Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-498

Í9H. országos ülés 191h január 21-én, szerdán. :m különösen akkor sérelmes, ha pl. valaki meg akarna szekírozni. Pedig látjuk, nem is néha, hogy a hatóságok erre kaphatók. Ellenem például valaki valamely illetlen — nem akarok erősebb kifejezést használni — plakátot adna ki és a szolgabiró megengedné, hogy épen az én házam falát ragaszszák tele ezekkel a plakátokkal, ez ellen bizony nekem épenséggel nem lehetne semmit sem csinálnom, mert ha leszakittatnám, kihágást követnék el és tetejébe a meghurczoltatásnak. még meg is büntetnének érte. Olyan képtelenség ez, amire egyáltalában nem szabadna lehetőséget adni. A közigazgatási hatóság szabályozza azt a kérdést is, hogy a kolportázs mely területeken, mely útirányon, a község melyik részén gyakorolható. Megtilthatja, hogy például a pályaudvarokon nem szabad valamely lapot érusitani. Hogy a lapok csak előleges bejelentés és tudomásulvétel után indithatók meg, a javaslat idevonatkozó része e tekintetben az elsőfokú hatóságnak a törvényhatóság első tisztviselőjét jelöli meg és kimondja azt is, hogy a lapalapitás dolgában beadott kérvényre vonatkozólag 15 nap alatt tartozik intézkedni, amennyiben pedig nem intézkednék, az olyannak vétetik, mintha a lapalapitást megengedné. Ez eddig rendben volna. De ha a 15 nap alatt olyan értelemben intézkednék, hogy nem engedi meg a lapalapitást, akkor az ellen van ugyan felebbezésnek helye, de arra nézve már ismét nincsen semmi rendelkezés a törvényben, hogy a felsőbb hatóság mennyi idő alatt tartozik ezt a felebbezést elintézni. Épen ezért ez is olyan nagy hatalmaskodási jog lehet, amely megnehezíti a lapalapitást és pedig azzal szemben, akivel szemben a hatóság akarja. Ezek a felebbezések egyáltalában nem olyan eszközök, amelyek a lapalapitás czélját vagy legalább annak gyors keresztülvitelét elősegítenék. Még az ott megjelölt legfelsőbb hatóság, mondjuk a közigazgatási bíróság sem alkalmas közeg erre, mert hiszen tudjuk, hogy ennél a biróságnál bizony az ügyek elintézése nem valami gyors, hanem igen sok időt vesz igénybe. Olyanformán vagyunk ezzel is, mint az interpelláczióra adandó válaszával a ministereknek, hogy sokszor addig halogatják a válaszadást, amíg a ministerségből távoznak, azután pedig azért nem adnak választ, mert már távoztak a ministerségből. Ugy leszünk ennél a kérdésnél is, hogy addig húzódik az ügy elintézése, mig a lapalapitás czélját multa s azután már, ha megadatik is az engedély, annak senki sem veszi hasznát. Sok mindenféle szempont van még, amely szempontokból a sajtóra vonatkozó intézkedések a közigazgatási hatóságok hatáskörébe vannak utalva, de most csak ezeket hozom fel, főképen azért, hogy igazoljam, milyen óriási hatásköre van a közigazgatási hatóságoknak a reájuk bizott teendők elintézésénél. Fájdalom, nekünk az a tapasztalatunk, hogy a közigazgatási hatóságoknak e tekintetben részrehaj latlan működéséhez nem sok reményt fűzhetünk, mert Magyarországon, ugy látszik, teljesen átment a köztudatba az, hogy a közigazgatási hatóságok leginkább pártszempontból intéznek el minden dolgot. Sajnos, ezt a tényt maga az igazságügyminister ur konstatálta itt a házban, épen a törvényjavaslat tárgyalásának folyamán, amikor megállapította azt, hogy az e]őző kormány a közigazgatás terén részrehajlóan, pártszempontból járt el. 0 maga tiltakozott ugyan azon feltevés ellen, hogy ő is ekképen járna el, azonban azt hiszem, hogy az ő reá vonatkozó tesztimónium kiadására nem ő illetékes és ha majd mások bírálják el az ő cselekedetét, egy cseppet sem lesznek vele szemben sem méltányosabbak, mint aminő ő volt az előző kormánynyal szemben. Ahol ennyire meg van mételyezve a pártszempontok által még a legfelsőbb és példaadásra hivatott közigazgatási hatóság is, ott elképzelhetetlen, hogy milyen az alsóbbfoku közigazgatási hatóság eljárása ; kétségtelenül nem alkalmas az arra, hogy a pártatlanság kérdésében bizalommal lehessünk iránta. Midőn tehát a sajtót a maga nagy jelentőségénél fogva ilyen külön jogi helyzetbe akarjuk juttatni s e czélból a javaslat szerint a sajtó nagy kérdéseinek intézését jó részben a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utaljuk, akkor annak a külön jogi helyzetnek a jelentősége tulajdonképen attól függ, hogy kik intézik annak a sajtónak a sorsát, mindig az egyes embertől, az egyes közigazgatási hatóságot képviselő egyén tudásától, jóakaratától és méltányosságától függ az. Tehát jóakarat, tudás és becsületesség, mondjuk, azok a tulajdonságok, amelyekkel fel kell ruházva lennie annak a közigazgatási hatósági személynek, aki a sajtóügyeket intézi, mert ezektől függ a sajtóügyek helyes elintézése. Azonban mi történik akkor, ha ezen tulajdonságok valamelyike hiányzik ? Akkor a sajtó szenvedjen ? Ugy látom, hogy a kormány ezt a jogi helyzetet akként akarja megteremteni, hogy a sajtó felett mindig ott lebegjen a Damokles kardja, a hatóságok kénye-kedve, amely tekintet nélkül a törvényre, tekinted nélkül azokra a magasabb czélokra és feladatokra, amelyeknek a sajtó a szolgája és eszköze, élni engedi, vagy pedig megfojthatja azt a sajtót. A törvényjavaslat, ellentétben az indokolásban való szabadelvüséggel, ugy látom, hogy nem annyira a sajtószabadságot, mint inkább a hatóság önkényeskedésének lehetőségét akarja ezen intézkedéseivel biztosítani. A külön jogi helyzet mindenesetre csak ugy értelmezhető, hogy a sajtó kiváltságokban részesüljön. De mondhat ja-e valaki kiváltságnak azt, hogyha a sajtónak egész létét, működését úgyszólván a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalja a javaslat ? Bizonyára nem. Különösen nem tekinthető ez olyan kiváltságnak, amely alkalmas volna arra, hogy a sajtónak szabad fejlődését s ennek folytán a kialakulható közvélemény fejlődését elősegítse és lehetővé tegye. Nekünk szomorú tapasztalataink vannak a közigazgatási hatóságokról, nemcsak sajtóügyekben, nemtó*