Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

14 492. országos ülés 191b január 12-én, hétfőn. vaslatába, hogy a felebbezésnek ministeri vagy a panasznak birói elintézését fix terminushoz kösse. Erancziaországban 1830-ban a Polignac-kormány egy uj sajtóordonnance-ot adott ki, amely mondhatom, hogy szintén, mert én a bejelentés kötelezettségét is, pláne a gyors elintézés iránti rendelkezések teljes hiánya miatt egyenértékűnek tartom, az engedélyhez kötéssel és amazt ép oly károsnak tekintem, mint emezt. A Polignackabinetnek ez az ordonnanceja a lapalapitást, minden esetre dicséretre méltó őszintességgel, kifejezetten az engedélyhez köti és nem lehet megtagadni, ha a történelmi eseményeket hiven akarjuk emlékezetünkbe idézni, hogy ez az ordonnance is egyik tényezője volt a júliusi forradalom kitörésének. Azt mondhatná a t. kormány, hogy a bejelentés nem egyjelentőségü az engedélylyel. A rendelkezés szószerinti tartalma szerint a lapalapitás valóban nincs is engedélyhez kötve, de ez nem is szükséges, mert ha még terrninusbeli garancziát sem állítanak fel az elintézés tekintetében, akkor egészen egy jelentőségűvé válik a bejelentési kényszer az engedélylyel. (ügy van ! a baloldalon.) Ez pedig nem egyéb, mint a leghatályosabb politikai fegyvereknek egyike, amelylyel a hatalom a maga elhatározásától teheti függővé, hogy micsoda lapok indulhatnak meg és nagyon közel fekszik a hatalom kezelőinek természetrajzához, hogy nem fogják szivesén látni az ellenzéki lapok túlságos elszaporodását. A kormány működése elég példát mutat rá, hogy nem törődik semmiféle tekintetekkel, nem törődik semmiféle felháborodással, egészen nyiltan gyakorolja az Önkényt, el lehetünk tehát rá készülve, hogy egyszerűen nem fogja tudomásul venni az ellenzéki lapok alapitására vonatkozó bejelentéseket. Hozzá veheti, hogy nemcsak politikai fegyver, hanem ezúttal gazdasági tönkretétel is lehet, ha a kormány a kezébe adott hatalmat rosszhiszeműen, pártszempontokból kezeli, mert méltóztassék csak azt megfontolni, hogy az elintézés késedelme mennyi tőkét köt le. Végre arra a lapalapitóra nézve ez üzlet, tőkebefektetés és az elintézés ideje alatt az ő tőkéje gyümölcsözetlenül hever, ő azon egész idő alatt, amig a bejelentés tudomásul vétetik, várni kénytelen, holott akkorára ő már berendezkedett és pénzét az üzletbe belefektette ! S ha aztán bekövetkezik az elutasítás, akkor ez nagy értékek megsemmisülésének veszélyét idézi fel. Mindezek olyan körülmények, amelyek a vállalkozási kedvet fogják lelohasztani és ezen javaslat törvényerőre emelkedése esetén a vállalkozók egyszerűen nem is fognak lapalapitásra gondolni, mert nem tudják, nem tagadják-e meg a bejelentés tudomásul vételét a törvényjavaslat rendelkezései közt mutatkozó hiányok kizsákmányolásával. Ez egészen nyiltan, leplezetlenül megmutatja a t. kormány intenczióját. Másik alapelve a törvényjavaslatnak, amelyről imént idézett kijelentésében a minister ur szintén megfeledkezik, a kauczió kérdése. A kaucziónak követelése, az én meggyőződésem szerint, egyáltalán és lényegében semmi egyéb, mint az előzetes czenzurának egyik instrumentuma. így ismerték azt fel az egész világon mindenütt, ahol szabad intézményekkel biztosítják azt, hogy megállapítható legyen, hogy jogállam. Egyik állam a másik után törölte el a sajtótörvényhozás terén a lapbiztositék intézményét és az egész művelt világnak ezen általános irányzata mellett, ime a magyar törvényhozásra vár az a dicsőség, hogy a kauczió intézményét ne csak fentartsa, hanem — igazán horribile dictu — többszörösen fel is emelje. Igaz, hogy a nem politikai lapok megalapításának feltételéül a törvényjavaslat sem követeli meg a lapbiztositék letételét, de én épen abban látom a veszedelmes és a sajtószabadság ellen irányuló kárhozatos tendencziát, amely csak fokozódik a törvényjavaslat egyéb rendelkezései következtében, melyekkel a kaucziót felemelik, s különösen amelyek utján a magánjogi kártérítés fedezetéül jelölik meg a lapbiztositékot. Ez nemcsak végtelenül káros és felháborító rendelkezés, melyet érdeme szerint később a maga helyén fogok méltatni, hanem kirívó inkonzekvenczia is nagyobb dicsőségére a kodifikáló művészet azon munkájának, melyet ez a törvényjavaslat is feltár s amely művészet minden magára valamit adó kodifikátor szerint azon összhang megkeresésében áll, melyet méltán megkövetelhet a jogász minden kodinkácziós munkától, hogy tudniillik saját rendelkezései között ne sértse kirívóan az összhangot és megkövetelheti abban a tekintetben is, hogy a létező jogrendnek egyéb olyan rendelkezéseivel, amelyekben változtatást eszközölni senki sem kivan és senki sem követel, konszonancziában legyen. Magára a konkrét kérdésre nézve azt találjuk, hogy politikai laptól követel biztosítékot a törvényjavaslat. De kérdem, miért történik az, hogyha az illető lap politikai tartalma miatt követelik a kaucziót, ez a kauczió a lap hasábjain elkövetett és bíróilag megállapított egyéb, nem pobtikai bűncselekmények alapján támasztható kártérítési igények fedezetéül is jelöltetik meg ? Még ebben sem őszinte az igazságügyminister ur javaslata, mert ha a sajtónak politikával való foglalkozásában lát olyan veszedelmet, mely ellen védekezni a biztosíték megkövetelésével vagy felemelésével is kell, akkor a felfogás logikája kívánná meg legalább azt, hogy csak olyan kártérítési igények fedezetéül legyen kijelölhető a lap politikai tartalma miatt megkövetelt kauczió, amely cselekmények maguk is politikai jellegűek. Lovászy Márton : Erre miért nem felelnek ? Ez az érvek harcza ! Bakonyi Samu : A törvényjavaslat egymásnak ellentmondó, kapkodó részletei jellemzik az egész rendszert, ha ugyan az ilyen munkát egyáltalán rendszernek lehet nevezni. De semmiféle más egyéb eszközökkel elkövetett bűncselekménynek megállapításából folyó kártérítési igényeknek nincsen kaucziója, nincsen biztositéka, ilyent követelni nem is lehet, ez a legkép-