Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

28 491. országos ülés 191Í január 12-én, hétfőn. Kevue des deux Mondes-nak anyagi ügyei körül nagymértékben érdekelve volt, sikerült kieszkö­zölni a helyreigazító közlemény kiadását és minthogy még akkor a franczia sajtójog nem ismerte a helyreigazitási jognak a terjedelemben való korlátozását, a Revue des deux Mondes egyszerűen kénytelen volt közzétenni czáfolat gyanánt az egész lebirált drámát. így aztán az illető nagyobb terjedelemben biztosította magá­nak azt a nyilvánosságot, amelyet darabjának bukása után természetszerűleg elveszített, mert hiszen a publiczitást a világsajtóban tudta magának megszerezni az ilyen illetéktelen befo­lyás közbejöttével. Nagyon könnyen megtörténhetik e törvény­javaslat törvényerőre emelkedése után, ha a t. minister ur által jelzett módosítást nem fogjuk látni s annak tartalmától nem várhatjuk a kö­vetkezhető veszedelem elhárítását, hogy hasonló összeköttetésekkel rendelkező drámaíró munka­párti képviselőtársunk pl. a »Budapesti Szein­lé«-vel szemben, vagy esetleg az ellenzék sorai­ban levő valamelyik ambicziózus drámaíró va­lamilyen ellenzéki befolyás felhasználásával pl. a t. minister ur lapjával szemben, a »Magyar Figyelö«-vel szemben fogja kivinni azt, hogy helyreigazitásképen tegye közzé lecsepült darab­ját. Ilyen komolytalan következményekre vezet­hető az, ha a helyreigazitási jognak ez a kor­látlansága megmarad. Sérelmesnek tartom a helyreigazitási jog szempontjából azt a rendelkezést is, amely oly tág határt szab idő tekintetében a helyreigazi­tási jog gyakorlásának, hogy egy hónap eltelte előtt bármikor lehessen gyakorolni a helyre­igazitási jogot. Meggyőződésem szerint a mai közlekedési viszonyok mellett, amikor a sajtótermékek gyors elterjedése biztosítva van, teljesen indokolatlan pouvoir-ja ez a helyreigazitási joggal élni kívánó­nak. Sokkal rövidebb időt kell szabni e jog gya­korlására, ami szerintem magának a jog gyakor­lásának hatályosságát is sokkal nagyobb mérték­ben biztosítja, hiszen, a mindennapi élet tapasz­talatai szerint, egy hónap alatt egy hirnek efemer hatása úgyszólván teljesen elmosódik. Nem is éri el a kívánt czélt maga a javaslat sem a határidőnek ilyen tágra való kitolásával, ellenben alkalmat ad arra, hogy minden ok nélkül, illetve az elképzelhető jogos ok elenyé­szése után is megszekirozhassa, niegvexálhassa a szerkesztőt az ilyen okvetetlenkedő, helyre­igazító közlemény közzétételét kívánó fél vagy hatóság, mely egy egész hónap alatt nem érezte magát indíttatva, hogy vélt vagy valódi sérelmé­nek orvoslására megragadja az alkalmat. A javaslatnak a helyreigazításra vonatko­zólag felállított jogrendszere a dolog természete szerint sommás rövid, gyors bírói eljárást insti­tuál arra az esetre, ha szükségessé válik a helyre­igazító közlemény megtagadásának jogos voltát megbírálni. Én a paritás alapján állva, ugyan­ilyen sommás birói eljárást követelek azzal szemben, akire rábizonyul, hogy helyreigazító közleménye valótlanságot tartalmaz és oly súlyos büntetéseket kívánok megállapítani azokra nézve, kik ezzel a megadott uj joggal visszaélnek. Semmi ok sincs arra, hogy a felek állása sze­rint különbséget tegyünk a valótlan hirek köz­lőire vonatkozólag. Ha szükségesnek tartjuk súlyos büntetéssel sújtani a sajtó munkásait a valótlan hirek terjesztéseért, ugyanezen bünte­tésnek súlya alá vessük azokat is, akik vissza­élnek a valótlan helyreigazító közlemények közzétételével, a magánfeleket és a hatósági személyeket egyaránt. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) A törvényjavaslat a magában véve helyes helyreigazitási jognak behozatalát alkalmul akarja felhaszni arra is, hogy annak segítségé­vel még egyet üssön a sajtó munkásain és ez a legelevenebben kiviláglik a javaslat azon rendel­kezéséből, hogy a lap szerkesztőjét 600 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja azért, hogyha a helyreigazító nyilatkozatot ugyanabban a számban akármiféle megjegyzéssel kiséri. Ez egy önkényes, egy deszpotikus intézke­dés. (Igaz! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Meg­történhetik pl., hogy a szerkesztő magából a helyreigazító közleményből meggyőződést szerez arra nézve, hogy ő csakugyan ok nélkül bántotta meg a helyreigazítást kívánó felet, vagy ható­sági közeget és egéyz lojálisán arra érzi magát indíttatva, hogy a helyreigazító közleményt köz­zétételekor a maga mentségét tartalmazó meg­megjegyzésével kisérje. Micsoda képtelenség származik az ilyen elnagyolt munkából, amely ilyen rendelkezést mindenféle korlátozás és enyhítés nélkül iktat jogrendszerünkbe és egyenesen kiszolgáltatja a legjobbhiszemü, a leglojálisabb és a helyreigazító fél iránt méltányosan eljáró szerkesztőt és azért, mert ártatlan és mentségét magában foglaló megjegyzést füz hozzá, őt érzékeny büntetéssel sújtja. (Helyeslés a szélsőbahldalon.) Ez jellemzi annak az egész munkának rendjét, alaposságát és lelkiismeretességét, amelyet felmutat a tár­gyalt törvényjavaslat. A legmesszebbmenő méltatlanságnak tekin­tem azt is, hogy a helyreigazító közleménynek leglojálisabb közzététele esetén is továbbra is kiteszi a sajtónak illető munkását és az illető időszaki lapot a bűnvádi eljárás következmé­nyeinek. A helyreigazító közlemények kiadásával az az erkölcsi kár, amely a helyreigazított köz­leményben éri a megbántott felet, jórészt helyre van hozva. Lehetetlenség, hogy a törvényhozó figye­lembe ne vegye ezt a döntő momentumot, hogy akkor, mikor talán minden szándék nélkül, a gyors hírszolgálat munkájának forgatagában csúszik bele egy bántalmat, sértést tartalmazó közlemény a szerkesztő lapjában s ő siet ezt helyrehozni s helyreigazító közlemény közzé-

Next

/
Thumbnails
Contents