Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

49.3. országos ülés IMA január lb-én, szerdán. 159 együtt igen sokan, eloszlassák. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. rninisterelnök ur egész akeziójának, egész okoskodásának kiindulási nontja az a tétel, hogy a nagy európai és nagy világpolitikai konstellácziók- és erőviszonyoknak a világában nézve a dolgot, a román nemzetnek — és itt ő azután a román nemzet tétele alatt az önálló román államot értette — legnagyobb érdekei teljesen összevágnak a magyar nemzeti állam érdekeivel. Hát bocsánatot kérek, t. képviselőház, a t. rninisterelnök ur erősen tagadja a külpolitikai alakulatoknak befolyását erre az ő akcziójára; pedig amidőn most ezt az ő magyarországi belügyi akczióját összekapcsolja oly szempontokkal, amelyek csak a román királyság helyzetére vonatkozhatnak, akkor indirekté megerősíti azt, hogy bármennyire tiltakozik is ellene, bármennyire nincsen is szándékában, de a dolgok természetével szemben az ő szándéka is tehetetlen, mert összefolyik ez a két kérdés, összefolyik ez a két tény. De ha most ettől eltekintünk is és ha nem román nemzetről beszélünk, hanem ha beszélünk román fajról, ha beszélünk a faji egyéniség fentartásának feltételeiről és igy formulázzuk a dolgot, hogy a román faj egyéniségének fentartása, akár a román királyságban, akár a mi hazánk területén, szintén teljes érdekközösségben van a magyar nemzeti állam egységének fentartásával, vagyis illetőleg a magyarság érdekeivel: akkor én ezt a tételt aláirom. De a t. rninisterelnök ur nagyon téved, ha azt hiszi, hogy e tétel alapján fogja a megértést megtalálni a román naczionalista vezérférfiakkal azon irányban, amelyben ő akarja: t. i. azon irányban, hogy ők az egységes magyar nemzeti államhoz simuljanak hozzá. Mert ezt az érdekközösségét, a román faji egyéniség és a magyarság érdekközösségét ők is elismerik, ezért velük tárgyalni nem volt szükség. Csakhogy ők ebből ép az ellenkező következtetést vonják le. A t. rninisterelnök ur ebből azt a következtetést vonja le, hogy ők simuljanak tehát utógondolat nélkül az egységes magyar nemzeti állam követelményéhez, ők pedig ebből azt a következtetést vonják le, hogy a magyarság simuljon azokhoz a naczionalista föderalisztikus követelményekhez, amelyeket ők támasztanak. (Igaz! Ugy van!) Hiába keresi tehát a t. rninisterelnök ur ennek az érdek-egységnek felismerésében és az ebből fakadható bizalomban a megértés nyitját, mert hiszen látható, hogy ugyanabból a tételből fakad, ugyanabból a tételből származik ez a két egymással ki nem egyenlíthető, egymást kizáró, egymás ellen küzdő irányzat, amely két irányzat lehetetlen, hogy egymást megértse, amely két irányzat juthat formai, vagy nem formai megállapodásokra, amely két irányzat bizonyos fegyverszüneteket köthet, de hogy utógondolat nélkül átváltozzék egyik a másikká, azt akkor fogom hinni, ha azok az urak, akik eddig a naczionalista hitvallást követték, ide állnak és egész határozottan mondják, hogy: mi belátjuk tévedésünket, mi ezt az álláspontot elhagyjuk, mi utógondolat nélkül az egységes magyar nemzeti állam álláspontjára helyezkedünk. A különbség köztünk az, hogy én akkor kezdem a tárgyalást, ha ők ezt mondták, ezt a tárgyalás kiinduló pontjának, nem pedig végpontjának tekintem. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A t. rninisterelnök ur daczára annak, hogy kérdéseimre az érdemleges választ nem akarja még megadni, t. i. ezidőszerint még nincs abban a helyzetben, hogy a tárgyalások tartalmát a ház elé terjeszsze, daczára ennek egyes főszempontokat mégis kiemelt, amelyeket ő ezen tárgyalásoknál szem előtt tart. Ezeket a következőkben összegezi: Ki van zárva minden, ami a magyar állam egységét és nemzeti jellegét érinti, abba beleütközik. Ezzel nekünk, legalább nekem, nem mondott ujat a t. rninisterelnök ur. Én nem tételezem fel, hogy ő olyan engedmények terére fog lépni, amelyek ellentétben állnak azzal az elvi állásponttal, amelyet ő is vall, én is vallok. Ezt nem tételeztem fel. De, bocsánatot kérek, nem erről van szó, hogy olyan engedmények tétetnek-e, vagy nem, amelyek ellentétben állnak a magyar állami gondolattal, de hogy olyanok nem tétetnek-e, amelyek gyengitik ennek az álláspontját, gyengítik az egységes magyar nemzeti államnak erősségeit. (Ügy van ! balfélöl.) És itt megmaradok annál, hogy mikor olyan férfiakkal tárgyalunk, mikor olyan férfiak bizalmát akarjuk megnyerni, mikor olyan férfiak közreműködését akarjuk magunknak biztosítani, mikor olyan férfiak által akarunk befolyást gyakorolni a román nép egy részére, akik az egységes magyar nemzeti állam és mind a két jelző, az egységesség és különösen a magyar nemzeti jelleg tagadásának álláspontján állnak, mindaddig, mig ők ezzel az állásponttal teljesen nem szakítottak, az, ami őket kielégítheti, csak olyan lehet, ami gyengíti az egységes magyar nemzeti államot. (Ugy van! a baloldalon.) Azután az igen tisztelt rninisterelnök ur igen erősen tiltakozott, nem ma, hanem azokban a beszédekben, amelyekre czéloztam — ezt itt in paranthezi mondom — az ellen, hogy, ha ö ezekkel az urakkal tárgyal, nem mint valami közjogi egységet, hanem csak közjogi aspirácziókat, nemzeti hatalmi kört képviselő egyénekkel. Bocsánatot kérek, ma megmondja nekünk, hogy azért nem nyilatkozhatik a megegyezés tartalmáról, mert azok a férfiak, akikkel ő tárgyal, a román nemzeti komité kiküldötteiként működtek — ezekkel a szavakkal mondta (Zaj a baloldalon.) — és ezek még nem számoltak be a román nemzetiségi komitének, ugy, hogy ennek folytán a rninisterelnök ur ma még nem tudhatja, hogy vájjon czélra vezettek-e a tárgyalások vagy sem.