Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

158 4.95. országos ülés Í91k január lé-én, szerdán. volnának, azokat nem fogják fel. Daczára annak, hogy ez tiszta színigazság, hogy az uralkodó­házat nem érte nagyobb történeti szerencse, mint az, hogy nem sikerültek neki azok a be­olvasztási kísérletek, amelyek Magyarországgal szemben évszázadok folyamán megkiséreltettek, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) daczára annak, hogy szembeötlő igazság, hogy mikor ennek a monarchiának másik álla­mában a szótmállás, a szétbomlás tünetei mindig nagyobb mértékben mutatkoznak, ennek az egy szilárd pontnak, ennek az egy organikus egységnek fentartása és megszilárdítása a leg­égetőbb, a legemínensebb dinasztikus érdek volna és a legeminensebb érdeke volna mind­azoknak, akik ezt a monarchiát, ezt a hatalmi állást fenn akarják tartani: daczára annak azt látjuk, hogy hagyományos irányzat ott min­dennel megalkudni, mindennel megbarátkozni, csak a magyar nemzeti egyéniségnek teljes ki­fejtésével, az önálló magyar nemzeti államnak teljes kiépítésével nem. (Igaz! Ugy van! Taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Es akkor mi nem járhatunk el ugy, mi nem cselekedhetünk azon az alapon, hogy egy igazság létezik, mintha ezt az igazságot el is fogadnák mindazok, akiknek azt első sorban el kellene fogadniok és az életbe is átvinniök. Mi nem ignorálhatjuk azt, hogy a monarchia másik államában túlsúlyra törekszenek azok az áram­latok, amelyek kezet fognak mindennel, ami gyengiti a magyar államnak önállóságát azáltal, hogy benső kohézióját megbontja, nem huny­hatunk szemet azon befolyások elől, amelyek szempontjából az általunk megindított akcziók­nak időszerűségét is meg kell ítélnünk. Az igen t. ministerelnök ur igen nagy súlyt helyez arra, hogy a román ajkú magyar állam­polgárok a maguk összességében elhagyják azt a vészteljes területet, amelyen egy részük leled­zik, mely a magyar egységes állammal és an­nak nemzeti jellegével ellentétbe helyezkedik és fogadják el utógondolat nélkül az egységes ma­gyar nemzeti államnak gondolatát és abban ke­ressék boldogulásukat. Ez a törekvés, ez a czél teljesen helyes. Csak abban az útban és mód­ban, amelyet a mini ster elnök ur választott, látok én helytelenséget, abban látok veszélyt, abban látom különösen azt a veszélyt, hogy ettől a czéltól minket csak még távolabb visz. (Ugy van ! bal felől.) Az igen t. ministerelnök ur élénkbe tárta azokat a szempontokat, élénkbe tárta azokat a tényeket, a melyek a magyar állam nemzeti jel­legének hatalmat szolgáltatnak és ezek közt igen helyesen nagy fontosságot tulajdonit annak a ténynek, hogy a hazában létező fajok közt az, a mely kulturális tekintetben mindenesetre a legmagasabban áll, a. melynek ha valamelyiknek jogosultsága volna arra, hogy az ő kulturális öszeköttetéseit, mint a magyar kultúránál hala­dottabb kultúrát képviselőket, elébe tegye a magyar állampolgárságnak, hogy épen ez a faj, hogy épen német ajkú állampolgáraink azok, a kik eltűnőén csekély kivételekkel teljes szívvel­lélekkel csatlakoznak a magyar nemzeti állam­nak tevékenységéhez és beilleszkednek annak gondolatába, annak szervezetébe. Én ezt teljesen aláírom és megmondom en­nek indokát is. Ennek indoka is olyan, amely kell, hogy bennünk az egységes nemzeti állam fentartására irányuló elszántságunkat megerő­sítse. Az ok, amiért németajkú polgáraink oly feltűnően nagyobb készséget, oly feltűnően ked­vezőbb diszpozicziót mutatnak a tekintetben, hogy faji egyéniségükkel beilleszkednek ebbe a magyar államba, egyszerűen az, hogy ők nyugat­európaiak és érzik, hogy nyugateurópai rend­szernek fentartására a földgömbnek ezen a terü­letén más forma, mint az egységes magyar nem­zeti állam, nincs. (Elénk helyeslés és taps bal­felöl,) Az egységes magyar nemzeti államnak minden felbontása, nemzeti jellegének minden meggyengülése itt a nyugati kultúrának hátra­szoritását és más alacsonyabb kulturális befo­lyásoknak túltengését jelentené, gyengítené őket szervezetileg is és nemzeti érdekükben is. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Nagyon óhajtanám, hogy a t. ministerelnök urnak egészen igaza legyen abban, mikor azt, amit mond a Magyarországon lakó németajkuak­ról, minden fentartás nélkül, sőt bizonyos em­fázissal kiterjeszti az Erdélyben lakó szászokra is. aSTem tagadhatom, t. képviselőház, hogy én, aki a németség, a hazai németség ezen része iránt is a legnagyobb szimpátiával és a leg­nagyobb elismeréssel viseltetem, nem egy jelen­séget tapasztaltam az ő körükben, amely az igen t. ministerelnök urnak e tekintetben való optimizmusát legalább is kétségessé teszi. De én ezeket a visszás jelenségeket ezúttal nem akarom kiemelni, nem akarok azokra reá­nehezedni, csak azért hozom fel, hogy azt a meleg óhajtást fejezzem ki, hogy a hazai német­ségnek ez az elágazása is bontakozzék ki utolsó maradványaiból azon bizalmatlanságnak, amely­lyel a magyar állam nemzeti jellege és ennek megerősítése céljából szükséges intézkedések iránt viseltetik és hassa őt szintén át a nyugateurópai tudat és a nyugaterópai tudatnak az a követ­kezménye, amely a többi németségben érvénye­sül s mely az egységes magyar nemzeti állam­nak fenntartását nagy európai érdeknek, az európai kultúrának, a nyugati ezivilizáczió fenn­maradásának és határai kiterjesztésének egyik előfeltételéül tekinti. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezzel, t. képviselőház, körülbelül végeztem volna is azon pontok kiemelésével, amelyekben a t. ministerelnök úrral egyetértek és át kell térnem válaszának azon részeire, amelyek épen nem voltak alkalmasak arra, hogy azon aggo­dalmakat, amelyeket én tápláltam és velem

Next

/
Thumbnails
Contents