Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

362 498. országos ülés 19U január 21-én, szerdán. Stendhal, a nagy történetíró és iró pedig azt mondja, hogy a X. században az embereknek csak két kívánságuk volt: az, hogy bő ruhát viselhessenek és hogy meg ne öljék őket. Ma már — hála Istennek — ezeken a stádiumokon fcul vagyunk, de ugylátszik, mintha a történelem megismételné magát: újra visszafejlődési fázisában vagyunk az emberiség haladásának, legalább Magyarországon, (ügy van! a szélsöbaloldálon.) T. képviselőház! Most már, amikor a kultúra fejlődésével igyekszünk eloszlatni az iskolában is azt a tévhitet, hogy egy nemzet történelmében nem egy nyert csata és nem. hogy egy király meddig uralkodott, a fontos, hanem az, hogy milyen magas ktúturális fokra emelkedett az az illető nemzet, akkor azt hiszem, nem egy Caligulát, nem egy Nérót, nem egy Haynaut fognak nemzeti hősként tisztelni, hanem egy Newtont, egy Bethlen Gábort, egy Michel Angelot ós különösen egy Gutenberget. T. képviselőház! A strassburgi Ghitenbergszobron van egy felírás, amely igy szól: »Legyen világosság!« Az emberi haladás egyik ideális törekvésének szebb kifejezését, szebb momentumát aligha találhatnék, mint az ezen szobron alkalmazott felírást. Az igen t. igazságügyminister ur, ugy látszik, érzi azt a nagy felelősséget, amely az e javaslat minden szakaszában elbujtatott fojtogató tendencziával szemben reáhárul. Azt mondja pl. a törvényjavaslat indokolása arra vonatkozólag, hogy mi a törvényjavaslat czélja, az indokolás 21. lapján — nem akarok azzal a nagyon is megérdemelt kifejezéssel élni, hogy hipokrizis, de azért más fogalmat alig találok ennek a jellemzésére, amikor a törvényjavaslat indokolásában a következőkre reámutat — hogy (olvassa) : »Különösen két irányban jelentkezett minden oldalról egyórtelmüleg a reformgondolat ; általános az óhaj, hogy a tisztességes és komoly sajtó szabadsága intézményesen biztosittassék s általános kívánság, hogy a sajtó, különösen a napisajtó egy részének, mindinkább elfajuló visszaéléseit a törvényhozás hatályos eszközökkel szüntesse meg vagy legalább akadályozza.* Hát, t. képviselőház, ha egyéb intencziója nem volna a t. igazságügyminister urnak, mint ez a kettő, akkor ebben tökéletesen egyetértenék vele és azt hiszem, hogy akkor engem nem a javaslat támadói, hanem a javaslat támogatói között találna. Azonban az igen tisztelt igazságügyminister ur által szerkesztett javaslatnak összes 64. §-a, — bár őszintén megvallom, hogy a szerzés tényét nem szeretném a t. igazságügyministerre hárítani — valamennyi, az elsőtől kezdve a 63. §-ig, mind ellene van az indokolás ezen passzusának. Azt mondja ugyancsak a törvényjavaslat indokolása a 21. lapon, a harmadik és negyedik pontban (olvassa): »A sajtó utján és a sajtóval kapcsolatosan elkövetett sok, veszedelmes és jogsértő cselekmény nem büntethető vagy megfelelő büntetése hiányzik. Különösen érezhető e hiány az ujabban gyakoribbá vált, a zsaroláshoz közel eső cselekményeknél.« Azt mondja továbbá (olvassa): »A sajtójogi felelősség mai rendszere sokszor nem az igazi bűntettest sújtja, de olyanokat von büntetőjogi felelősségre, akik mások egyszerű eszközei.« Foglalkozik azonkívül még a sajtómunkások védelmével és azt mondja, hogy rendezni kívánja a hírlapvállalat és szerkesztőség-személyzet között fennálló jogviszonyt. Az én felfogásom azonban az, t. képviselőház, hogy mindezek az intencziók a t. igazságságügyminister ur javaslatában teljesen czélt tévesztettek és az a meggyőződésem, hogy az egyedüli intencziója a t. igazságügyminister urnak az, ami a sajtójavaslat indokolásának 26. oldalán foglaltatik és ami a következőképen szól (olvassa): »A gyakorlati élet pedig nap-nap után rámutat sajtójogunk tényleges hiányaira.* Amely tényleges hiány szerintem, azt hiszem, nem egyéb, mint azon fokozatos felmentéseknek a sorozata, amely a kormány ellen intézett támadások folytán az egyes lapokban megnyilatkozott, vagyis nem egyéb, mint az egyéni, jobban mondva kormány- és kormánypárti érdeknek a védelme; ez az, a mi a t. minister urat ós a t. többséget e javaslat megszerkesztésére indította. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Önök állandóan hangoztatják a sajtószabadság védelmét. Csak egy példát mondhatok ezzel kapcsolatban. Találkoztam egy igen magasállásu uri emberrel, a ki nagy befolyással rendelkezik egy velünk barátságos viszonyban álló nagyhatalomban — a nevét nem mondhatom meg, erre sem jogosítva, sem hivatva nem vagyok — és ő azt mondotta, hogy abban a nagy államban a legtöbb visszaélés fordul elő, hogy ott — szórói-szóra ezt mondta — mindenki lop; a középosztály, a nép maga rendkívül jó, könnyen lehet vele bánni, mihelyt azonban valamilyen hivatali klasszisba jut, azonnal a visszaélések egész sorozatát követi el, csak egyetlenegy ember nem lop és ez is azért, mert nincs kitől lopnia. E visszaélések megszüntetésére az ő felfogása szerint egyetlen remedium van: a sajtó feltétlen szabadsága. Ha a sajtó abban az országban is valamikor szabaddá tétetik, akkor a közélet teréről eltűnik minden szenny, megtisztul az egész közélet és elkövetkezhetik az igazi alkotmányos élet is. A szabadsajtó intézménye az a zsilip, amely felfogásom szerint, de gondolom, mások felfogása szerint is, a közéletnek már-már feszülésig duzzadt kazánját megnyithatja és kibocsáthatja a felesleges gőzt anélkül, hogy társadalmi megrendülést vonna maga után. Az önök intencziója egész törvényhozásukban tulajdonképen a meglévő állapotok konzer-