Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

b91. országos ülés 191-4- január 12-én, hétfőn. 15 telenebb rendelkezés. Ha kipeczézik épen magát és egyedül a sajtót, amelynek munkálkodása közben netalán bekövetkezhető bűncselekményekről folyó kártérítések fejében már a lap alapításakor in futorum, in eventum egy külön fedezetnek, egy lekötött biztosítéknak letételét követelik, ez, bocsánatot kérek, ez csakugyan nem jelenthet egyebet, mint egy sajtószabadságellenes tendencziának a féktelenségét. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A magyar törvényhozási előzmények is teljesen ellentétben állanak, igénytelen meggyőződésem szerint, a lapbiztositék intézményének fentartásával, pláne, hogy arról ne is szóljak, a lapbiztositék anyagi összegének felemelésével. Még az 1848: XVIII. t.-cz. ismer rendelkezést, mely a nyomdáktól is kíván kaueziót, tekintet nélkül arra, hogy a lapot, politikai, vagy akármely más tartalmú lapot, egyáltalában kiad, nyom-e az a nyomdavállalat. Az alkotmány visszaállítása után az ^ártörvények konstruálása és megalkotása közben rájött, már a törvényhozás, hogy ez teljesen indokolatlannak bizonyult rendelkezése az 1848 : XVIII. t.-cz.-nek, mely ok nélkül nehezíti meg a nyomdák alapítását; rájött arra, hogy még a teljesen szabad társadalmaknak és törvényhozásoknak példáját kell követnie, azon társadalmi felfogást, amely pl. Amerikában annak a gondolatnak adott életet, hogy akármiféle^alu'vagy telep megalapítása közben az első dolog a nyomda felállításának a kötelezettsége, amelyet követ azután nyomban a lap megindítása. Már 1872-ben az akkori ipartörvénynek, az 1872: VIII. t.-cz.-nek megalkotásakor rájött erre a magyar törvényhozás és nem ejtette el ezt a felfogást az ipartörvényt revideáló 1884 : XVII. t.-oz.-ben foglalt uj ipartörvény sem, amikor annak 182. szakasza szintén fentartja a nyomdák által nyújtandó kauczió eltörlését. Ez haladás volt. 1872 óta ime végre a sajtószabadság kezelése és a sajtójog törvényhozása terén is elérkeztünk ahhoz a szomorú reakczióhoz, amelyet az igazságügyminister ur törvényjavaslata a kauczió fentartában és különösen a kauczió felemelésében és annak a kártérítés alapjául való megjelölésében tanúsít. A t. igazságügyminister ur, különösen mikor Vázsonyi t. képviselőtársam azért támadta meg, mert elmulasztotta ezen törvényjavaslat előkészítésében a jogászi lelkiismeretesség és alaposság azon kötelességének teljesítését, hogy a leginkább érdekelt jogászkörök vélekedését meghallgassa, ezen támadással szemben azzal védekezik, hogy ő igenis igénybe vette nagytekintélyű jogászok tanácsát. Fel is sorolja azok neveit, akik kétségtelenül az országnak legkiválóbb jogászai közé tartoznak, de akik között nem is egy olyan tag van, akire való hivatkozást, amint később meg fogom világítani és bizonyítani fogom, igazán nem lehet megértem a t. minister ur részéről, mert hiszen azoknak ezen törvényjavaslat benyújtását megelőző minden illetékes nyilatkozata homlokegyenest ellentmond annak a feltevésnek, hogy ők egy ily rendelkezéseket magában foglaló törvényjavaslat benyújtását tanácsolták volna az igazságügyminister urnak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De van példának okáért egy igen kiváló büntető jogászunk, akit nem igen tartotta szükségesnek igénybe venni a t. miniszter és ez dr. Doleschall Alfréd, aki az egyetemen épen a minister ur utódja, épen az ő kathedráját foglalja el és aki 1910 márcziusában, midőn a Magyar Jogászegylet a sajtó kérdéseivel foglalkozott volt, ott egy értekezést tartott. Lehet, hogy az ő akkor nyilvánított álláspontja már eleve meggyőzte a t. igazságügyminister urat arról, hogy ennek a jogtudósnak igénybevétele és tanácsának kikérése nem igen fogja előmozdítani az ő czéljainak megvalósítását, tehát inkább mindjárt mellőzte. Benedek János : Ép ugy, mint a kamarákat ! Bakonyi Samu : Doleschall többek között azt mondja, hogy (olvassa) : »ez — tudnillik a kauczió — volna az igazi, a legnagyobb czenzura. Az, hogyha vagyoni, zsebbeli potencziától tennők függővé valamely lap megjelenését. Azért a biztosíték intézményét egyáltalán megszüntetném, mert beleütközik a gondolatközlés és terjesztés szabadságának elvébe. Azt az érvelést sem fogadom el, amelynél fogva a lapbiztositék intézménye azért is fentartandó, mert a megállapított pénzbüntetés behajtásának biztositéka. Egyéb bűncselekmények esetében sincs ilyen biztosíték, tehát nem látom be, miért van reá épen csak a politikai tartalmú lapokban elkövetett sajtóvétségeknél szükség«. (Élénk helyeslés és mozgás a szélsőbaloldalon.) A miénknél sokkal alacsonyabb kulturális fokon álló államokban nem is nagyon régen tapasztaljuk azt, hogy felismerték a kaucziónak azt a jellegét, amely, mint mondám, az előzetes czenzurának egyik instrumentuma. A szerb törvényhozás az 1890. év júniusában megalkotott sajtótörvényben, amely az 1888 deczember 26-dikán proklamált alkotmánynak idevágó czikkein alapszik, a czenzurával együtt eltörli a kaueziót. Igaz, hogy, amint már fel is említtetett, az uj szerb sajtótörvény Protics mostani belügyminister javaslatát foglalja magában, — ha már azóta megszavaztatott ; erről nincs tudomásom — amely méltó mintaképéül szolgálhatott volna a t. minister ur javaslatának. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem is tudom, hogy vájjon azon 8 tudóson kivül olyanoknak mellőzése után, akik közül például Doleschallt megneveztem, egészen titokban nem szerzett-e az igazságügyminister ur talán diplomácziai utón tudomást a tervben lévő uj szerb sajtótörvény szabadsági biztosítékairól. (Ugy van! balfelől.) A kauczió tekintetében különben nem egy kontroverzia merült fel magának a javaslatnak rendelkezései körül is. Azt kérdem a t. igazságügyminister úrtól, hogy például mi a szándéka a kőnyomatos lapvállalatokkal szemben. Nem tudom, jól emlékszem-e, de talán csakugyan tett volt a t. igazságügyminister ur valami igéretfélét tartalmazó nyilatkozatot arra nézve, hogy a kőnyoma-