Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

¥J8. országos ülés I9ik január 2l-én, szerdán. 357 hogy reformálta a sajtótörvényt olyan értelemben, hogy az neki hasznára, ellenfelének pedig kárára legyen. Ha jött a másik kormány, az meg a maga kaptafájára húzta a törvényt. Vájjon miért történt ez ? Semmi esetre sem azért, hogy a sajtónak szabadságát mozdítsák elő, hanem mindig pártpolitikai szempontok érdekében történt. De még abban az időben is, mikor az önkénykedés, a hatalom túltengése fénykorát élte, szükségét látták annak és a franczia törvényhozás épen ennek a példáját mutatja, hogy a jogok és kötelességek törvényben legyenek szabályozva. Mert akárminő túltengő volt is a hatalom, még sem akart az önkénykedés meztelenségében jelentkezni, hanem igyekezett, hogy akármilyen önkénykedést követett el, cselekedetét a törvényekre alapithassa és vonatkoztathassa. Azt hiszem, hogy a mi törvényhozásunk is most ilyen rendszert követ, mert mint épen egyik ellenzéki felszólaló t. képviselőtársam tegnap kifejtette, hogy úgyszólván személyek ellen hozzák most a törvényeket, itt is el lehet mondani, hogy a párturalmi szempont, a pártérdek az irányadó és ezen a téren ezzel a javaslattal a mostani kormány tul akar tenni minden más ország kormányán és sokkal praktikusabb törvényjavaslatot akar adni ebben a javaslatban, mint amilyet az eddigi törvényhozások felmutathatnak, mert ez a törvényjavaslat olyan, mint a gummiszalag, amelyet tetszés szerint tágithatunk ; belefér ennek a javaslatnak keretébe minden önkénykedés, minden basáskodás. Pedig a sajtó nem a hatalomért van; a sajtó magának a javaslatnak kijelentése szerint is a gondolat propagálásának, az eszmék szabad harezának, az alkotmányos életnek biztositéka. De hát kérdem én, szereti-e minden kormány az uj gondolatok propagálását, szereti-e minden kormány az eszmék szabad harezát és szolgálja-e minden kormány az alkotmányos életet? Ezt bizonynyal el nem mondhatjuk, mert láthatunk akármikor reakoziós, hazafiatlan kormányférfiakat is, akik alkotmányos szabadságaink letiprásában virtuskodnak, akik ezzel akarják magukat az uralkodó kegyeibe behizelegni és a maguk hatalmát biztositani. Épen ezért, mert ezt tudjuk, kell a sajtó függetlenségét mindenkivel szemben mindenkorra törvényben biztositani. Ilyen biztositékul azonban egyáltalán nem szolgálhat az, hogy a sajtóra vonatkozó intézkedések legnagyobb részét a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utaljuk és az ő kezükbe teszünk le fontos diszkreczionális jogokat. Tudjuk, hogy a közigazgatási hatóságok a kormány visszaéléseivel vagy pártpolitikai intézkedéseivel szemben milyen kevés ellenállást tanusitottak eddig is, pedig nem a kormányhatalom jóvoltából töltik be a közigazgatási tisztviselők a maguk állásait; elképzelhető már most, hogy milyen magatartást fognak tanúsítani a közigazgatási tisztviselők akkor, ha a közigazgatást államosítják. Semmiesetre sem várhatunk e téren kedvezőbb helyzetet. A sajtó szabad mozgását semmi esetre sem szolgálhgatja a kauczió. Pedig a sajtó nagyszerű hivatása, amint az indokolás is hangoztatja, az, hogy az uj gondolatok propagálásának, az eszmék szabad harezának hatalmas biztositéka, az alkotmányos és az egyetemes fejlődésnek intézményszerű alapfeltétele legyen. Ha ezt az igazságot elfogadjuk, akkor mintegy közérdek, hogy a sajtót minél többen munkálhassák és minél szabadabban. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Olyan korlátozásai foglaltatnak a javaslatban a közszabadsági jogoknak, hogy igazán visszatetszést kelthetnek minden gondolkozó emberben, mert akármilyen kiváló hirlapiró, akármilyen hatalmas lángész vagy teremtő erő valaki, az önálló politikának megalapozására nem ér semmit az a sok jó tulajdonság, ha nincsen kaucziója. Mert mások lapjában politizálhat ugyan, de tudjuk azt, hogy a lapok bizonyos politikai irányokat követnek, mely politikához kell bárkinek is szegődnie, aki abban a lapban dolgozni akar. De ha ő maga akar bizonyos politikai irányt bevezetni, inaugurálni, a maga nézetét akarja szabadon minden befolyástól menten elmondani és annak propagandát csinálni, azt nem teheti, ha szegény ember, mert akkor a kauczió letételére nincs módja és lehetősége. Elnök: öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Bikádi Antal képviselő urat illeti a szó. (Zaj.) Csendet kérek ! Bikádí Antal : T. ház ! A kauczió minden művelt államban megvolt, azonban azt mindenütt megszüntették és azt az alkotmány követelményeivel úgyszólván összeegyeztethetetlennek tartják. Nincs is a kaueziónak semmi egyéb czélja, mint az, hogy minél kevesebb politikai lap alapittassék és minél kevesebb ember foglalkozhassék azzal. Ez egy reakoziós áramlat és pedig nemzetgazdasági szempontból is, amennyiben ezen keresetforrást visszaszorítja és kevesebb emberre nézve teszi kihasználhatóvá . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Bikádi Antal: ... de másrészt azért is, mert maga a kultúra szenved az ő jótékony hatásában. Nem vagyunk a kultúrának azon a magas fokán, hogy azt mondhatnók, nincs már szükségünk annak a fokozására. (Ugy van/ balfelól.) Azért más államokban is a kultúrának azon a fokán, amelyen mi most állunk, a kaueziót nem tűrték meg. A mi sajtótörvényünk, igaz, hogy elavult, 1848-ból való és abban benne van a kauczió intézménye, azonban a mi kultúránk ma már az 1848-iki kultúrához képest oly messzire haladt, hogy a mi kulturigényeink sem tűrik meg természerüleg a kauczió intézményét. Sajnos, Magyarországon van még mindig olyan osztálya a társadalomnak, amely az uralmat mint-