Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
12 ii9i. országos ülés 1914- január 12-én, hétfőn. meggyanúsítani, még Hantos Elemér is, annyira fél ezen törvényjavaslat által inaugurált veszedelmektől, hogy megköveteli azt a, megvallom, nem nagy értékű garancziát, hogy beiktattassék a törvényjavaslatba egy módosítással az, hogy eddig és ne tovább, több veszedelmet a sajtóra felidézni nem szabad : ezt én nagyon naiv kísérletnek tartom egyszerűen azért, mert nincs is arra semmi szükség, hogy ebbe a törvényjavaslatba egy ilyen megnyugtató rendelkezés vétessék fel, mert ha ez igy, a most előttünk álló rendelkezés szerint törvényerőre emelkedik, igazán semmiféle értelme nem lehet ilyen előrelátó gondoskodásnak, mivel az a temérdek veszedelem, az az erős gúzs és bilincs, amelybe köti és veri e javaslat a sajtót, már annyira tönkreteszi azt, hogy semmiféle ilyen akadémikus értékű rendelkezés a meglevő és Hantos Elemér által annyi buzgósággal támogatott rendelkezései után a törvényjavaslatnak orvoslásul és védelmid nem szolgálhat többé a sajtónak. (Igaz! Ugy van I a baloldalon.) Mondtam volt már, hogy a javaslat mellett felhozott indokok közt szerepel a magánbecsület hatályosabb védelme is. Erre nézve megjegyzem, hogy a magánbecsület hatályosabb védelemre tulajdonkép nem szorul. Ha találkoztunk is ezen a téren olyan jelenségekkel, melyek egyikünk-másikunk megg}'őződése szerint nem bizonyítják eléggé az élő joggyakorlatban a magánbecsület védelmére való készséget, ez nézetem szerint nem a törvényes rendelkezések hiányának tulaj donitható. A rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó büntető rendelkezések, az én meggyőződésem szerint, elég súlyosak, legfeljebb a törvény alkalmazása ellen lehetne kifogás, mikor egyik-másik Ítéletben 20—30 koronát kiszabó pénzbüntetésekkel találkozunk. Ha módja van rá a t. ministerelnök urnak, ki, fájdalom egész eddigi múltjával ellentétben nem riad vissza attól, mint azt e javaslatnak tárgyalása során is tapasztaljuk, hogy belenyúljon a biróságoknak működésébe. (Balogh Jenő igazságügyminister tagadólag int.) Be fogom bizonyítani a t. minister ur tagadásával szemben, hogy már megcselekedte ezt ezen javaslat tárgyalása során. Tessék egyébként módot találni arra, hogy a büntető gyakorlat, maga az igazságszolgáltatás a bűnösség megállapítása esetén a büntetések kimérésében szolgáltasson hatályosabb védelmet a magánbecsületnek. De a sajtójog — nézetem szerint — nem arra való, hogy ehhez a fegyverhez nyúljunk, különösen akkor, mikor azon a területen, melyre tartozik, ha baj van, az orvoslásra az általános büntetőtörvénykönyvben elég hatályos büntető rendelkezések foglaltatnak. (Helyeslés a baloldalon.) Mindazok az ürügyek, amelyeket okok gyanánt hoz fel az indokolásban s a vita során elmondott beszédében is a t. minister ur s hoznak fel mások is a t. többség köréből, amelyekkel megakarják okolni ennek a törvényjavaslatnak retrográd rendelkezéseit : csak semmis ürügyek. És én itt olyan tekintélyre hivatkozom, a leit bizonyára ilyennek, sőt mindnyájunk mesterének fog elismerni a t. igazságügyminister ur. Beccaria a következőket mondja (olvassa) : »A tévedések és igazságtalanságok egyik forrása a törvényhozásnak hamis felfogása a hasznosságról. Ilyen hamis fogalom az, hogy a részleges bajok az általánosak fölé helyeztetnek. Téves a hasznosság azon fogalma, amely egy képzelt vagy jelentéktelen baj kedvéért ezer valódi előnyt áldoz fel. amely kész volna az emberektől a tüzet elvenni azért, mert gyújt, a vizet azért, mert abba bele lehet fúlni, amely bajokat csak rombolásokkal gyógyít.« Senki sem vonja kétségbe, hogy minden nagy szabadságnak gyakorlása járhat bizonyos inkonveniencziákkal, bizonyos bajokkal, sőt olykor veszedelmekkel is, de ha sporadice mutatkoznak is ilyen bajok, amelyeknek orvoslását egész más téren lehet keresni és megtalálni, azért a legnagyobb szabadságintézményt, a sajtószabadságot megtámadni e bajok orvoslásának ürügye alatt a leglehetetlenebb, a legképtelenebb, a legreakcziósabb törvényhozói felfogás. (Ugy van ! a baloldalon.) Azt hiszem, hogy ezek után most már kötelességem áttérni magának a törvényjavaslatnak bírálatára. Bizonyos általános szempontokat kell itt mindenekelőtt érintenem, annál is inkább, mert általánosságban a tisztelt igazságügyminister ur részéről is volt szerencsénk bizonyos kijelentéseket hallani. Az igazságügyi bizottságban amelyan gyengén felhangzott kifogásokkal szemben ugyanis a t. minister ur azt a kijelentést tette, hogy bizonyos közeledésre ő talán hajlandó is volna, de, mondotta (olvassa) : »Nem vagyok hajlandó változtatni azokon az alapelveken, amelyek a javaslat vezető irányát adják és amelyeknek rendelkezései leginkább a sajtóban előforduló — kegyes volt megengedni, hogy — kivételes visszaéléseknek meggátlására szolgálnak. Ilyen alapelvként jelölöm meg a helyreigazitási jogot, a kártalanítási jogot és a sajtóeljárás gyorsítására vonatkozó rendelkezéseket is«. Azon alajDelveknek megjelölése után, amelyeket ilyenek gyanánt ismertet maga a t. minister ur, bírálói lelkiismeretem parancsolja nekem, hogy foglalkozzam a javaslat általános alapelveivel. A tisztelt minister ur ez alapelvek felsorolásában nem menti ki azokat a rendelkezéseket, amelyeket én együttvéve tekinthetek e javaslat ala]> elveinek. Ezek között nem emliti p. o. a törvényjavaslatnak azt az első alapintézkedését, amely a sajtó szabad bírálatának, hivatása szabad teljesítésének, gátjául mindjárt legelői a lap alapításának engedélyhez kötését emliti. Azt fogja erre mondani a t. minister ur. hogy nem engedélyről van szó, csak bejelentésről. Ez az ellenvetés azonban nem volna egyéb, mint puszta játék a szavakkal. A lapalapitás nincs ugyan formailag engedélyhez kötve, mert nem ezt a szót használja a törvényjavaslat, de hiszen a törvényhatóság első tisztviselője, akinél a lap megindítását tervező vállalkozó köteles a lapalapitásra vonatkozó szándékát bejelenteni, egyáltalában
