmadik és negyedik pontban (olvassa): »A sajtó utján és a sajtóval kapcsolatosan elkövetett sok, veszedelmes és jogsértő cselekmény nem büntethető vagy meg­felelő büntetése hiányzik. Különösen érezhető e hiány az ujabban gyakoribbá vált, a zsaro­láshoz közel eső cselekményeknél.« Azt mondja továbbá (olvassa): »A sajtójogi felelősség mai rendszere sokszor nem az igazi bűntettest sújtja, de olyanokat von büntetőjogi felelősségre, akik mások egyszerű eszközei.« Foglalkozik azonkívül még a sajtómunkások védelmével és azt mondja, hogy rendezni kívánja a hírlapvállalat és szerkesztőség-személyzet kö­zött fennálló jogviszonyt. Az én felfogásom azonban az, t. képviselő­ház, hogy mindezek az intencziók a t. igazság­ságügyminister ur javaslatában teljesen czélt tévesztettek és az a meggyőződésem, hogy az egyedüli intencziója a t. igazságügyminister ur­nak az, ami a sajtójavaslat indokolásának 26. oldalán foglaltatik és ami a következőképen szól (olvassa): »A gyakorlati élet pedig nap-nap után rámutat sajtójogunk tényleges hiányaira.* Amely tényleges hiány szerintem, azt hi­szem, nem egyéb, mint azon fokozatos felmen­téseknek a sorozata, amely a kormány ellen intézett támadások folytán az egyes lapokban megnyilatkozott, vagyis nem egyéb, mint az egyéni, jobban mondva kormány- és kormány­párti érdeknek a védelme; ez az, a mi a t. minister urat ós a t. többséget e javaslat meg­szerkesztésére indította. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Önök állandóan hangoztatják a sajtószabad­ság védelmét. Csak egy példát mondhatok ezzel kapcsolatban. Találkoztam egy igen magasállásu uri emberrel, a ki nagy befolyással rendelkezik egy velünk barátságos viszonyban álló nagy­hatalomban — a nevét nem mondhatom meg, erre sem jogosítva, sem hivatva nem vagyok — és ő azt mondotta, hogy abban a nagy állam­ban a legtöbb visszaélés fordul elő, hogy ott — szórói-szóra ezt mondta — mindenki lop; a középosztály, a nép maga rendkívül jó, könnyen lehet vele bánni, mihelyt azonban valamilyen hivatali klasszisba jut, azonnal a visszaélések egész sorozatát követi el, csak egyetlenegy ember nem lop és ez is azért, mert nincs kitől lopnia. E visszaélések megszüntetésére az ő fel­fogása szerint egyetlen remedium van: a sajtó feltétlen szabadsága. Ha a sajtó abban az országban is valami­kor szabaddá tétetik, akkor a közélet teréről eltűnik minden szenny, megtisztul az egész köz­élet és elkövetkezhetik az igazi alkotmányos élet is. A szabadsajtó intézménye az a zsilip, amely felfogásom szerint, de gondolom, mások felfogása szerint is, a közéletnek már-már feszü­lésig duzzadt kazánját megnyithatja és kibo­csáthatja a felesleges gőzt anélkül, hogy társa­dalmi megrendülést vonna maga után. Az önök intencziója egész törvényhozásuk­ban tulajdonképen a meglévő állapotok konzer-

Next

/
Thumbnails
Contents